A koronavírus-járvány terjedésével összefüggésben bevezetett újabb korlátozásokat enyhítenek vagy oldanak fel Szlovákiában szerdától, illetve a jövő héten – jelentette be Igor Matovic kormányfő hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján, miután járványügyi szakértőkkel egyeztetett. Csehország pedig fokozatosan megnyitja a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt államhatárait – közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök hétfőn a Twitteren.
Szlovákia szerdától az eddigi 24-ről 48 órára növeli azt az időtartamot, amelyet állampolgárai karanténkötelezettség nélkül tölthetnek a szomszédos országok többségében, illetve néhány másik országban. A múlt héten bevezetett újítás Magyarország, Ausztria, Csehország és Lengyelország mellett Horvátországra, Szlovéniára, Németországra és Svájcra terjed ki. Az időtartam bővítése egyelőre egyoldalú, arról, hogy ezt a bővítést a célországok is engedélyezzék, illetve, hogy az ő állampolgáraik is hasonló elbánásban részesüljenek Szlovákiában, még zajlanak a tárgyalások – tájékoztatott Igor Matovic.
Az enyhítések az üzleteket, a szolgáltatásokat és az éttermeket is érintik. A változás esetükben az eddigiekhez képest annyi, hogy míg eddig 15 négyzetméterenként legfeljebb egy vendéget engedhettek be az üzemeltetők, mostantól eltekinthetnek ettől a korlátozástól, ha biztosítani tudják, hogy vásárlóik, vendégeik között legalább 2 méteres távolságot tartanak. Ugyancsak kivonják az ideiglenesen bevezetett vasárnapi kötelező zárvatartás hatálya alól a mozikat és a színházakat.
A korlátozások feloldásának következő szakasza június 3-án lép hatályba. Ennek alapján a külső sportpályák után megnyithatnak a fedett sportlétesítmények és a nyilvános edzőtermek, illetve uszodák is. A vendéglétszámra vonatkozó jelenleg hatályos korlátozások azonban rájuk nézve is érvényben maradnak. Közben, némi időbeli csúszással és egyelőre csak néhány határátkelőhelyen, de szombattól már elkezdődött az úgynevezett “intelligens karantén” intézményének beüzemelése. Ezzel egy mobilapplikáció önkéntes használatának feltétele mellett lehetővé vált, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet a korlátozó intézkedések részeként eddig állami intézményekben kellett tölteniük. A mobilapplikációt egyelőre csak az Android operációs rendszeren működő okostelefonokon lehet használni.
Szlovákiában az elmúlt napokban továbbra is viszonylag alacsony szinten maradt a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak napi átlaga: ez a szám már mintegy négy hete öt alatt van. A központi válságstáb honlapján hétfőn közölt adatok szerint vasárnap egy, az elmúlt három napban pedig együttvéve hét személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, így jelenleg – a korábbiakkal együtt – már 1511 fertőzött személyt vettek nyilvántartásba. Közülük hivatalosan 1307-et már gyógyultnak nyilvánítottak, és a gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy négy hete minden nap meghaladja az újonnan regisztrált fertőzöttekét. A kór elismert halálos áldozatainak száma 28, és eddig már közel 160 ezer vírustesztet végeztek el.
Csehországban a kormány hétfői döntése értelmében keddtől a cseh-német és a cseh-osztrák határon újra megnyílik minden közúti és vasúti átkelőhely. Az országba való belépéskor azonban kötelező lesz a negatív koronavírus-teszt felmutatása, anélkül az érintett utazóra kéthetes karantén vár. Az utazókat a cseh hatóságok csak szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni. Jan Hamácek belügyminiszter a tárca honlapján azonban felhívta a figyelmet arra, hogy kimondottan turizmus céljából külföldi állampolgárok továbbra sem utazhatnak Csehországba. Szerdától kezdve a cseh és a szlovák állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk. Az utazás célját nem kell megadni, nincs korlátozva.
Most beszéltem Igor Matovic szlovák kormányfővel, és megállapodtunk, hogy május 27-től, tehát szerdától kezdve lehetővé tesszük a cseh és a szlovák állampolgároknak az országaink közötti utazást, amennyiben 48 órán belül visszatérnek hazájukba. Erre tesztek és karantén nélkül lesz lehetőség. Az ellenőrzést a szlovák rendőrök végeznék
– olvasható Babis bejegyzésében. A kormány arról is döntött, hogy keddtől kezdve az összes csehországi nemzetközi repülőtérről el lehet majd repülni a schengeni országokba, illetve fogadják az onnan érkező gépeket. Március közepétől a csehországi nemzetközi légi forgalmat a prágai Václav Havel repülőtérre korlátozták.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS