Pesti Srácok

Elvesztette a választások első fordulóját, de még versenyben van az elnöki székért Bolsonaro

Elvesztette a választások első fordulóját, de még versenyben van az elnöki székért Bolsonaro

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva az előzetes várakozásoknak megfelelően megnyerte a brazil elnökválasztás első fordulóját a regnáló elnökkel, Jair Bolsonaróval szemben. Ugyanakkor a közvélemény-kutatók, akik szerint a kisebb pártok Bolsonaróék kárára fognak erősödni, igencsak nagyot tévedtek: a szavazatok több mint 97 százalékának megszámlálását követően Lula 47,88 százalékot ért el, riválisa pedig a szavazatok 43,68 százalékát kapta.

Magas részvételi aránnyal – a 156 millió szavazásra jogosult brazil állampolgár közül 120 millióan voksoltak – zajlottak a választások Brazíliában, ahol a regnáló konzervatív Jair Bolsonaro a baloldali Luiz Inácio Lula da Silvával szállt versenybe az elnöki székért. Az eddig ismert eredmények szerint egyik félnek sem sikerült abszolút többséget szereznie. Érdekesség, hogy meglepően sok, több mint ötmillió szavazat volt érvénytelen vagy üres. Mivel egyik jelölt sem ért el abszolút többséget, ezért október 30-án egy második fordulóra kerül sor a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között. A két meghatározó elnökjelölt mellett a kisebb pártok és pártszövetségek jelöltjei nem rúgtak labdába: a jobbközép Simone Nassar Tebet és a baloldali Ciro Ferreira Gomes is alulteljesítettek a közvélemény-kutatásokban várt eredményeikhez képest.

Forrás: Telex; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joédson Alves

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.