Pesti Srácok

Erdogan ellenfele azt ígérte, jön a "tavasz" - Bezártak a szavazóhelyiségek az elnök- és parlamenti választásokon Törökországban

Erdogan ellenfele azt ígérte, jön a "tavasz" - Bezártak a szavazóhelyiségek az elnök- és parlamenti választásokon Törökországban

Helyi idő szerint délután 17 órakor (közép-európai idő szerint 16 órakor) bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon. A voksolás a török híradások szerint rendbontások nélkül ért véget.

A 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint reggel 8 órától (közép-európai idő szerint 7 órától) járulhattak az urnákhoz. Azok, akik pontban 17 órakor még sorban álltak, leadhatták szavazatukat. Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele. Ez vonatkozik a részvételre is. 18 és 21 óra között a médiumok kizárólag a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által kiadott információkat hozhatják nyilvánosságra. Az YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza. Az YSK elnöke, Ahmet Yener a napokban azt mondta,

Az államfőválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan fő riválisa Kemal Kilicdaroglu, aki 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnöke. Rajtuk kívül versenyben van még Sinan Ogan volt jobboldali parlamenti képviselő is, de az ő esélyei messze elmaradnak vetélytársaiétól. Erdogannak csütörtökig volt egy harmadik kihívója is, Muharrem Ince, de ő visszalépett, egyébként szintén alacsony támogatottsággal bírt.

PestiSracok facebook image

Mindegyik elnökjelölt mögött egy pártszövetség áll, nem csupán párt. Erdogant a Nép Szövetsége, Kilicdaroglut a Nemzet Szövetsége, míg Ogant az Atya Szövetsége támogatja. Amennyiben a május 14-i elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy voksot, akkor két héttel később, május 28-án második fordulót is tartanak. A parlamenti választás egyfordulós. Erdogan vasárnap napközben egy isztambuli iskolában adta le voksát. A szavazóhelyiségben nyilatkozva azt mondta: a török demokrácia erejének demonstrálása szempontjából nagyon fontos, hogy minden választópolgár leadja a szavazatát. Kilicdaroglu egy ankarai iskolában voksolt. Távozóban az épület kapujánál felszólalva kijelentette:

Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van. A török hatóságok összesen 64 113 941 választópolgárt vettek nyilvántartásba, 60 697 843-at belföldön, 3 416 098-at pedig külföldön. Négymillió 904 672-en először élhetett a voksolás lehetőségével. A külföldön élő törökök április 27. és május 9. között szavazhattak Törökország diplomáciai külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain május 14-én 17 óráig még ők is voksolhattak. Május 9-ig 1 817 010 külföldi török élt választójogával, a részvételi arányuk 53,19 százalékos volt. Az ő szavazócéduláikat a közelmúltban Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.