Moszkvába utazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol Alekszander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamint Szergej Lavrov külügyminiszterrel folytat megbeszélést. “Két napirendi pont határozza meg a mai tárgyalást. Energiabiztonság Magyarországon, béke Európában” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, aki magyar idő szerint 15 óra előtt landolt Moszkvában.
A külügyminiszter szóvivője korábban bejelentette, hogy Magyarország energiaellátásának biztonsága érdekében a kormány a hosszú távú szerződésekben lekötött mennyiségeken felül további mintegy 700 millió köbméternyi földgáz vásárlásáról döntött. Hozzátette: a feladat végrehajtásával a külgazdasági és külügyminisztert bízták meg, ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvába utazik. Szijjártó 15 óra előtt posztolt a közösségi oldalán a moszkvai reptérről. Azt írta:
Megérkeztünk Moszkvába. Két feladatunk van: biztosítani, hogy lesz földgáz a magyar embereknek és nyomatékosítani, hogy minél előbb békét akarunk.
Fél órával később már Szergej Lavrov társaságában volt látható a közreadott fotókon. Azt ígérte, a tárgyalást követően az orosz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón számolnak be az eredményekről.
Vezető kép: Facebook/Szijjártó Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS