Kinek, minek is a csillaga?

Diadalittasan számolt be az erdélyi magyar média arról, hogy magas állami kitüntetésben részesült Markó Béla. A beszámolók szerint Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatát adományozta az RMDSZ egykori elnökének, máig legbefolyásosabb politikusának hetvenedik születésnapja alkalmából. Igen, arról a kitüntetésről van szó, amit korábban, az 1989 decemberi forradalomban játszott szerepéért Tőkés Lászlónak is odaítélt az akkori államfő, Traian Băsescu, s amit az egykor a szász kisebbséghez tartozó Iohannis vont meg tőle. Markót “a magyar nyelvű írott kultúrához való kivételes hozzájárulása, valamint a demokrácia és az etnikumok közötti párbeszéd erősítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként” részesítették a magas kitüntetésben. Bevallom: viszonylag sokáig vacilláltam, hogy írjak-e az esetről vagy sem. Hogy miért e hosszan tartó vívódás? Ennek megvannak a magam személyes okai is, amelyekről csak annyit: bennem máig ellentétes kép él Markóról, a költőről és arról az emberről, aki az RMDSZ elnökeként nagy mértékben meghatározta – magyarán: negatívan befolyásolta – az erdélyi magyar emberek, az egész romániai magyar nemzeti közösség életét, sorsát. Miről beszélek? Arról, hogy az általa (is) vezetett politikai szervezet harmincéves tevékenysége – nevezhetném joggal pótcselekvések sorozatának is – által nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy mára egy reményvesztett, számbelileg erősen fogyatkozó erdélyi magyarságról beszélhetünk. Hogy mi vezetett a reményvesztéshez? Nem titok: például az autonómiához, a magyar tannyelvű önálló állami egyetemhez, a restitúcióhoz való semmivel sem igazolható viszonyulás. A bukaresti elvárásoknak való kényszeres megfelelési szándék. A pitiánerség elfogadása. Kissé elkanyarodtam a témától, de most visszatérek: köztudott, hogy az ilyen-olyan állami kitüntetések, díjak elsősorban az adományozó érdekeit szolgálják. Általában minden állami kitüntetést bizonyos politikai megfontolások alapján ítélnek oda. Következésképpen a kitüntetés nemcsak az adományozót, hanem az adományozottat is minősíti. Az már más lapra tartozik, hogy szerény véleményem szerint egyetlen magyar embernek sem kellene kitüntetést elfogadnia a román államtól. Különösen addig nem, amíg a titkosszolgálatok nemzetbiztonsági kockázatként kezelik az erdélyi magyarságot, pontosabban annak tagjait, és ennek megfelelően járnak el velük szemben: lásd a „székely terroristák” meghurcolását, bebörtönzését. Ezek után már szinte értelmét sem látom a kérdésnek, hogy: akkor kinek, minek is a csillaga Markó Béla?