Marad a kérdés: meddig?

Az eltelt harminc esztendő során többször is a fejemhez vágták – ki évődve, ki egészen komolyan gondolva –, hogy nem értem a logikát, ami szerint a román politika – beleértve az erdélyi magyart is – működik. Mert – érveltek ugyanők – a politika nem más, mint a hatalom megszerzésének és megtartásának – ti. evés közben jön meg az étvágy – „művészete”. A lényegét tekintve, nagy általánosságokban valóban így van. Legalábbis a többségi nemzeteknél. Nemzeti kisebbségek esetében természetszerűleg nem a hatalom megszerzése az elsődleges cél. Pusztán a számtechnikai korlátok okán sem. Bár a hatalom mint olyan igen fontos és hatékony eszköz lehet a kisebbségi jogvédelem, jogkiterjesztés terén folytatott napi küzdelemben. Mindebből az következne, hogy a kisebbségi politika elsődleges szervezőelve, legfontosabb kötőeleme nem az ideológia, a világnézet, hanem az erkölcs. Az erkölcs nélküli – figyelem: nem erkölcstelen! – politikus nem lehet kisebbségi politikus, legfennebb többségi. Beismerem: kezelhetetlen naivságomban mindig azt hittem – ezen meggyőződésem mellett ma is csökönyösen kitartok –, hogy egy kisebbségi politikussal szemben támasztandó legfőbb követelmény a nemzete iránti elkötelezettség. Továbbá: a kisebbségi politikus – különösen, ha magyarról van szó – soha, semmilyen körülmények között nem működik együtt, nem köt szövetséget – még a politikában megszokott „közös” érdeken alapulót sem – magyarellenes politikai erőkkel. Ismerős a mondás: madarat tolláról, embert barátjáról – politikust szövetségeséről. Ha megvizsgáljuk, hogy az 1989-es rendszerváltás után az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletét ilyen-olyan eszközökkel kisajátító szervezet kikkel, milyen pártokkal működött együtt ideig-óráig, hogyan cserélgette – mint úriember az alsóneműjét – szövetségeseit, bizony elkerülhetetlen a következtetés: az RMDSZ lényegét tekintve – beleértve működési elvét, alkalmazott eszközrendszerét, követett céljait – szervesen illeszkedik a román politikai környezetbe. Magyarán: nem más, mint egy echte román párt. Mindenesetre ahogyan az erdélyi magyar politikai elit tagjai – kivételt nagyon nehezen találni, éppen ezért, ha vannak, elismerés illeti őket – lenézik, semmibe veszik szavazóikat, az sok román politikusban elismerést válthat ki. És ezt teszik már harminc esztendeje, bármiféle következmények nélkül. Tudják: a jóhiszemű, de tájékozatlan választópolgár – „vége az életünknek, ha az RMDSZ kiesik a parlamentből, a megyei vagy a helyi önkormányzatokból!” – négyévenként újra és újra megkegyelmez nekik, s rájuk voksol. Marad a kérdés: meddig?