Pesti Srácok

Két úr szolgája

Két úr szolgája

Beismerem: engem ez alkalommal teljesen meglepett Kelemen Hunor, hisz – a bukaresti sajtóértesülések szerint – nem volt hajlandó módosítani az Orbán Viktor egyesek által rasszistának bélyegzett tusványosi beszédével kapcsolatos korábbi álláspontját. Azaz nem volt hajlandó magyarázkodni és elhatárolódni a magyar kormányfőtől. Annak ellenére sem, hogy Iohannis államelnök, valamint Ciuca kormányfő, illetve az RMDSZ koalíciós társai ezt kifejezetten elvárták tőle. Ellenkező esetben a liberálisok (PNL) az RMDSZ-nek a kormánykoalícióból való kiebrudálását szorgalmazták. Erre azonban nem került sor, mivel a szociáldemokraták (PSD) – bár korábban maguk is magyarázatot követeltek – egyelőre ragaszkodnak a tulipánosokhoz. Mint említettem: elégedettséggel nyugtáztam Kelemen kiállását Orbán Viktor mellett, de azért nem tagadhatom el, hogy hiányérzetem van. Mégpedig azért, mert hiányolom a Markó Béla korábbi kijelentésetől való elhatárolódást, aki a Krónika című erdélyi napilapnak nyilatkozva a következőket mondta: „Kritizálom a Nyugat-ellenes retorikája, az EU elleni támadásai, az uniós döntések állandó megkérdőjelezése, populizmusa miatt, de nem láttam, hogy revizionista nyilatkozatokat tett volna vagy a revizionizmus jeleit mutatta volna.” Sőt, azt is hozzátette, hogy szerinte Kelemen „nem akarta kritizálni Orbán Viktort, de nem hiszi, hogy egyetértene az elszigetelődés ideológiájával”. A fentiek miatt nem tartom egyértelműnek Kelemen kiállását. Úgy vélem, összeegyeztethetetlen, következésképpen nem fér meg egymás mellett Orbán és Markó, illetve a nemzeti érdekeket védő keresztény-konzervatív értékrend és a globalista érdekeket kiszolgáló progresszív gondolkodás, politika. Kelemennek pedig, ha hiteles politikussá szeretne válni, akkor választania kell: vagy-vagy. „Mert senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak. Hiszen vagy gyűlöli az egyiket, és a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti” – áll Máté evangéliumában.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.