Pesti Srácok

Eltűnt egy pakisztáni úszó a budapesti vizes világbajnokságon

Eltűnt egy pakisztáni úszó a budapesti vizes világbajnokságon

Eltűnt a magyarországi vizes világbajnokságra érkezett Faizan Akbar. A huszonkét éves úszónak – aki hazájában négyszeres országos bajnok – néhány órával azután veszett nyoma, hogy múlt héten megérkezett a vb helyszínére, és elfoglalta szállodai szobáját.

Az Index értesülései szerint Akbar lepihent a szobájában, majd amikor szobatársa telefonon arról érdeklődött, hogy mikor megy le reggelizni az étterembe, csupán annyit közölt vele, hogy megy, de nem oda. A pakisztáni úszó 100 méter hátúszásban lett volna érdekelt, június 19-én kellett volna vízbe ugrania a Duna Arénában. A Pakisztáni Úszószövetség felvette a kapcsolatot az úszó klubjával, Pakisztán magyarországi nagykövetségével, továbbá a helyi rendőrség is keresi. Eddig semmit nem tudni arról, hol lehet. Találgatások szerint Akbar egy másik európai országba utazott. A pakisztáni küldöttség egyébként négy fővel érkezett a magyar fővárosba.

Forrás: Index; Fotó: FINA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.