pálos antal
Embernek maradni Rákosiék börtönében: amikor a kommunista Demény Pál segített a fogolytárs Pálos Antal szerzetesnek
Kellenek reményt adó történetek, olyanok, amelyek az emberségről, a túlélésről szólnak. A kommunista Demény Pál és a jezsuita Pálos Antal az ötvenes években együtt ültek a börtönben, miután Rákosiék előbb Deményt, majd Pálost is évekre ítélték. Utóbbi emlékezett meg arról, hogyan csempészte be hozzá Demény az „Oltáriszentséget”, majd segített abban, hogy Pálos a többi elítélt jezsuita mellé kerüljön. Persze ehhez az is kellett, hogy bent is kiemelt legyen: „házi” elítéltként nagyjából szabadon mozoghatott. Mégis, az a Demény segített a Párt egyik „ellenségének”, aki 1945 előtt az egyik legbefolyásosabb kommunista vezetőnek számított, hogy Rajk Lászlóék előbb szövetséget kössenek vele, majd börtönbe csukják. Aztán persze Rajk következett. Emberség az őrület korszakában.