Pesti Srácok

Elrajtolt a Giro d'Italia Budapestről

Elrajtolt a Giro d'Italia Budapestről

Lassú rajttal elindult a Hősök teréről a 105. Giro d'Italia mezőnye; ezzel megkezdődött az első, Magyarországot érintő háromhetes országúti kerékpáros körverseny. A viadal nyitóetapjának keretében a 22 csapat 176 bringása 195 kilométert teker. A kilencszáz méternyi szintkülönbséget tartalmazó szakasz során gyorsasági részhajrá Székesfehérváron és Esztergomban lesz, a visegrádi befutóra a negyedik kategóriás emelkedőn 17 és 17.30 között kerül sor.

Már a rajt előtt órákkal a Hősök terén gyülekezett a tömeg, amelyet a többi között gólyalábas zászlótáncosok és zsonglőrök szórakoztattak, de egy szponzori sátornál ki lehetett próbálni a kerékcserét is egy bringán: a kilenc másodperces rekordot egy cseh rajongó állította fel. A legnagyobb érdeklődés az aláírási ceremóniát övezte, amikor a bringások kézjegyükkel hitelesítik, hogy rajthoz állnak az adott szakaszon. Hatalmas üdvrivalgást váltott ki, amikor a szokásoktól eltérően a ceremóniát megszakítva egyszerre állt a színpadra a három magyar induló, a két újonc, Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) és Fetter Erik (EOLO-Kometa), valamint a harmadik Giróján szereplő Valter Attila (Groupama-FDJ). A rajtnál is ők álltak az első sorba.

– fogalmazott a tavaly három napig az összetett elsőt illető rózsaszín trikót viselő Valter az MTI kérdésére.

PestiSracok facebook image

– mondta. A Groupama-FDJ két opcióval rendelkezik: vagy Valter, vagy a sprinter Arnaud Démare fog harcolni az elsőségért.

– fejtette ki. A rendkívül izgatott Peák Barnabás az újságíróknak megerősítette: a visegrádi emelkedőn az egész csapatuk az U23-as vb-ezüstérmes eritreai Biniam Girmay sikeréért dolgozik majd, akit rengeteg szurkoló kísért el a magyar fővárosba.

– fogalmazott Peák, akinek az lesz a szerepe az emelkedőn, hogy a felvezető vonatot jó pozícióba hozza. A friss, kétéves szerződéshosszabbítással rajtoló Fetter elmondta: szabad kezet kapott a befutóra, de a fő emberük a szakaszra Vincenzo Albanese, rá fog épülni az EOLO-Kometa, így nem mennek szökésbe.

– szögezte le Fetter.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.