Megszámláltatunk

Hetek óta folyik a láthatatlan ellenség elleni harc, a jelen állás szerint egyelőre úgy fest: vesztésre állunk. Legalábbis igen távol attól, hogy a küzdelem végkimenetelét előre láthassuk. Tekintve az ellenség arcnélküliségét, a magunk felkészületlenségét, annyit már most kijelenthetünk: még számos érzékeny áldozattal és reményeink szerint sokáig ható, épülésünket szolgáló tanulsággal járó háború folyik. Ami elől nem térhetünk ki, amit kénytelenek leszünk végigharcolni. Már ha élni akarunk – és akarunk. Ilyen rendkívüli, embert próbáló kihívások idején derül ki, mit ér az állam. Amit nem kevés adólejekkel mi, állampolgárok tartunk el/fenn. Ne feledjük, az állam van az adófizetőkért – legalábbis így kellene ennek lennie –, semmiképpen sem fordítva: az adófizetők az államért, ahogyan azt az állami pénzből élők hada hiszi. Az igazság órája jött el, amikor kiderül, számíthatunk-e arra, hogy az állam eleget tesz kötelezettségének, azaz megvéd, amikor védelemre lenne szükségünk. Mert ezért tartjuk. Mármint az államot, számos illetékes és illetéktelen intézményével. Mindenesetre ahogyan az első vonalban küzdő orvosait, egészségügyi dolgozóit a minimális fegyverzet, akarom mondani: eszközök, védőfelszerelés nélkül csatába küldte, az nem jogosít fel sok reményre. Ide illik a hír: Románia egy hónap alatt végzett annyi koronavírus-tesztet mint Németország fél nap alatt. Addig is, amíg az állam mint rendszer, adminisztrációs gépezet működtetői rádöbbennek a maguk felelősségére, s megtalálják a legmegfelelőbb válaszokat a járvány okozta kihívásokra, mi egyénenként tesszük, amit szükségesnek tartunk, amire ismereteink, emberi tartásunk, elszántságunk alapján képesek vagyunk. Hogy ez mire elegendő, egyáltalán elegendő-e valamire, az a későbbiekben derül ki. Ha igaz a mondás: szélsőséges élethelyzetekben ismerszik meg valójában az ember, akkor ez érvényes az általa alkotott kisebb-nagyobb közösségekre is. Beleértve a politikai közösségeket is. Mit mondjak, ezen a téren nem vagyunk elkényeztetettek. Igaz, minden népnek, nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyent megérdemel. A politikusi, emberi felelőtlenség csúcsa az, ahogyan egyesek, alkalmatlanságukat ismételten bizonyítva, most leszerepeltek. Elegendő, ha Iohannis kegyeltjére, a nehéz helyzetben lemondott – valójában megfutamodott – volt egészségügyi miniszter esetére gondolunk. De említhetném a szucsávai – tájékozatlanabbak kedvéért Bukovina – sürgősségi kórházban történteket, ahol rövid két hét alatt két vezetőség bizonyult képtelennek arra, hogy megbirkózzon a feladattal: a régi kórházigazgatónak a tavaly még Iohannis adott magas állami kitüntetést, hogy a járvány kibontakozása után, alkalmatlansága révén, maga sodorja életveszélybe az intézmény dolgozóit, betegeit. Az új vezetőség pedig alig egy hét után ismerte fel, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, s lemondott. Közben az egész megyét vesztegzár alá vonták. A kormány kétségbeesésében katonai orvosok által reméli megoldani a megoldhatatlant… Közben híre ment, hogy Ausztriába toborozzák a romániai orvosokat. Akiket Iohannis fejenként ötszáz euróval próbálna helyben maradásra bírni. A magunk portáján maradva: az RMDSZ sem siette el a szavazóbázisát jelentő nyugdíjasok megkeresését, hogy emberei megtudakolják, miben lehetnének segítségükre a járványügyi vészhelyzet idején. Pedig az előző hónapok alatt aláírásgyújtés ürügyén folytatott adathalászat ezt könnyen lehetővé tenné. (Majd ha túl leszünk a járványon, s megint aktuálisok lesznek a választások, majd akkor…) E helyett Tánczos Barna botrányos esetei vonták magukra a figyelmet. Mint ismeretes, a Hargita megyei szenátor a napokban azzal próbálta kimenteni magát a gyorshajtásért való felelősségre vonás alól, hogy azt hazudta: koronavírus által fertőzött. Nem semmi. De itt még nincs vége, múlt pénteken Tánczos még rátett egy lapáttal: jogosítványát 30 napra bevonták, miután Csíkszeredában nem adott elsőbbséget a tűzoltóság és a rendőrség bevetésen lévő, megkülönböztetett jelzésekkel közlekedő egységeinek. Mit mondjak, ez enyhén szólva távol áll attól, amit az ilyen rendkívüli esetekben egy felelős politikustól – még ha RMDSZ-tag is az illető – elvárnánk…