![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20240722134-1-1000x600.jpg)
Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését – jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva.
“Az első dolog, amit Oroszországnak meg kellene tennie, megállítani ezt a szörnyű agressziós háborút Ukrajnával szemben és fel kell hagynia az ország egészének meghódítására irányuló törekvésével” – hangoztatta a szociáldemokrata politikus nyári sajtótájékoztatóján Berlinben. A kancellár egyben a saját pártjának soraiból érkező bírálatokkal szemben is védelmébe vette az amerikai fegyverrendszerek telepítését. Mint mondta, ez a döntés azt szolgálja, hogy “ne legyen háború”.
Szükségünk van elrettentési képességekre azon felül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú, hagyományos hatóeszközökre is
– fogalmazott. “Mindannyian azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak” – mondta. “Most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború” – tette hozzá. Scholz egyben szóvá tette azt is, hogy Oroszország is fegyvereket telepített a NATO tőszomszédságába. Hangsúlyozta: jelentős “mindaz, ami Kalinyingrádban és a NATO keleti határának túloldalán, Oroszországban lett telepítve”. “Ezek olyan dolgok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni és ezért szükség van az elrettentés lehetőségére” – fűzte hozzá.
Az Egyesült Államok a hidegháború ideje óta először akar ismét olyan fegyverrendszereket telepíteni Németországba, amelyek elérhetik Oroszország területét. Minderről Berlin és Washington július 10-én állapodott meg. Moszkva mintegy 1600 kilométerre van légvonalban Berlintől. A tervek szerint 2026-tól Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket, illetve SM-6 légvédelmi rakétarendszereket és új fejlesztésű hiperszonikus fegyvereket telepít az Egyesült Államok NATO-szövetségesei védelmére.
Forrás: MTI; Fotó: Olaf Scholz német kancellár távcsőbe néz a német hadsereg hegyi dandárjának támaszpontján tett látogatása során a bajorországi Oberjettenbergben 2024. július 22-én.
MTI/EPA/Szilágyi Anna
futóbolond
2024-07-24 at 21:29
mit beszél ez össze-vissza, trump békét akar, hazaviszi az amerikai rakétákat és csapatokat, nehogy ingerelje szegény túlérzékeny oroszokat.
Tények
2024-07-24 at 21:10
usa atombombák és rakéták vannak németországban már régóta.
miért hazudik ez a patkány?
Szeretnék Berlinben megint orosz zászlót látni mint 1945-ben…
matrix
2024-07-24 at 20:54
Koszos Biden lotyó !
Hitvány gerictelen német !
1983-ban Tüntet az usa-agresszor megszállás és NATO ellen !
1984 ben leszopta a Honcker DDR kommunista kormányt ! A DDR TV propaganda Star vendége nyugatrol!
Most meg a Biden csicska !
Ez egy német Scholz !
Sun Tzu
2024-07-24 at 20:51
Mégis kit akarnak elrettenteni? Az oroszokat, akiknek 6000 atomtöltetük van, meg hiperszonikus rakétáik, amiket semmi sem állít meg?
Mivel ezek folyton hazudnak, nyilván nem az a cél. Sokkal inkább a kisebb renitens európai provinciákat akarják csicskítani. Ha már a központi kölcségvetésből pénzosztás/pénzmegvonás/büntetőzsarolás sem működik, akkor jöhet a fegyveres erőszak. Mármint az olyan államok ellen, amik nem lőnek vissza atomrakétával.
Sanyáta
2024-07-24 at 20:25
Na ezt is benézte az öreg!
Talpra magyar!
2024-07-24 at 20:03
…. Amit az oroszok elfoglaltak és el fognak foglalni azt a területet vissza se fogják adni Ukrajnának. Ez is arra mutat hogy milliárdos Sorosék Rothschildék Rockefellerék … nagyon elbaszták az ukrajnai szarkaveréseiket amit a Majdan téri lázításaikkal kezdtek el ezért több mint 5milliárd dollárt fizettek az ukrajnai kémjeiknek felforgatóiknak. – Oroszföderáció atomnagyhatalom is és ahogy előbb írtam egyre több ukrajnai települést foglal el az orosz hadswreg.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 19:56
Olaf Scholz csicska háborút gerjesztő kiszélesítő politikája által egyre közelebb hozza napról napra az orosz hadsereget az EU-hoz és a NATO-hoz ahogy az oroszok egyes településeket fokozatosan elfoglalnak.