Pesti Srácok

Elutasították Juhász Péter polgármester-jelöltségét az V. kerületben

Elutasították Juhász Péter polgármester-jelöltségét az V. kerületben

Első körben elutasította Juhász Péter nyilvántartásba vételét az V. kerület Helyi Választási Bizottsága, mert a polgármesterjelölt 300-nál kevesebb érvényes ajánlást adott le. Juhásznak hétfő délutánig van ideje bepótolni a hiányzó ajánlásokat – írta az rtl.hu.

A választási bizottság határozatában az áll, hogy a Juhász Péter által leadott ívek tételes ellenőrzése után kiderült: „A 304 db rögzített ajánlásból 259 db volt elfogadható, az érvénytelen ajánlások száma 45 db.” Hozzátették, hogy a nyilvántartásba vételéhez hiányzó ajánlások benyújtására 2024. május 6-án 16 óráig van még lehetőség.

– írta Juhász a Facebook-oldalán. Állítása szerint a hétvégén is az utcán lesz a V. kerületben, és további ajánlásokat fog gyűjteni.

PestiSracok facebook image

Az V. kerület nehéz terepnek számít az ellenzéknek: a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter 2014 óta a Belváros polgármestere, előtte pedig két cikluson át Rogán Antal vezette a kerületet. 2019-ben a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 52,49 százalékával nyert, ellenfele, az MSZP-s Tüttő Kata 42,47 százalékot gyűjtött össze.

Juhász Péter, az egykori Együtt párt volt elnöke tavaly év végén jelentette be, hogy több év passzivitás után visszatér a politikába, és indulni fog az V. kerületi polgármester-választáson. Juhász egyszer egyébként már próbálkozott a V. kerületben: 2014-ben is indult a polgármesteri posztért a Belvárosban, de alulmaradt, és a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter nyert, aki azóta is a kerület polgármestere. Juhász a kompenzációs listáról jutott be a kerületi képviselő-testületbe, így önkormányzati képviselő lett belőle. Juhász mostani indulását először a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatta, ám amikor a Momentum is beállt mögé, a Kutyapárt kifarolt mögüle, mert úgy tudták, más ellenzéki pártok is besorakoznának még Juhász mögé, ők pedig távolságot akartak tőlük tartani. Végül a DK, a Párbeszéd, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Jakab Péter-féle A Nép Pártján is beállt Juhász mögé, aki a kerületi előválasztáson legyőzte Kovács Alex Gábort, a Tiéd a Belváros jelöltjét.

Forrás: Telex; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?