Eldorádóból Mexikóba – Ma negyven éve, hogy utoljára vb-re jutott a magyar válogatott
Napra pontosan negyven éve annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a mexikói világbajnokságra. Akkor még csak nem is sejthettük, hogy a következő négy évtized vb-mentes lesz számunkra. Ma, ennek ismeretében még inkább felértékelődik a negyven évvel ezelőtti fantasztikus vb-selejtezős menetelés, amelyre a koronát a Hanappi-stadionban tette fel Mezey György legénysége. A máig emlékezetes bécsi diadalt idézzük most fel az évforduló alkalmából.
Az a nap, 1985. április 17-e különleges lett a magyar futball életében. Ahogyan akadnak labdarúgásunk történetében lidérces emlékű, szomorú napok is, úgy léteznek olyanok is, amelyekről, amíg csak lesz magyar foci, mindig megemlékeznek majd a szurkolók. Ha az általunk most felidézett osztrák-magyar nem is éri el „Az évszázad mérkőzése”, vagyis az 1953-as angol-magyar rangját, jelentőségét tekintve mindenképpen ott van a magyar labdarúgó-válogatott legfontosabb, legemlékezetesebb meccsei között.
Előzetesen is egyértelmű volt, hogy milyen nagy számunkra a tét, hiszen négy forduló után pontveszteség nélkül álltunk a világbajnoki selejtezőcsoport élén, amelynek köszönhetően egy bécsi győzelemmel behozhatatlan előnyre tettünk volna szert vetélytársaink – Ausztria, Hollandia és Ciprus – előtt. Vagyis az osztrákok elleni siker nekünk már a mexikói repülőjegyet jelentette.
Négy nappal a nagy derbi előtt éles, nagy iramú felkészülési meccset vívott a válogatott keret az Újpest csapatával a Megyeri úton. A zárt kapuk mögött lejátszott edzőmeccsen – amint azt a szövetségi kapitány kiemelte – már csak „a legfontosabb részletek végig zongorázása volt a feladat, mert a különböző soroknak az összetétele már régen kialakult.” A felkészülési meccs elérte a célját, az Újpest ugyanis igyekezett hasonló stílusban játszani, mint amit az osztrákoktól várni lehetett majd a selejtezőn.
A válogatott további programjában egy nap az aktív pihenésé volt, ezen a napon fogadta a csapat a bejelentkező osztrák- és a magyar televíziós forgatócsoportokat és újságírókat. A mérkőzés hetének első napján egy könnyedebb átmozgató-edzés, valamint taktikai videózás volt a program, majd egy nappal a meccs előtt, április 16-án, kedden a csapat autóbusszal Bécs felé vette az irányt. A másnapi mérkőzés időpontjában edzést tartott az együttes a Hanappi-stadionban, majd elfoglalta szállását egy városszéli hotelben.
Aki csapatunk szállásfoglalását szervezte és intézte, valamit már előre sejthetett: a válogatott bécsi főhadiszállása ugyanis a Hotel Eldorado lett.
******
A találkozó nemcsak nekünk volt fontos, hanem az osztrákoknak is, amelynek számos tanújelét is adták a „sógorok”. Hatalmas harci kedvről számolt be minden osztrák sajtóorgánum, kiemelve, hogy extra revánsvágy él a fehér-fekete mezesekben az őszi, budapesti vereség miatt. S hogy nemcsak beszéltek erről, arra ékes bizonyíték volt, hogy aki csak élt és mozgott náluk, játékra jelentkezett. Ismét válogatott kerettag lett Hans Krankl, aki akkor már 17 hónapja nem lépett pályára az osztrák válogatottban, de mellette Prohaskatól kezdve, Schachneren, Koncilián és Jarán át egészen Pezzey-ig, a csapat összes ásza a nemrégiben kinevezett szövetségi kapitány, Branko Elsner rendelkezésére állt.
A magyar válogatottból a sárga lapjai miatt eltiltott Varga „Kacsa” hiányzott, s emiatt erre a találkozóra a keretbe sem került be, Mezey általános bő keretének többi tagja azonban ott volt Bécsben. Közülük a szövetségi kapitány a következő játékosokat jelölte a kezdőcsapatba:
Disztl Péter – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy.
Az osztrákok a Koncilia – Lainer, Weber, Pezzey, Degeorgi – Hörmann, Prohaska, Jara, Oberacher – Krankl, Schachner összeállításban kezdték a meccset. Bár az első percek némi osztrák fölényt mutattak, csapatunk hamar magára talált. A 10. perctől kezdve fölényben játszott a piros mezben, fehér nadrágban és zöld sportszárban pályára lépő magyar válogatott, és a három éven át tartó Mezey-korszak talán legkiválóbb játékával rukkolt elő. Érzékelhető volt, hogy a mieink semmit nem akarnak a véletlenre bízni, és nem az utolsó fordulóra, a budapesti Hollandia elleni vb-selejtezőre tartogatják a mexikói kvalifikációhoz szükséges pontok megszerzését.
A 21. percben Kiprich – aki éppen az osztrákok elleni hazai selejtezőn volt először válogatott – csodálatos cselekkel tört be a 16-oson belülre, és ballal, a kétségbeesetten vetődő Koncilia lába alatt a rövid sarokba helyezett (0-1). A gól után sem vett vissza a lendületből csapatunk, kisvártatva Esterházy remek lövését kellett hárítania az osztrák kapusnak. A 34. percben Esterházy Sallaitól kapott jó indítást, a jobb oldali szögletzászlónál remekül forgatta meg Degeorgit, beadását Nyilasi fejelte kapura. Ezt a fejest Koncilia még bravúrra védeni tudta, ám a kipattanó labdára érkező Kiprich 6 méterről a hálóba gurított (0-2). Ezzel magabiztos, kétgólos előnyre tettünk szert, és a Hanappi-stadion lelátóján helyet foglaló nagy létszámú magyar szurkolók vastapsától kísérve vonulhatott pihenőre a Mezey-legénység.
A második félidőt álomgóllal nyitotta válogatottunk. Esterházy ezúttal a bal oldalon lódult meg, pompásan tálalt a középen érkező Détári elé, aki félelmetesen nagy gólt rúgott. A jobb lábára érkező labdával bemutatott egy lövő cselt, amellyel szétszalasztotta az osztrák védelmet, majd ballal, elemi erővel a léc alá bombázott (0-3).
Sem a védőknek a szerelésre, sem pedig Konciliának a védésre nem volt szemernyi esélye sem. Ezzel hárommal vezettünk Bécsben, és a csapat a hátralévő 40 percben már nem is eresztette ki a kezéből a meccset. Hogy válogatottunk játéka mennyire eszményi volt, azt az is igazolja, hogy Mezey György nem cserélt, nem látott okot arra, hogy bárkit is lehozzon a gyepről, így a kezdőcsapatunk játszotta végig a 90 percet.
A szurkolók az utolsó 10 percben hangos „Mexikó, Mexikó” skandálással ünnepelték a vb-kvalifikációt szerző válogatottat. Bár a helyzetek ellenére további gólokat már nem szereztünk, a mérkőzés így is örökre felejthetetlen játékot hozott és remekbe szabott győzelemmel zárult.
******
Reakciók
A magyar labdarúgó-válogatott 1984 őszétől kezdve produkált már egy-két figyelemreméltó eredményt, ám végeredményben mégiscsak a bécsi, 3-0-s győzelemmel vívta ki a nemzetközi futballvilág elismerését. Érthető volt a figyelem megkülönböztetett összpontosulása, hiszen a magyar csapat már a legelsők között kvalifikálta magát a világbajnokságra. Ezzel nagy meglepetést okozott, hiszen a mexikói repülőjegyet hamarabb megszerezte, mint az angol, a német, a spanyol vagy a francia válogatott. A győztes világbajnoki selejtező utáni reakciókat még négy évtized év távlatából is hátborzongató felidézni, hogy ilyen szinten szuperlatívuszokban beszéljenek a magyar válogatottról.
A 0-3 katasztrófa! Csapatunk romhalmaz! Legutóbb 1980-ban, az argentinok vendégjátékakor éltünk át ehhez hasonlót. Akkor Maradona, most pedig Nyilasi, Kiprich és a többi magyar játékos játszott a prímhegedűn ... A statisztika szerint ilyen vereséget saját pályán 1918 óta nem szenvedtünk, sőt, most akár 0-5 is lehetett volna. … Minden, ami szerdán történt, a legnagyobb ritkaságszámba megy. Eltekintve a futball ’kőkorszakától’, sosem volt az osztrák csapat hazai földön ennyire megalázva. Ezen a mérkőzésen a vendégek voltak a háziurak, a szó legszorosabb értelmében! Mezey olyan nagyszerű gárdát épített fel, amely nem véletlenül verte meg a híres nyugatnémet csapatot Hamburgban.
(Bécsi Sportlap, 1985. április 18.)
A magyar csapat az egész mérkőzés alatt sokkal jobb volt, mint a miénk. Éppen ezért személy szerint nehéz is kiemelni a csapatukból bárkit is. A védelem fantasztikusan összehangoltan játszott, Kiprich pedig olyan új tehetség Európában, akinek jó lesz megtanulni a nevét! A magyar csapat végig az előre elképzelt koncepcióban játszott, ezért volt eredményes.
(Beppo Mauhart az Osztrák Labdarúgó-szövetség akkori elnöke)
Az osztrákok klasszisa, a mieink elleni selejtezőre 17 hónap után „reaktivált” Hans Krankl a lefújás után még az öltözőben lemondta a válogatottságot. Nem volt kevésbé elkeseredett a középpályás, Hörmann sem, aki – hasonlóan az újságírókhoz – azt mondta: akár 0-5 is lehetett volna a végeredmény és alig várta, hogy lefújják a mérkőzést, mert nem érezte, hogy bármi esélyük lehetne a magyarok ellen.
Kitűnő ez a magyar csapat, Európa élvonalába tartozik! Aki a magyarok rotterdami győzelmét akkor szerencsének nevezte, nagyot tévedett. A magyar válogatott csoportunk legerősebb, legkiegyensúlyozottabb együttese, amely a fárasztó, idegeket is alaposan igénybe vevő sorozatmérkőzések alkalmával bebizonyította, hogy ma már a játéktudás mellett az eredményességhez elengedhetetlen küzdeni tudásnak is birtokában van.
(Leo Beenhakker, a holland válogatott akkori szövetségi kapitánya)
Spanyolországban is általános megdöbbenést váltott ki csapatunk bécsi játéka. Az El Pais című napilap sportrovatában komoly jövőt jósoltak a magyar csapatnak, egy másik újság pedig szemet gyönyörködtetőnek titulálta a mieink játékát. A spanyol állami rádió – Radio Nacional – sportriportere pedig élő adásban úgy fogalmazott: „Imádkozzunk, hogy a vb-n kerüljük el a magyarokat!”
Zárásként álljon azért itt egy magyar vélemény is, méghozzá olyan valaki véleménye, aki fénykorában az egyetemes futball legnagyobb csillagai közé tartozott. Az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián a következőket fogalmazta meg a bécsi vb-selejtezővel kapcsolatban:
Visszapergetve a mérkőzés eseményeit, az osztrákoknak tulajdonképpen semmi esélyük sem volt a magyar együttessel szemben, amely most is tökéletesen valósította meg a már korábbi mérkőzéseken bevált taktikái: az ellenfél térfelének közepén letámadták az osztrák védőket és középpályásokat, ily módon megtörték a kezdeményezésüket, kizökkentették őket a folyamatos játékból. Erre, persze, csak olyan csapat képes, amely tökéletes erőállapotban van és fizikailag, idegileg is friss. Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy mi játszottuk a futballt a szó klasszikus értelmében. Kiprich első gólja, valamint a harmadik, amikor Détári leheletfinom csel után hálószaggató lövéssel vette be Koncilia kapuját, minden túlzás nélkül a magyar labdarúgás legszebb napjait idézte.
Az Ausztria-Magyarország világbajnoki selejtező összefoglalója, a gólokkal. Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
A Héroszok emlékképei
2020-ban jelent meg a Mezey-válogatott történetét feldolgozó kötetem (Az én Aranycsapatom), amelyben az akkori csapat néhány tagja elmesélte számomra, hogy miként élte meg ezt a találkozót és az azt követő össznépi eufóriát. Ezekből a visszaemlékezésekből következzen most három.
Nagyon együtt volt ekkor a csapatunk, zsinórban a hatodik győzelmünket arattuk Bécsben. A kijutásunk ugyanúgy felejthetetlen élmény volt, mint négy évvel korábban, amikor hazai pályán, a norvégok legyőzésével vívtuk ki a vb-részvételt. Noha nagyon jól játszottunk az egész meccsen, mégis inkább a szurkolók öröme az, ami megragadt bennem. Jó érzés volt látni, hogy a sikerünk milyen boldogságot adott nekik.
(Garaba Imre 82-szeres válogatott hátvéd)
Őszintén szólva azt az ominózus gólomat nem sorolom a legfontosabb találataim közé, ugyanis Kiprich Józsi első két gólja sokkal fontosabb volt azon a meccsen. Azt hiszem, az a bécsi este mindannyiunk számára örökre emlékezetes marad. Tengernyi gratuláló jött be az öltözőnkbe, szurkolóink pedig szinte alsógatyáig vetkőztettek bennünket, annyi ereklyét kértek és kaptak tőlünk. A másnapi hazaút sem volt akármilyen. Busszal jöttünk és már a határon nagy üdvrivalgással fogadtak bennünket, majd aztán hazáig, az autópálya mellett végig nemzeti színű zászlókkal díszített autókból integettek, dudáltak nekünk. Amellett, hogy szép győzelmet arattunk, tapasztalhattuk, hogy milyen örömet okoztunk az embereknek. Sportszakmai sikerén túl ez tette igazán értékessé a bécsi diadalt.
(Détári Lajos 61-szeres válogatott középpályás)
Az első gól előtt sikerült két jó csel után betörnöm az osztrákok 16-osán belülre. Láttam, hogy belül érkezik Nyíl, de mégis megpróbálkoztam a lövéssel, ami szerencsére utat talált a rövid sarokba. Érdekességként hadd említsem, meg, hogy a gólöröm pillanataiban Nyíl odasúgta, hogy ha kihagytam volna, megöl. Ezzel persze arra célzott, hogy az első gólunk előtt is voltak már helyzeteink, amelyeket elpuskáztunk. A második gólnál Esterházy Marci átjött a szélemre, így én behúzódtam a kapu elé, és ez volt a szerencse, mert a Nyilasi fejese utáni kipattanó éppen elém került, és már csak be kellett külsőznöm a kapuba. Ennek a gólnak számomra az a különlegessége, hogy valami hihetetlen, euforikus öröm lett úrrá rajtam, mert látva a meccs képét, és azt, hogy immár 2-0-ra vezetünk, tudtam: nyerni fogunk, és ezzel kijutunk a vb-re. Az már csak utólag derült ki, hogy ez a győzelem több volt, többet adott, mint egy vb-kvalifikáció. Valóságos futball-láz lett úrrá Magyarországon, és csodálatos érzés volt, hogy ennek részese lehetek.
(Kiprich József 70-szeres válogatott csatár)
******
Magyarország válogatottja ezzel a sikerrel – a címvédő, s ezáltal automatikus résztvevő Olaszországot nem számítva – Európából elsőként(!), a világon pedig negyedikként kvalifikálta magát az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságra. Ha figyelembe vesszük, hogy bő fél évvel korábban, az első vb-selejtező lejátszása előtt nem igazán hitt senki a továbbjutási esélyeinkben, akkor bizony elmondható: rövid idő alatt szédítő magasságokat sikerült meghódítania válogatottunknak.
Ennél is jelentősebb volt azonban a győzelem azért, amit a játékosok is felemlegettek visszaemlékezéseikben. Ismét visszaadta a szurkolók hitét, ismét milliók váltak a magyar válogatott fanatikusaivá, még azok közül is, akik klubmeccsekre esetleg már évek óta nem jártak. Valóságos „Futbólia” alakult ki Magyarországon, csapatunk bécsi játéka láttán ismét hinni kezdtünk abban, hogy világverő csapatunk van és hosszú idő után újra odakerülünk a nemzetközi labdarúgás mezőnyében, ahová szívünk szerint valamennyien látni szeretnénk magunkat.
Az a bizonyos nap, 1985. április 17-e ezért különleges a magyar futball életében.
Vezető kép: A magyar labdarúgó-válogatott a Hanappi-stadion gyepén ünnepel, miután szenzációs játékkal 3-0-ra legyőzte a házigazda Ausztriát és ezzel kijutott a mexikói világbajnokságra. Forrás: Arcanum Adatbázis – Labdarúgás folyóirat, 1985 áprilisi lapszám. Fotó: Németh Ferenc
