
Ukrajna kétségtelenül megérdemli a NATO-tagságot – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel péntek este tartott közös találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A két államfő tárgyalását követően Erdoğan újságíróknak elmondta, hogy Ankara továbbra is a Törökország és az ENSZ közvetítésével a háborúban álló Ukrajna és Oroszoroszág közt létrejött fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás meghosszabbításán dolgozik.
Folyamatosan dolgozunk a gabonaszállítás (tengeri) folyósójának kérdésén
– jelentette ki, hozzátéve, hogy a legutóbbi meghosszabbítás július 17-én lejár.
Oroszország úgy viselkedik, mintha az egész Fekete-tenger az ő birtokában volna
– mondta Zelenszkij, aki az országát ért orosz támadás óta most először látogatott Törökországba. A török elnök elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervek szerint augusztusban látogat Törökországba, amikor is – Erdoğan reményei szerint – a gabonaszállítás kérdése mellett a fogolycsere kérdése is napirendre kerül majd.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Kreml/Vjacseszlav Profokjev
Bela
2023-07-10 at 08:20
Gorilla: semmi koze az inflacionak a háborúhoz te szerencsétlen. Mikor kezdődött a háború? 2022 február vége. Mikor kezdődött az infláció? 2021 Januar. Mikor vezettek be élelmiszer arstopokat? 2021 ősze, benzinár stop? november. De majd biztos megmagyarázod hogy ez a háború olyan hogy idő utazik egy évet vissza az időben.
Az infláció (nem írtam sehol hogy nincs infláció máshol, három kommentben írtam le hogy 50% volt az áremelkedés 2020 óta az Angliában, Németországban kicsit kevesebb) a COVID miatt van: hirtelen beesett a fogyasztás 2020ban, erre csökkentettek a termelést is a cégek majd amikor kikerültünk a covidbol akkor a fogyasztás visszaállt a régi mértékére, viszont a termelés ezt nem tudta követni még.
aladin
2023-07-10 at 06:16
Erdogán egy karakternélküli szemétláda. Egy ilyen emberrel Magyarországnak mincs mit tárgyalni, remélem az oroszok is ezen a véleménnyen vannak.
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-10 at 01:24
moliere
Mert te aztán olyan okos vagy, hogy Molière nevét is rosszul írod.
Én is azzal kezdtem, hogy magas az infláció a háború miatt és le kellene már állni vele.
Mire ő beledumált, hogy csak Mo-n magasak az árak mert bezzeg máshol nincs infláció.
Én Fro-ban is meg időnként Németben is tartósan kint vagyok már évtizedek óta, és nem csak a statisztikákat meg az ellenzék dumáját szajkózom hanem a konkrét tapasztalatomat. Amit egyébként itt mások is megerősítettek.
Utoljára mondom hogy az EU-ban duplája lett minden a Covid előtti állapothoz képest pedig akkor se volt olcsó.
Lemegyek a közértbe Fro- ban és az olaj meg a tojás de a zöldségfélék is a duplájába kerülnek mint 2019- ben . Erről beszélek, nem a negyedéves statisztikákról. Konkrét árakról. D- ben is minimum a masfélszerese- ketszerese a német barátaim szerint, de most megyek ki és akkor fogom látni konkrétan.
Itthon mindenki azt hiszi hogy a migránsok kerülnek kint a legtöbbe. Egyetértek , hogy egy migráns is sok lenne Mo-n mert aki egy migránst mond, az valójában azt mondja, hogy tíz év múlva abból kb 20 migráns lesz, lévén, hogy maguk után hozhatják legálisan a családtagokat akik csinálják tovább a sok kis migránst.
Viszont a legnagyobb gazdasági hanyatlást a háború okozta, amihez eredetileg az EU-nak semmi köze nincs.
moliere
2023-07-10 at 00:43
A háborúpárti gorillák…
Tisztázzunk valamit! Ellenzéki források szerint is az átlagos áremelkedés élelmiszer tekintetében másfél szeres, néhány esetben közel kétszeres. Nem kéne hülyeségeket írni, meg leállni egy fos faszkalap biberális trollal hadakozni, aki csak szopat, ha nem vagy okos.
moliere
2023-07-10 at 00:37
Egyféleképpen azért jó kis bonmot ez a szöveg Erdogantól. Nem azért, hogy mentegessem, de nekem elsőre is ez ugrott be a megfogalmazás alapján:
Mi, törökök, gyakorlatilag kiléptünk, mert a NATO nem olyan országoknak van kitalálva, akik nem szolgák. Illetve ha benne is maradtunk, már ma is leszarjuk az usát, azt csinálunk, amit akarunk, van erőnk, van hadseregünk, fegyvereink, saját fejlesztés, hadiipar, jóban vagyunk az oroszokkal, kínaiakkal, mindenkivel, de egy gyenge országnak, egy nem önálló országnak nincs nagyobb istencsapása, mint a NATO tagság. És itt akár Németországra, UK-ra, Olaszországra is lehet gondolni, nem csak a kis szerencsétlenekre.
Ilyen értelemben végül is, ahogy nekünk is csapás, és megérdemelnénk, hogy kiléphessünk, ukrajna meg megérdemelné, hogy az legyen, aminek a NATO szánja. Azt hiszi, hogy az neki jó… Erdogan tudja, hogy … hehe… hát hogy nem jó. Pont megérdemelnék. Külföldiek szolgáiként, örökre eladósodva, méregdrága rezsivel, hitelekkel, benzinnel. Minden család két halottal, egy rommá lőtt ingatlannal, állás nélkül… a lányaik stabil megélhetéssel (nyugati kupi), a fiaik feketemosogatóként, tányérnyalóként, nos, megérdemlik.
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-10 at 00:37
Erdogan kétkulacsos volta ismét megmutatkozott, mert kiadta az ukrán nácikat Zselének , akik a fő bajkeverők voltak, az Azovstahl- ból másztak elő, és ezzel Erdogan ismét veszélybe sodorta a békés embereket.
Ezek a “ bajkeverők” ( hogy csúnyább szót ne használjak) nem fognak nyugodni és tovább keverik majd azt a bizonyost. Mindet vád alá kellett volna helyezni tömeggyilkosság miatt, és életfogytiglanra itélni .
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-10 at 00:31
Lacus
Nagyon jó, 👍😄
Màr nem is neki hanem az olvasóknak írtam a kinti tapasztalataimat.
Màr megint össze- vissza firkàlt valami statisztikai szàmhàborùt , ( csak ő igazodik ki rajta) làtszik, hogy nincs képben, nem a valós hanem a virtuàlis vilàgban mozog.
csakafidesz: előszöris, MINDENHOL SZARABB A HELYZET A VAD-Nyugaton a Covid meg a háború miatt, és amint mondod, a migránsok miatt. EZEN OKOK KÖZZÜL NEM A MIGRÁNS KÖLTSÉGEK TETTÉK BE IGAZÁN A KAPUT.
Mégis, annyi különbség van, hogy amely országok egy követ fújnak a banki világelit libsi politikájával, azok több támogatást kapnak a gazditól, így Anglia is. ( A németek is rendesen nyalnak, ők is belenyúlnak rendesen az EU-s kosárba.) A migránsok ebbe a két országba nyomulnak . Amúgy, Anglia köszöni, jobban áll, amióta kilépett az EU-ból. Anglia maga a patások őshazája, ugyanúgy ömlik oda a pénz mint azusa- ba, amely az újhaza nekik.
A legnagyobb kárt az usskronácik okozták Európának, ezt nem értik a háborúpárti gorillák, és csak verik a mellüket hogy ők majd győznek!
Greg
2023-07-09 at 22:48
Ha a meghülyült Erdogan szerint a lepratelep Hoholia megérdemli a Nato- tagságot, akkor Erdogan vajon mit érdemel?
bressa
2023-07-09 at 11:59
Ukrajna igen, Svédország nem???
csakafidesz
2023-07-09 at 11:54
A háborúpárti gorillák verik a mellüket 2023-07-09 at 00:36
Dehogy jobb az angliai áletszinvonal. A németek még mindig jobban élnek, és az angliai helyzet egyre sz.rabb, pont azért, mert túl sok a bevándorló aki csak segélyből akar élni.
csakafidesz
2023-07-09 at 11:50
Erdogan úr! Az ukránok egy nagy darab lóf.szt érdemelnek meg, citrommal tálalva.
Bela
2023-07-09 at 08:23
Gorilla: Túl sokat írsz de tényekkel hadilábon állsz. Itt vannak az adatok az elmúlt 8 negyedévről amint látod UK minden esetben Franciaország fölött volt, Németországnál meg csak 3 negyedév volt ahol magasabb volt
UK infláció: 2.10/2.70/4.40/5.50/7.90/8.70/9.40/9.00
Németország: 2.19/3.88/4.71/4.79/6.66/7.40/8.58/8.24
Franciaország: 1.38/1.72/2.72/3.66/5.29/5.85/6.07/5.99
Magyarország: 5.2/5.0/7.1/8.2/10.6/16.5/22.7/25.4
Lacus
2023-07-09 at 08:21
@ A háborúpárti gorillák verik a mellüket ne kínlódj a Bélával. A méhecske is órákon át magyarázhatná a légynek, hogy a méz jobb a sz@rnál, úgysem értené meg…!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-07-09 at 06:02
Ennyit a muszlimok becsületéről, szavahihetőségéről!
Erdogan megszegte az Oroszországnak adott garanciákat, és átadta az “Azov” parancsnokait Ukrajnának
Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy döntött, hogy az Azov (Oroszországban betiltott terrorcsoport – a szerk.) parancsnokait Vlagyimir Zelenszkij ukrán vezetőhöz helyezi át. A korábbi megállapodásnak megfelelően ezeknek az embereknek a fegyveres konfliktus végéig Törökországban kellett volna maradniuk. Az áthelyezett parancsnokok között van Denis Prokopenko, Szvjatoszlav Palamar, Szergej Volinszkij, Oleg Khomenko és Denis Shlega.
Erdogan a megállapodásokkal ellentétben nem kommentálta a parancsnokok visszaküldéséről szóló döntését. A hivatalos nyilatkozatok hiánya ellenére a helyzet arra késztet bennünket, hogy felülvizsgáljuk Törökország álláspontját az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban és a jelenlegi konfliktussal kapcsolatban. Nyilvánvalóan egyre nehezebb kijelenteni, hogy Törökország egyértelműen támogatja az orosz felet.
Az orosz fél egyelőre nem kommentálta Törökország lépéseit, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Törökország a “gabonaszerződés” meghosszabbítását is el kívánja érni, ráadásul elképzelhető, hogy az orosz fél zsarolási kísérleteivel is.
Подробнее на: https://avia.pro/news/mid-rf-predupredil-ssha-ob-posledstviyah-postavki-ukraine-kassetnyh-boepripasov
Sojal
2023-07-09 at 05:50
…Jár, jár, de nem jut…
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-09 at 00:36
Béla
Most látom a másik sületlenséget, amit írtál! Hogy Angliában magasabb az infláció mint az EU- ban, a kilépés miatt!!!
Te jó ég!!! Te nem is vagy Angliában ha ekkora bakit írtál le! !!! Vagy, az EU felett csak átrepültél, de ott soha nem voltál. Angliában minden olcsóbb és magasabbak a munkabérek, mint az EU-ban, ezért evickél oda mindenki, magyar , lengyel munkavállaló, indiai, pakisztáni és az analfabéta migráns is.
Amúgy, ne végy semmit a szívedre, nem akartalak megbántani. De, az újságok meg a szupermarkettek on-line oldalai nem az utca valósagát tükrözik.
Gorillák verik a mellüket mert háborút akarnak
2023-07-09 at 00:24
Béla
Te mindent úgy olvasol ahogyan te akarod hallani. Mint a gorillák, amelyek csak a környezetük dominálsára hajtanak. A szabad akaratos beszólását se értetted, mint ahogyan az enyémet se!
Ő azt mondta, hogy ami a lecsó alapanyaga ( gondolom, a paprika, paradicsom hagyma stb) nagyon megemelkedett, a többi kaja az eu országok közértjeiben pedig átlagban 35 % – 45 % -al emelkedett az utóbbi időben. Nem naponta emelkedett ennyivel, hanem világosan leírta hogy naponta kell szembenézni Európában ezzel és négy európai országot is tudott volna említeni, hogy végre megértsd hogy nincs igazad .
Mivel neked KIZÁRÓLAG ANGLIÁRÓL VAN FOGALMAD, nem tudhatod, hogy mi van Németben, Franciában, Olaszban, azaz az EU-ban.
Amúgy, jó hogy ez a téma ilyen részletes kitárgyalásra került, had legyen világos hogy MINDEN BAJUNK A LIBERÁLIS SOROSISTA POLITIKA MIATT VAN EURÓPÁBAN : háború, infláció és bio- fegyver bevetése a lakosság ellen. Ez a menű, nem a finom nyugis békebeli lecsó.
A gorillák verik a mellüket hogy háború kell
2023-07-08 at 23:58
Béla
Vilàgosan megmagyaràztam hogy az EU- s orszàgokról beszélek, ahol több tàmogatàst kap minden olyan EUs orszàg amely hàború pàrti és ahol az elnökök verik a mellüket hogy « hàborút akarok mert visszaszerzem a földemet, ma mindenki bele is hal » . Ezekben a gorilla orszàgokban az EU-s tàmogatàsoknak és a leosztott zsetonoknak köszönhetően támogatják a megőgazdaságot, a kereskedelem különféle területeit. ÍGY ENYHÍTIK AZ INFOÁCIÓT . Ennél részletesebben nem tudom elmagyarázni, de nem is azoknak mondom akik verik a mellüket mert azok képtelenek mást meghallani mint a bosszú meg a háborúra való csatajeleket a dzsungelban.
A 2 Eu-s ütődött paradicsomot meg a 3 EU-s fonnyadt paprikát meg edd meg te!
A normális ehető áru kétszer annyi. Németben és Franciao- ban, most picit csökkent mert szezon van és rájzk rohadna. Nomeg a gazdák kaptak támogatást.
Anglia meg úgy európai, mint Ukrajna. Usa – csatlós.
gyurcsányiviktor
2023-07-08 at 20:39
Miért kellene egy NÁCI szláv (hohol) állam a nato-ba ?
Akkó’, miér’ nem alakítják újra a náci harmadik birodalmat ???
Az má’ bevált egyszer !
.elenszkij fass-führer mitő’ jobb, mint hitler ???
na4
2023-07-08 at 19:17
Hülyeségeket beszél ez is. Inkább azzal foglalkozna, hogy padlóra küldte a török gazdaságot. Az infláció 100+%.
úgyamintvan
2023-07-08 at 18:55
Oroszország nem fog eltűrni egy közvetlen közelébe(vagy ha úgy vesszük a saját területébe) telepített és biztonságára állandó veszélyt jelentő amerikai támaszpontot-pláne ha az NATO-tagsággal legalizálva is van!Teljesen nyilvánvaló hogy az további sorozatos oroszellenes támadások kiindulópontja lenne!
apro_marosan_petergabor
2023-07-08 at 17:45
Erdogánt nem kell félteni, tudja kezelni a kievi ripacsot-szatócsot – aki mögött ott áll Nyugat-Európa….
Ungarn über alles !
2023-07-08 at 17:14
ördögi vagy Erdogán !
nemlehetsz oly elvakult hülye, hogy ne lásd be, az orosz határra telepíteni a NATO-csürhét, még az álmoskönyvek szerint is szerencsétlenséget jelent !
kettő: most akkor az ilyen ugatások hatására, az oroszok elkezdik tologatni a határaikat, oszt akkor az a háború végtelenségét fogja hozni – vagy mindennek a gyors végét
Bela
2023-07-08 at 17:10
A háborúpárti gorillák verik a mellüket: Hülyeséget beszélsz megint. Kezdjük ott, hogy te nem EU-t írtál hanem Európát, meg nyugat európát, anglia mindkettőbe beletartozik. Másrészt ha tudnál bármit a világról akkor ismernéd hogy UKban magasabb az infláció mint németországban és franciaországban, pont az EU kilépés gazdasági hatásai miatt. Egyébként meg Németországban például 2euró 1 kiló paradicsom, 3 euró 1 kiló paprika, mindkettő hasonló mint angliában. Elég furcsa hogy kint élsz és mégsem tudsz semmit az árakról. Vagy nem jársz boltba vagy csak vergődsz itt mert soha nem is voltál nyugaton semerre.
Hallottunk már a szabad akaratról?: Nemtudom honnan vetted ezt a 35-45% os napi áramelkedést, teljesen hülyeség. De ha arról beszélsz hogy a COVID óta volt 35-45% akkor egyetértünk (~10% os éves infláció), én is pont ezt a százalékot mondtam, ezért korrigáltam a gorillás emberkét mert hülyeséget beszél.
Manteufel
2023-07-08 at 17:05
Türk-tanácsban elvárom a Főni-től, hogy húzzon be neki egyet a szeme alá ennek az Erdohánynak.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-07-08 at 16:58
@ Béla,
Biztosíthatlak, hogy a lecsóhoz való anyag ára az EU -ban igen drága.(4 Konkret országot tudok mondani)
De nem csak az, hanem az átlagos élemiszerek a 35-45%-os áremelése az, amivel naponta szembe kell nézni.
Bár Ukrajnában biztosan ismerik a lecsót mint olyant, ezzel együtt nem volna jó a NATO-ban látni. Miután nem utolsó sorban ezért robbant ki a háború.-Lecsó ide, lecsó oda.
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-08 at 16:28
Béla
Hàt te még azt se tudod, hogy Anglia kilépett az EU-ból?
Én Franciaorszàgról írok, ott egy kàvé Pàrizsban 10 Eu , de a legutolsó, ócska negyedben is 2,50 Eu .
Eu- ban beszélek nem angol fontban ami à magyar lecsó megítélése szemontjàból megszokottabb itthon.
A paradicsom és tàrsainak az àra a covid kamu oltàs cirkusz elöttinek minimum a duplàja az EU-s orszàgokban.
Az az àruló angol banda amellyel te egy levegöt szívsz àllítólag, a leggyilkosabb fegyvereket szàllítja Ukrajnàba, és a legnagyobb hàborús bűnös, ezért olcsóbb ott a lecsó te kis gorilla.
MANAPSÁG OLYAN VILÁGOT ÉLÜNK HOGY AKI HÁBORÚT SZÍT AZ TÖBB PÉNZT TÁMOGATÁST KAP A PATÁS GLOBALISTÁKTÓL, ezért eszi olcsóbban a lecsót és minket azért súlyt a pénzügyi patás világelit visszatartva az EU-s segélyeket és pénzt mert békepártiak vagyunk, és emberi módon viselkedünk.
Visszakanyarodtunk a kiindulóponthoz te észkombájn: a covid meg a hàború miatt dràgult meg minden egész Európàban és NEM KÍVÀNU K SE MEGHALNI UKRAJNÀÉRT, SE RITKÁBBAN ÉTKEZNI !
Számomra az nem ember, aki háborút szít vagy kapzsiságból rátámad másokra , az az őserdőben szokás a gorilláknál.
Ezt más országokkal korábban azusa számtalanszor megtette már, most az orosz kőolajra, gázra és aranyra vágyik.
Putyin 2014 óta kérte Ukrajnát, hogy ne fegyverkezzen és hogy ne lője a saját kisebbségét, a Dombassz-ban. A háborút már 2014- ben az usskránok kezdték, rátámadtak azokra az orosz ajkúakra, akik a saját nyelvüket használni akarták Ukrajnában. Tehát, ők a gorillák, az angol csatlósaikkal együtt, meg akik ezek mellé állnak és ezáltal olcsóbb lecsót esznek.
Pepe
2023-07-08 at 15:38
Ugyan éppen ez miatt tört ki a háború, de Erdogannak ez a kijelentése semmire sem kötelezi a törököket. Hiszen semmi biztosíték sincs arra, hogy Ukrajna meg is kapja ezt a nagyon áhított NATO tagságot. Ezt bármelyik tagállam megakadályozhatja, mint láthatjuk ezt Svédország esetében is.
Matu
2023-07-08 at 15:15
Erdogán egy dörzsölt vén török, nem kell rögtön készpénznek venni, amit mond. Ez valakinek valami üzenetféle – tét nélkül.
Pugacsoff
2023-07-08 at 15:09
Erdogan baszdmeg te meg egy kurva nagy sallert érdemelsz!
Bela
2023-07-08 at 14:40
Verik a mellüket a háborúpárti gorillák: Milyen árakat hasonlítsak össze ha nem tescosakat te szerencsétlen? Ami a weboldalon van az az ár, mivel ott vásárolok a “terepen”, annyiért amennyit beírtam az előbb. Angliában dolgozok, bérelek lakást már 12 éve, viszont nekem úgy tűnik hogy te soha nem voltál nyugaton, mert annyi hülyeséget írsz.
aladin
2023-07-08 at 14:15
Èn azt hittem, hogy a törökök az oroszok mellett állnak mégis mi történt hogy Erdogán benyalt az ukránoknak.
X2
2023-07-08 at 13:58
Erdogán elnők! Miért érdemelte ki Ukrajna a Nátó tagságot? Semmit sem tett érte.Nem szavaznám meg.
Alcapi
2023-07-08 at 13:53
Miért is? Mivel is érdemelte ki? Csupán csak azért, mert megtámadták? Ezen kívül semmilyen más érdeme nincs se a NATO-ba, se az EU-ba történő csatlakozást érintően!
Verik a mellüket a háborúpárti gorillák
2023-07-08 at 13:18
Béla
Én évtizedek óta vagyok Európában, te pedig Tesco-s árakat hasonlítasz össze, én a terepen vagyok Európában, Németo, Franciao, menj oda és bérelj ott lakást, dolgozz ott, vásárolj ott, és azután megváltozik a véleményed.
Te mit gondolsz,?miért volt olyan sok tüntetés az utóbbi 8-6 évben Párizsban meg Berlinben? Azért, mert az emberek olyan jól élnek, és mert nincs infláció?
Te nem hallottál arról, hogy milyen sok kisvállalat ment tönkre a Covid őrület idején, mert minden leállt, csak az 5 G felszerelése nem , meg a temetkezési vállalatok nem? Ja, és, az imádott Tesco-d is megsokszorozta a bevételeit…. De, sok ember a csőd szélére került, nem is beszélve az OLTÁSOKRA KIFIZETETT ÓRIÁSI ÖSSZEGEKET AMIKET MINDEN KORMÁNYNAK KI KELLETT NYÖGNIE hogy van de lejjebb asszony összeharácsolhassa mindazt amit azután Ukrajnának küldött. MERT, UGYAN SOK MAGYAR AZT HITTE HOGY AZ OLTÁS INGYENES! DE AZ ÁLLAMKASSZA MEGRENDÜLT MIATTA!
Ezért mentek tönkre az eus kormányok. Ezért az infláció és a drága lecsó. És, ez mindenhol Európában így van. Most, lehet, hogy bizonyos HÁBORÚPÁRTI országoknak osztott pénzt az infláció enyhítésére Van de lejjebb, ezekben az országokban ( Fro, Németo) csak kétszeresére nőttek az árak, nem háromszorosára, mint itthon.
Tehát ezt az értelmetlen és reménytelen hadakozást a túlerőben lévő Oroszo ellen NEMHOGY BE KELL FEJEZNI DE EL SE KELLETT VOLNA KEZDENI! És, minél előbb lemond Zselé a területekről, annál több marad neki.
ViAM
2023-07-08 at 13:03
Hitegetni lehet, mint a törököket az EU-tagsággal. Hány éve is? Na, annyit várjanak az ukránok is.
A szirének tánca
2023-07-08 at 12:56
Nuku Béke
Te nagyon tudatlan vagy :
1) A törökök nagy többsége Putyinnak drukkol! Több török ismerősöm van aki ezt elmondta, és ott volt a Török- ukrán focimeccs, ahol az egész stadion tombolva kiabálta Putyin nevét.
Tehát, Erdogan-nak nem áll érdekében Putyin ellen dumálnia.
2) A béke semmiképpen nem jöhet létre Ukrajna Nato- ba való felvétele által! Pont fordítva van …. Aki vak és süket már másfél éve, az ezt mondja, amit te…miután már másfél éve ugyanazzal a szirén – tánccal varázsolják el a nyugati népeket, hogy “ újabb óriás kölcsönök, adományok és fegyver szállítmányok fogják győzelemre segíteni az elfogyó ukránokat!” közben az otoszok szépen elcsatolták egy magyarországnyi területüket és tovább nyomulnak már másfél éve Ukrajna belsejébe, megsemmisítve MINDEN NYUGATI KÜLDEMÉNYT SŐT MÉG AZUSA KIKÉPZŐ TISZTJEIT IS.
3) Oroszország sokkal erősebb nukleáris felszereltséggel rendelkezik mint bárki ma már. Csak ezt elhallgatják a nyugati hazug médiák. Tehát, nem Oroszország gyengül rohamosabban hanem azusa and co. Ezért nem veszik fel Ukrajnát a Nato-ba mert az olyan kockázattal jár, hogy beindulna esetleg az orosz interkontinentális szuperszónikus rakéta, amely ( amerikai elemzők szerint) 25 perc alatt szétlőné Nyújorkot ! A különbség ott van, hogy az oroszok elviekben semlegesíteni tudnak minden atomfegyvert a világon, azusa pedig nem ! Ezt a legújabb orosz rakétát nem. Na, látod, jobb ha művelődsz mielőtt buta sátánista dumát terjeszted.
Annak pedig, hogy Oroszo nem bombázta szét eddog Ukrajnát és Kijevet, csak az emberség az oka: egy testvér népről meg az ősi ortodox egyházi ereklyék megmentéséről van szó, ami persze nem múlja felül az orosz nép biztonságát.
Annak pedig, hogy azusa még nem rohanta le Oroszo-ot, pedig csurog a nyála a kincseiért, az az oka, hogy haditechnikailag Oroszo ma már erősebb.
Remélem, minél többen felvilàgosulnak mindettől, és nem a myugati mrdiák ( beleértve a magyart is) hülyeségeit cumizzák be.
Te pedig fejeud be a szirének énekét és táncát, mert még bele is halhatsz ha kiszélesedik a háború.
Bela
2023-07-08 at 12:42
A háborúpárti gorillák verik a mellüket: Én nyugat Európában elek, rendszeresen csinálok lecsot, és maximum 40% ot valtozott az ára a COVID terjedése óta. De ha nem hiszed el akkor menj fel a Tesco.co.uk ra és hasonlítsd össze mondjuk a 3-4 évvel ezelőtti árhoz. Jelenleg:
1kg paprika £2.5
1kg hagyma £1
1kg paradicsom £2.5
Patriot
2023-07-08 at 12:34
Ezt az u-krainat nemhogy az EU-ba és a NATO-ba nem lehet felvenni, hanem minden szervezetből ki kell vágni mint a taknyot, amiben benne van! Tetves rohadt náci zsidó latorállam!
A háborúpárti gorillák verik a mellüket
2023-07-08 at 12:17
Béla
Látszik hogy nem te élsz Nyugat-Euban HANEM ÉN! Ott azért nem drága a lecsó mert nem is tudják, hogy mi az.
Ezen kívül, minden nyugat- eus országban duplájára szöktek az árak. Igaz ugyan, hogy itthon – ahogy látom- a háromszorosára ugrottak, de ez nem változtat semmit azon, hogy AZÓTA VAN INFLÁCIÓ ÉS GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁS AMIÓTA AZ ÁLTALAD TOLT DS MEGRENDEZTE NEKÜNK EZT A COVID SZÉLHÁMOSSÁGOT ÉS EZT A SEMMIRE VALÓ GYILKOS HÁBORÚT.
Azt pedig, hogy fél millió fiatal veszítette az életét teljesen értelmetlenül, egy nagyon komoly amerikai katonai szakértő elemzéseiből tudom. Azt is, hogy semmi esélye se volt az orosz hadsereggel szemben senkinek, tudták ezt is azusa-ban.
Csak mondom, még mielőtt ebbe is tudatlanul belekotyognál.
Ami pedig itthon folyik, azt a jelenlegi ellenzék se csinálná jobban: a magyar kormányt belekergette az EU politikai okokból egy gazdasági háborúba . Ennek vagyunk mi az áldozatai, és emiatt kell visszamennem külföldre dolgozni ha itthon lecsót akarok főzni. Nade, neked, aki kapod a sok pénzt ezért a hazaáruló dumáért, neked nincs ilyen problémád!
Úgyhogy verd csak te is a melledet mint a többi gorilla.
Nuku Béke
2023-07-08 at 12:00
Erdogán éppen csak, hogy megnyerte a mostani választást.
52,07% (Erdoğan) VS 47,93% (Kılıçdaroğlu)
Így hát neki is nagyon manővereznie kell majd, ha hatalmon akar maradni!
Egyébként egyértelmű az is, hogy sokáig nem lesz béke, mert akkor békefeltételektől független, azonnal felvennék Ukrajnát a NATO-ba. Tehát ezzel Erdogán jelzi egyben Putyinnak is, hogy jobb, ha tovább hadakozik, (gyengül) ne is merjen békére gondolni, mert akkor Ukrajnát felveszik a NATO-ba.
Hollywood
2023-07-08 at 12:00
Azt majd a győztes hadsereg főparancsnoka mondja meg, nem pedig Hollywood tulajdonosai. Aljasok!
Bela
2023-07-08 at 11:59
A gorillák tovább verik a mellüket: Annak hogy a lecsó drága semmi köze a COVID hoz meg az ukrán háborúhoz. Máshol Európában nem drága a lecsó.
A gorillák tovább verik a mellüket
2023-07-08 at 11:43
Ukrajna megérdemli a Nato tagságot ? Hogy érti ezt? Komolyan, vagy csak azért mondja, hogy zselét becsalogassa a tárgyalásokba?
Ukrajna mindent elpazarolt és még annál is többet, soha nem fogja Európa kiheverni a veszteségeit! Megkeserítette az életünket, már azon is gondolkodnunk kell hogy egy lecsót főzzünk- e mert szégyenszemre 900 Ft egy kiló hagyma és 1100 Ft a fehérpaprika meg a paradicsom ára! Mindez, A HAGYMA PARADICSOM ÉS PAPRIKA HAZÁJÁBAN !
Nyilvánvaló hogy ez a covid baromság meg Ukrajna miatt.
A kurv@ Ukrajna maradhatott volna a seggén és átadhatta volna egy lövés nélkül a területeit Oroszo – nak, akkoris előrébb lennénk. Persze, a sok nagyokos fehérgalléros, mind fontoskodni akart és harácsolni. Az eredmény fél millió fiatal halála és elpazarolt milliárdok kidobva, mi meg együk a zsíros-kenyeret. De, ők nemhogy lemondanának hanem tovább verik a mellüket mint a gorillák az őserdőben: ez az én országom , nem engedem! Sok barom! Nem érdemli meg hogy bárminek is a tagja legyen. És, hiába fényezi őket a hazig média, az emberek többsége ezen a véleményen van.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-07-08 at 11:25
2023-07-08
Az APU néhány óra alatt elvesztette pozícióit, amelyeket egy hónapig rohamoztak
Az orosz hadsereg megsemmisítette az Ukrán Fegyveres Erők ellencsapó erőit, amelyek már egy hónapja igyekeztek Artyomovszk felé közeledni.
Az ukrán ellentámadás Artyomovszk külvárosában néhány óra alatt teljesen meghiúsult. Amint az Avia.pro újságírói számára ismertté vált, az orosz hadsereg néhány óra alatt legyőzte az Ukrán Fegyveres Erőket, amelyek körülbelül egy hónapig próbálták átvenni az irányítást a város oldalain, teljesen visszaállítva az irányítást a terület felett.
A forrás szerint az ukrán erők valójában kifogytak, és nem tudtak ellenállást tanúsítani az orosz hadsereggel szemben. Az orosz fél támadása következtében hatalmas területet sikerült átvenni Kleshcheevkától nyugatra és délnyugatra, valamint a Berhovszkij-tározó környékén.
Az ukrán fegyveres erők visszavonulásának egyik oka a kellő erő és a páncélozott járművek támogatásának hiánya. Nyilvánvaló, hogy ha az ukrán fegyveres erők körülbelül egy napig megtartották volna ezeket a pozíciókat, akkor a terület ellenőrzése nehéz lett volna.
Подробнее на: https://avia.pro/news/vsu-za-neskolko-chasov-poteryali-pozicii-kotorye-shturmovali-mesyac