Pesti Srácok

Kár, hogy lakott...

Kár, hogy lakott...

Nehéz a dolga a firkásznak, ha városáról – szülő-, vagy lakóhelyéről – kell írnia. Feltéve, hogy ragaszkodik az őszinteséghez. – És már miért ne ragaszkodna? – horgadt fel az önérzet benne. Azt tartotta, városáról mondja el a kendőzetlen véleményét az ember – „növeli, ki elfedi a bajt” –, ha meg valamiért nem akarja, nem teheti, akkor inkább hallgasson. Példák hosszú sorával igazolható, hogy a hasonló dolgozatok többnyire pozitív kicsengésűek, azt tudjuk meg belőlük, hogy a vallomástevő oda van városáért, a világ legjobb helyének tartja, sőt: a közepének. Ami, az ő sajátos szemszögéből tekintve, akár igaz is lehet. Vásárhely számára is lehetett volna a világ közepe, nem kizárólag rajta múlott, hogy végül nem lett. Mint ahogyan Tomcsa Sándoron sem, hogy Udvarhely nem vált New York-ká. Hogy tulajdonképpen mivé is vált az egykori Székelyvásárhely, tetszik-e nekünk vagy sem, s ha nem, miért, arról kinek-kinek megvan a maga szubjektív véleménye. Tényekről, száraz adatokról most szó se essék! Akkor milyen város is ma Marosvásárhely? Egyesek szerint egyetlen baja van: hogy lakott. Ezt legelőször az 1990-es márciusi magyarellenes pogrom utáni össznépi kijózanodás, az illúzókkal való leszámolás pillanataiban érezte. A történtek mély, kitörölhetetlen nyomokat martak elméjébe, lelkébe, ilyen tömény csalódást, elkeseredést, vigasztalanságot sem azelőtt, sem azóta nem érzett. Az 1989 karácsonyán agyonlőtt diktátor idején annak biztos tudata éltette elsősorban, hogy a biológia törvényei Csaura is érvényesek. 1990 márciusában azonban a remény halt meg benne. Akkor úgy tűnt: végérvényesen. Hetekig csak éjszaka merészkedett ki lakásából, kerülte az embereket, a véletlen találkozásokat azokkal az ismerősökkel, egykori kollégákkal, szomszédokkal, akik a másik oldalon “harcoltak”. Megelégedett annyival, hogy órákig rótta a város elnéptelenedett utcáit, hosszasan gyönyörködött a régi, ismerős épületekben. Az épített örökséget a magáénak érezte, a “személyzettel” viszont sehogy sem akaródzott közösséget vállalni. Azóta bizonyos tekintetben változott a helyzet.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Simlis szélhámos, vagy áldozat? - Gál László, a magyar futball örök túlélője

Sport exkluzív 2019 május 17.
A magyar foci mindig kitermelte magából a zavarosban halászó holdudvarát; különösen igaz volt ez a kilencvenes évekre, de még a 2000-es évek sem feltétlenül a nyugalomról szóltak. Rengeteg adócsalási és bundaügy rontotta az amúgy is egyre mélyebb morális és szakmai szinten álló hazai futball renoméját; kalandorok és menedzsernek álcázott csalók szálldostak dögkeselyűként, és markoltak ki annyi pénzt a fociból, amennyit csak tudtak. Időnként most is kiesik egy-egy csontváz a szekrényből, azonban a jelenlegi viszonyokból visszatekintve félelmetes volt ez az időszak. Sok emblematikus figurára emlékszünk, akik így vagy úgy részt vettek ebben a kavalkádban: az egyikük Gál László, aki megfordult a Fradiban technikai igazgatóként, a Videotonban és a Honvédban ügyvezető igazgatóként, szerepet vállalt a Vasasnál is, jelenleg pedig az Ózdi FC elnöke. Gált folyamatosan zavaros ügyek követték, adócsalási botrányok és gyanúsítások, legutóbb pedig az Ózdnál is furcsa pénzügyi szituációba kerültek, melyben tudomásunk szerint az MLSZ vizsgálatot rendelt el és a NAV is nyomozást indított. A PestiSrácok.hu személyesen is beszélt Gál Lászlóval, aki szerint személye mindenhol csípte valaki szemét, többször kvázi balek volt, és vele próbálták elvitetni a balhét. Vajon mindig rosszkor volt rossz helyen, vagy ügyeskedő, simlis bajkeverő, aki mindenhol igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, és új helyen folytatni az üzelmeit?