Kellenek reményt adó történetek, olyanok, amelyek az emberségről, a túlélésről szólnak. A kommunista Demény Pál és a jezsuita Pálos Antal az ötvenes években együtt ültek a börtönben, miután Rákosiék előbb Deményt, majd Pálost is évekre ítélték. Utóbbi emlékezett meg arról, hogyan csempészte be hozzá Demény az „Oltáriszentséget”, majd segített abban, hogy Pálos a többi elítélt jezsuita mellé kerüljön. Persze ehhez az is kellett, hogy bent is kiemelt legyen: „házi” elítéltként nagyjából szabadon mozoghatott. Mégis, az a Demény segített a Párt egyik „ellenségének”, aki 1945 előtt az egyik legbefolyásosabb kommunista vezetőnek számított, hogy Rajk Lászlóék előbb szövetséget kössenek vele, majd börtönbe csukják. Aztán persze Rajk következett. Emberség az őrület korszakában.
Bár nincs szándékomban részt venni a régi játszmában – ha egy elesik, találni egy újabb „jó kommunistát” –, sőt, mondhatni, erősen ellenérdekelt vagyok ebben, mégsem árt néha árnyalni a képet.
Most készülő, az ősszel megjelenő könyvem (Ellopni a lelket, megtörni a testet) kutatása, írása és szerkesztése során annyi undorító, félelmetes, sötét történettel találkoztam, hogy szinte éhezőként vetettem rá magamat azokra az epizódokra, amelyekben valami fény, valami szín, valami emberség volt. A következő ilyen. Két főszereplője két külön világot, két külön világképet képviselt. Demény Pál korának egyik legismertebb kommunistája, Pálos Antal a negyvenes-ötvenes évek egyik legbefolyásosabb, legkarakteresebb szerzetese volt.
Nem pálos, hanem jezsuita.
A két művelt, elveiért, hitéért szinte mindenre képes férfi a börtönben találkozott egymással. Demény került előbb oda.
Együtt nézték május elsejét Péter Gáborral
„A korai időszak kétségtelenül egyik legjelentősebb törvénysértése Demény Pál letartóztatása volt – írta Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor Az erőszakszervezetek és a forradalom című munkájában. – Az 1945. május elseji felvonulást a legendás kommunista már a »párt foglyaként«, az Andrássy út 60. első emeleti szobájának ablakából nézte végig az őt a zárkából erre a napra felhozó Péter Gábor társaságában.”
Péter Gábor (jobbra) a Kun „páterként” elhíresült Kun András kiugrott minorita szerzetessel. Forrás: fortepan.hu
Péter Gábor: Ebédre itthon lesz a Pali!
Már a felütés elképesztő – lenne, ha nem ismernénk a kommunista történelem torz, ép ésszel szürreálisnak tűnő történetét –, a két egykori harcostárs együtt nézte a nagy ünnepet, csak egyikük már „börtönőr”, a másik meg rab. Pedig pár hónappal előbb még megegyezett a két csoport – Deményék és Rajk Lászlóék: „A Jókai Mór utcai térképészeti kellékeket árusító boltba »surrannak be« a KMP-t képviselő Rajk, Péter Gábor, Kiss Károly, Bartha Bertalan és Kovács István. […] A negyedik találkozón létrejön az egybeolvadás a két kommunista csoport között. »Megegyeztünk« – írja Demény könyve 133. oldalán. Az egyezség ismertetését Rajk Péter Gáborra bízza. Az illegális találkozó végén »Rajk megemlékezett a forradalomról, felállt és megölelt. A többiek is kezet fogtak egymással.« Három hónappal később, 1945 januárjában, »aznap, amikor Budapestet az orosz katonák megtisztították az utolsó némettől, vetett fogságba Péter Gábor« – írja Demény.
Délidőben érkezik a szabadság első napjainak örvendő családhoz. Teri, a feleség ebédet főz. Beszélgetni viszi Deményt Gerő Ernőhöz – mondja Péter Gábor–-, mire kész az ebéd, vissza is hozza a férjét. Deményt az Andrássy út 60.-ba viszik, itt hangzik el kijelentő módban a könyv címe: »Te most a Párt foglya vagy!«”. [Az „örök nyertes”, Népszabadság, 1993].
Demény Pál könyve. Forrás: regikonyvek.hu
Hát ennyi: ebédre itthon vagy! Aztán mégsem. „Az emse, amely felfalja tulajdon gyermekeit” – így a fantasztikus Danilo Kis-novella címe, és ennél találóbban nem lehetne leírni ezt az általános bedarálási, leszalámizási késztetést.
Pálos Antalt 1954-ben tartóztatták le
Szóval Demény már 1945-től a Párt, az ÁVH és a börtön foglya. Jóval később, az ötvenes években találkozott Pálos Antallal, aki letartóztatása idején – miután P. Csávossy Elemért már elkapták – a magyar jezsuiták vezetője volt. „Fő feladata volt a szétszórt jezsuiták új életkörülményeinek megszervezése és az összetartozás tudatának ébrentartása – olvashatjuk a lexikálisan száraz, de pontos mondatokat. –
1954. június 30-án letartóztatták és a következő év február 22-én tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án szabadult, de 1957. január 7-én újra letartóztatták, 1963. május 15-én egyéni kegyelemmel szabadult. Összesen száznégy és fél hónapot töltött a következő börtönökben.”
Pálos Antal. Fotó: jezsuita.hu
A kommunista segített a kereszténynek
Még 1956 előtt ültek együtt Deménnyel. És itt jön az emberség pillanata. „Két-három nap múlva átvittek a Gyűjtőfogházba – írta Pálos Antal [„Érted Vagyok”, 2018/5. szám]. – Ott Majsai Mór ferences atyával, Magasházy Lászlóval, Horthy Miklós számysegédjével kerültem össze.
Érdekes mozzanat: Demény Pál ott volt velünk, »házi« beosztásban. A »házi« olyan elítélt, aki szabadabban mozoghat, börtönön belüli munkát végez. Demény Pál – bár Rákosival ellentétben állt – mégiscsak kommunista volt, így kapta a bizalmi állást. Velünk nagyon emberségesen viselkedett.
Egyszer odajön, és beszól a zárkába: – Itt a Pálos? – Itt. – Gyere hamar ide! – Kezembe nyomott egy gyufásdobozt: – Csávossy küldi a bal csillagból.
Nézem a dobozt, tele gyufával. Na, gondolom, szegény Csávossy atya megzavarodott a börtönben. Soha életemben nem dohányoztam, tudta rólam, és akkor gyufát küld! Mondják a társak: Nézd meg jobban azt a dobozt!
És tényleg, az alján kis fehér papírt találtam, rárajzolva egy hal. Rögtön tudtam, hogy Eucharisztiát küldött. Igen nagy öröm volt! Végre Oltáriszentséghez jutottam a börtöncella sivárságában, a hónapokig tartó magány után, amikor csak a beépített embereket láttam.
Demény Pál – nem tudom, hogyan – kijárta nekem, hogy három-négy hónap elteltével áthelyeztek paptársaim közé.”
Csávossy Elemér. Fotó: jezsuita.hu
Ha „jó” vezető kommunista nem, emberséges azért létezett
Látni kell ebben a történetben a szokásos előjogokat (Demény Pál „házi”, szabadon mozoghat, hiszen „áruló” vagy sem, mégiscsak kommunista), de azt is, hogy hogyan működött ez a kifordított világ.
Sohasem voltam jó a tanulságokban, így ettől megkímélném az olvasót. De azért látjuk: kommunista és kommunista között is megvolt a különbség. Még akkor is, ha nem hiszünk, nem hihetünk a jó kommunistákban.
[Mégis lett tanulság, hazudtam. Ráadás, hogy a történet mindkét főszereplője túlélte a börtönt és hosszú életet élt.]
Demény Pál – akit a Népszabadságban George Orwellhez hasonlítottak, ami azért jókora csúsztatás – végül sohasem ébredt fel: 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja lett, az 1990-es országgyűlési választáson pártja országos listájáról szerzett mandátumot. Az 1991. január 14-ei parlamenti ülésen rosszul lett, majd elhunyt. Ez tekinthetjük sorsszerűnek.
Az üldözött jezsuiták vallomása
Pálos Antalt (nyilván Deményt is) természetesen a szabadulása után is megfigyelték, attól az évtől – 1963 – Piliscsabán, az idős nővérek szociális otthonában dolgozott. Anyagbeszerzőként, lelki gondozóként, lelkipásztorként. Alkalmazottként ment nyugdíjba 1985-ben, de házi lelkészként egészen haláláig, 2003-ig az otthonban maradt.
„A felszabadulás után megírta Viharon, vészen át címmel az üldözött és szétszórt jezsuiták történetét a kommunista Magyarországon. Kiadta az 1951 és 1956 közötti buzdításait és körleveleit – Rostában –, melyek egy részét minden rendtagnak, más részét csak a fiataloknak írta. Az Üldözött jezsuiták vallomásaiban részletesen beszámolt börtönéveiről.”
És megemlékezett a vallásellenes, de a maga módján mégis hívő Demény Pál emberségéről.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS