Sokan vagyunk vagy kevesen?

Még mindig a romániai népszámlálásról, pontosabban a magyarságnak az előzetes adatokból kiolvasható vészes fogyásáról cikkeznek itthon és otthon egyaránt. A megszólaló politikusok álláspontját nyilván üléspontjuk határozza meg. A régi időkre emlékeztető módon, amolyan állampártként működtetett RMDSZ-ben jelenleg vezető tisztséget betöltők kétségbeesetten próbálják magyarázni bizonyítványukat, ezért terelnek, ködösítenek, magyarán: félrebeszélnek. A vezető szerepkörből kiesettek (vagy csak önként háttérbe vonultak, de a párton belüli befolyásukat továbbra is megőrzők), mint akiket nem köt semmiféle pártfegyelem, mindenféle reálpolitikai meggondolásból fakadó kényszertől mentesen kimondják, amit gondolnak. A Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnök által mondottak, aki pártja sikerének tulajdonítja, hogy egy millió fölött tartották az erdélyi magyarság létszámát az első kategóriába sorolható.

„1 millió feletti a romániai magyarság száma a népszámlálás előzetes eredményei alapján. Ezzel megőriztük a magyarok 6 százalék feletti arányát a romániai társadalmon belül” –

büszkélkedett az RMDSZ elnöke. A másik kategóriába viszont az RMDSZ korábbi elnökének, Markó Bélának a véleménye tartozik.

„Az igazán nagy baj azonban, hogy az arányunk 1992 óta, egészen mostanáig nem csökkent. Most először azonban igen. Eddig 6,5 százalék körül volt, ez most hirtelen leesett 6 százalékra”

– húzta meg a vészharangot – hol máshol, mint a Klubrádióban – az egykori szövetségi elnök, a román kormány többszörös miniszterelnök-helyettese.

„Jóval többen mentek el tehát, mint korábban, ehhez pedig hozzájárult a kettős állampolgárság intézménye is, azaz a magyar állampolgárság felvétele is, ami jócskán megkönnyítette a kivándorlást”

– jelentette ki Markó. Innen már csak egy lépés, hogy azt is kimondja: Orbán Viktor és a Fidesz a felelős mindezért. Én azt mondom, hagyjuk a politikusokat, legalábbis a romániai politikusokat – hogy a román politikai környezetbe teljesen beolvadó, a kormány szekerét toló RMDSZ-es politikusok milyen érdekeket szolgálnak, nos, annak tisztázása is megérné a ráfordított időt –, őket semmi sem érdekli kevésbé, mint a valóság. A valóság pedig az, hogy ugyan fogytunk ismét – úgy 200-250 ezerrel –, s ma már alig érjük el a lélektani 1 milliót, de azt nehezen lehetne eldönteni, hogy ez sok vagy kevés. De hát tudjuk: vannak esetek, amikor a kevesebb többet jelent. Hogy mennyiség és minőség viszonyáról most szót se ejtsünk.