Pesti Srácok

Eredménytelen volt az amerikai képviselőház elnökválasztásának első fordulója

Eredménytelen volt az amerikai képviselőház elnökválasztásának első fordulója

Eredménytelen volt az amerikai képviselőház elnökválasztásának első fordulója kedden, amit két héttel Kevin McCarthy korábbi elnök leváltása után tartottak meg. A Kongresszus alsóházában a többséget adó republikánusok hivatalos jelöltje Jim Jordan 200 voksot kapott, míg 20 republikánus tag nem rá szavazott, a demokraták egységesen saját képviselőházi vezetőjüket, Hakeem Jeffriest támogatták, aki így 212 szavazatot gyűjtött be.

A 435 tagú Képviselőházban a keddi szavazáskor 431 tag volt jelen, ezért 216 voks jelent többséget, ami elegendő lenne az új házelnök megválasztásához. Az első, név szerinti, szavazási fordulóban a két hete republikánus kezdeményezésre eltávolított előző házelnök, Kevin McCarthy is kapott több szavazatot, miközben ő a republikánusok többsége által a helyére jelölt Jim Jordant támogatta.

A tervek szerint a Kongresszus alsóháza még kedden ismét összeül, hogy megpróbálja megválasztani vezetőjét. Az amerikai képviselőház házelnök hiányában működésképtelen, így nem tud vitát folytatni és határozni az izraeli és ukrajnai katonai-biztonsági támogatás összegéről és folyósításáról sem.

Forrás: MTI, fotó: MTI/AP/J. Scott Applewhite

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.