Pesti Srácok

Ennyit keresnek a tanárok a béremelésekkel

Ennyit keresnek a tanárok a béremelésekkel

A pedagógusok életpályájáról szóló új törvény rendelkezései szerint a munkáltatóknak 2023. szeptember 15-éig kellett tájékoztatniuk a pedagógusokat és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítőket a 2024. január 1-től életbe lépő jogállásváltással összefüggő változásokról. A kedvezményezett vagy felzárkózó településen dolgozó, vagy a rendeletben meghatározott felzárkóztató tevékenységet folytató pedagógusok ugyancsak a mai napig kapták meg kinevezésük módosítását, hiszen 2023. július 1-jéig visszamenőleg esélyteremtési illetményrészre jogosultak, írja a Magyar Nemzet.

Szintén a mai napig kellett módosítani azoknak a pedagógusoknak a kinevezését, akiknek az illetménye nem érte el a bérsávok alsó határát, az ő illetményük is 2023. július 1-jétől emelkedik meg. A változások a köznevelésben dolgozó mintegy 140 ezer pedagógust és több mint 42 ezer nevelő-oktató munkát közvetlenül segítőt érintenek – tudatta a Belügyminisztérium közleményében.

– írták. A teljes munkaidőben dolgozók havi bruttó átlagkeresete az oktatásban a 2020. évben 362 838 forint volt, ami 2021-re 401 837 forintra, 2022-re 446 243 forintra emelkedett.

– írták. A béremeléseket a nemzeti költségvetés biztosítja, hiszen Magyarország mindeddig nem kapta meg a neki járó uniós forrásokat. A kormány a fedezetet minden köznevelési intézmény fenntartójának rendelkezésére bocsátja: a 2023. július 1-jétől visszamenőleg járó illetményemelésekhez szükséges forrásigényt 2023. novemberében, a 2024. január 1-jétől nemzeti költségvetésből biztosított további legalább tízszázalékos bértömeget 2024. év elején.

– közölte a Belügyminisztérium. Eközben zajlik az újabb "rendszerváltó, kormánydöntő" hídfoglalás, amelyről Szalai Szilárd kollégánk tudósítását, amelyet ITT tudtok megtekinteni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.