„Emberek, akik holtukban is beszélnek” – ’56 hősének, Nagy Alajosnak állítottak emléket Ajkán

Emléktáblát helyezett el az ajkarendeki paplak falán Nagy Alajosnak a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Lakiteleki Népfőiskola. Az emigrációba menekült forradalmi hős, az Ajkai Nemzeti Forradalmi Tanács titkára nyolc éven át élt ebben a házban, nagybátyja Rozmán Alajos plébános mellett. A Nemzeti Fórum elnöke, Lezsák Sándor méltatásában úgy fogalmazott, vannak emberek, akik holtukban is beszélnek, akiket történelmi tetteik, a haza és a hitük iránti hűségük tesz halhatatlanná.

Nagy Alajos színművész, rendező, a Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli elnöke Ajka városának forradalmi hőse. Bár nem itt született, élete talán legmeghatározóbb 8 évét fiatalemberként itt élte le, nagybátyja Rozmán Alajos plébános nevelésében. Nagy Alajos volt, aki Veszprémből elsőkét hozta a bányászvárosba a forradalmi híreket, majd erős, lendületes személyiségének, kiváló kapcsolatteremtő képességének is köszönhetően a szabadságharc ajkai eseményeinek vezéregyéniségévé vált. A hős, mártír tanár, Brusznyai Árpád tanítványa a tanár úr szavait követve úgy szállt szembe a hatalommal, hogy közben megakadályozta azt a vérontást, ami elképesztő megtorlással járt volna. Az Ajkai Nemzeti Forradalmi Tanács titkára bár emigrációba kényszerült, hazájától távol is a hőn szeretett hon szabadságáért küzdött. 

Az emléktáblát az ajkarendeki paplak épületének falán helyezték el. Itt élt 8 éven át nagybátyja mellett Nagy Alajos.

Az emléktábla elhelyezését Ékes József a térség korábbi országgyűlési képviselője, a Nemzeti Fórum alelnöke kezdeményezte. Mint mondta, bár évről évre ünnepeljük a forradalom évfordulóját, soha nem mondunk neveket, holott a szabadságharc hősei, – akik közül vannak, akik máig köztünk élnek – ők azok ébren tartják emlékezetünket, emlékeztetnek a saját 56-os történetünkre, ezrekre, akiket munkatáborokba hurcoltak, többek közt ide Ajkára, a Kossuth közbe. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amiről nem szoktunk beszélni – fogalmazott Ékes József.

Ékes József arra figyelmeztetett, fontos, hogy történelmünk hőseit, a nevüket, az arcukat megőrizzük.

Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke Ajka 56-os eseményeit idézte fel. Bár harcok nem voltak a kisvárosban, ebből a térségből is ezrek kerültek börtönökbe, családok százait telepítették ki, ezreket zártak mindenféle ítélet nélkül táborokba.

Néhány napra az ajkaiak is elhitték, hogy eltűnhetnek a kommunista rendszer rituáléi, a mozgalmi dicsparádék, megszűnhetnek az internáló táborok. Aztán mégis minden illúzió maradt, a Nyugat-Európától való eltávolodás, az egyoldalú sajtó, a hazug propaganda kioltotta a fényt, hogy ne lássuk 56 igazi arcát – fogalmazott Fenyvesi. Hozzátette, a diktatúra mindenkitől azt vette el, ami számára a legfontosabb volt, helyette pedig félelmet és bizonytalanságot adott.

November 11-én már Nagy Alajosék is tudták, hogy megkezdődött a diktatúra rekonstrukciója és súlyos megtorlások következnek. Voltak, akiknek menekülniük kellett, több évtizedes emigrációba kényszerültek. Akik maradtak, miközben klerikális reakciósnak bélyegezték őket, magukban csendben őrizték a rendszerváltás reményének szikráját. A rendszerváltás után hazatért 56-os hősök  nap mint nap dolgoztak egy szabad demokratikus ország felépítésén. Ajkán szabad sajtót, lapot, rádiót alapítottak, leírták és örökül hagyták 56 üzenetét, hogy a hősök véráldozata nem volt hiábavaló.

“56 hőseinek véráldozata nem volt hiábavaló” – mondta Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke.

Ugyan ez a feladatunk ma, amikor a kibicsaklott, értékeit vesztett Európában kell őriznünk keresztény kultúránkat – mondta Fenyvesi Zoltán.

Nagy Alajos életútját Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója,és vezetője idézte fel. Lezsák Sándor volt, akit Nagy Alajos felkeresett és a segítségét kérte, majd együtt hozták haza Mindszenty bíboros koporsóját, együtt dolgoztak a szamizdat irodalom terjesztésén, később a Lakiteleki Népfőiskolán. 2009-ben is Lezsák Sándor állt ott a család mellett, a forradalmár sírjánál.

1945 májusáig Vasszilvágyon Nagy Alajos gyönyörű életet élt. Azon a napon a szülei elmentek a libuskáknak zöld füvet szedni, ő talán az udvaron játszott, amikor lövéseket hallott az erdő felől. Rögtön tudta, hogy valami különös dolog történhetett. Egy szovjet katona szemet vetett az édesanyjára, molesztálni kezdte, az édesapja egy fejszével kelt felesége védelmére. Az a katona mindkettőjüket agyonlőtte. Nagy Alajos ekkor 9 éves volt – mutatott rá a sorsfordító történésekre Lezsák Sándor.

Lezsák Sándor az 56-os hős életútját idézte fel.

Merthogy ez volt az ok, amiért Nagy Alajos később Ajkára került a nagybácsihoz. Attól a naptól élete, sorsa megállíthatatlanul rohant az ajkai forradalmi események felé.

Színművész szeretett volna lenni. De két hét után, amikor kiderült, hogy egy pap neveli, kidobták a Színművészeti Főiskoláról. Azt mondták, nem lehet klerikális szemléletet behozni a falak közé. Így lett üvegcsiszoló az ajkai üveggyárban, húsz évesen, a húszéveseknek azzal a lendületével, erejével, amivel aztán a forradalmi események vezére lett – folytatta a Nemzeti Fórum elnöke.

Hozzátette, az emigrációban minden olyan lehetőséget megkapott, ami nagy ívű pályát rajzolt elé, dramaturg, rendező szakra bekerült a német színművészeti főiskolára, aztán gyógyszerkutató lett, de távol a hazájától is a szabadságharc, a haza sorsa izgatta.

“Rozmán Alajos plébános fiaként nevelte e falak között a későbbi szabadságharcost” – olvasható az emléktáblán.

Tollas Tiborral tíz millió aláírást gyűjtöttek azért, hogy az ENSZ ne vegye le napirendjéről a magyar ügyet, nem engedték, hogy Európa magára hagyja a diktatúra elleni szabadságharcot.  (…)

Nagy Alajosból a segítő ember maradt meg bennem, aki mindig azt figyelte, hol kell segíteni. Emlékszem arra, amikor könyveket csempésztünk és gyógyszert Kárpátaljára, Erdélybe azoknak, akiknek nem maradt más reménye. (…)

Most megjelöljük ezt a házat, amely a szállása volt, de e mögött a ház mögött ott van az életútja. Ő tovább él a könyvekben, a rendhagyó történelemórákban, melyeket Kápát-medence szerte tartott, a történetekben, amikkel úgy tudta megérinteni a fiatalokat, ahogy csak kevesen képesek – fogalmazott Lezsák Sándor.

Végül megjegyezte, vannak emberek, akik holtukban is beszélnek. A szavakat egykor csak suttogva lehetett terjeszteni, ma szobrokat emelhetünk, leülhetünk egy padra, amit történelmi hősünkről neveztek el, és ez valamelyest igazságtétel, de nem teljes, ahhoz sok minden kellene még.