Pesti Srácok

ENSZ: mindkét oldalon kínoztak meg hadifoglyokat

ENSZ: mindkét oldalon kínoztak meg hadifoglyokat

Az ukrajnai háborúban orosz és ukrán oldalon egyaránt előfordult, hogy hadifoglyokat kínoztak meg – állapítja meg kedden közzétette jelentésében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala. Az ENSZ ukrajnai megfigyelőcsoportja mindkét oldalról több mint 100 fogollyal beszélgetett. Az orosz fogságból szabadultakkal elengedésük után beszéltek, mert Oroszország nem engedélyezte az ENSZ-nek, hogy felkeresse azokat a létesítményeket, ahol hadifoglyokat őriznek.

Matilda Bogner, a megfigyelés vezetője elmondta: az ukrán foglyok túlnyomó többsége bántalmazásokról számolt be, példaként említve a kutyatámadásokat, sokkolóval és tábori telefonokkal történő áramütéseket, valamint szexuális erőszakot. Bogner hozzátette: a bánásmód célja a megfélemlítés és a megalázás volt. Egy Olenivka melletti büntetőtelepen élő férfi elmondta, hogy az oroszokhoz kötődő fegyveres csoportok tagjai drótokat erősítettek a nemi szervéhez és az orrához, majd áramot vezettek bele. Azt mondta, kínzóit egyáltalán nem érdekelte, mit felel a kérdéseikre, csak szórakozásból kínozták a foglyokat. Oroszország kategorikusan tagadja, hogy bármilyen formában bántalmaznák a fogságba esett ukrán katonákat.

Bogner szerint a másik oldalon "hiteles állítások" szólnak arról, hogy ukrán katonák orosz hadifoglyokat végeztek ki, emellett az orosz hadifoglyok rossz és megalázó szállítási körülményekről számoltak be, teherautókba vagy furgonokba zsúfolták őket meztelenül, hátrakötött kézzel. Kijev korábban úgy nyilatkozott, hogy minden információt ellenőriz a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról, és kivizsgálja az esetleges jogsértéseket és megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.