Külföldi társaságok enyhítik a munkaerőhiányt a magyar építőiparban, amelyből tízezernél is több szakmunkás hiányzik – mondta a Magyar Nemzetnek az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Koji László a lap keddi számában török, moldáv és ukrán társaságokról tett említést. A szerkezetépítési szakmunkák esetében év eleje óta tapasztalható az egyre erősödő jelenlétük, elsősorban a fővárosban, ahol a legnagyobb a kapacitáshiány.
Az ÉVOSZ elnöke kitért arra is, hogy az elmúlt egy évben rendkívül felértékelődött az élőmunka: a különböző szakipari munkák területén 25 százalék körül emelkedtek a bérek tavaly nyárhoz képest, de bizonyos esetekben – például a gépészeti szakmunkáknál – a 30 százalékos emelkedés sem ritka. Koji László szerint elsősorban a mélyépítési munkálatok – közúti és vasúti fejlesztések – húzzák az ágazatot, de számottevő a bővülés az ipari és a lakóingatlanok esetében is. Az építőipari termelés idén el fogja érni a 2200-2300 milliárd forintot, ami a válság előtti utolsó erős év, 2006 teljesítményének felel meg – mondta.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS