Érik az igazság a szlovák állampolgársági ügyben
Tizennégy éve húzza a kettős állampolgársági botrányát Szlovákia. Nyilvánvaló, hogy jogilag tarthatatlan az emberek önkényes megfosztása az állampolgárságuktól, mégis kitartanak az állampolgársági törvényük mellett. A 14 eddig eltelt év, meg még az a 8-10 év, ameddig elhúzhatják a dolgot, az hosszú idő a jogfosztásban élő megkárosítottaknak, és hosszú idő Szlovákia számára is. A fiatalka államnak ezek szerint ennyit számít egy nyeregben eltöltött emberöltő, és még akkor is szüksége van rá, ha most már tisztán látszik, nincs igazuk. A legújabb fejlemény még nem a győzelem pillanatát jelenti, ám egyértelműen kimondatott, hogy a jogfosztottak mellett áll az igazság. Szlovákia minden egyes nappal, ameddig nem adja föl ezt a próbálkozását, egyre beljebb megy egy zsákutcában, és egyre szánalmasabbá válik.
Úgy tűnik, öt év alatt letelt az „észszerű határidő”, ugyanis 2019-ben kérdezte meg legutóbb az Európai Bizottság Szlovákiától, hogy miként hozza összhangba az uniós jogi környezettel az állampolgársági törvényét. Ennek előzménye a magyar könnyített honosításra adott válasz, a 2010-es szlovák ellentörvény, amely megfosztja állampolgárságuktól azokat, akik felveszik egy másik országét. Az ellentörvény egyébként alaposan célt tévesztett, hiszen ezernél több embert fosztottak meg így a szlovák állampolgárságától, de elsöprő többségük szlovák nemzetiségű, akiket a cseh vagy a német állampolgárság felvétele miatt taszított el magától a saját nemzetállamuk.
Egy maroknyi magyart is érint persze az ügy, akik bejelentették a hivatalos szerveknek a magyar állampolgárság megszerzését. Hatukat képviseli a kezdetektől id. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, aki még az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként vágott bele ebbe a jogvédő történetbe. Azóta alkotmánybíróvá választották, ám a szlovák állampolgársági botrány még nem ért véget. A hat jogfosztott közül Tamás Ilonka néni (aki még az eredeti Magyarországon született és 99 évesen vette fel újra a magyar állampolgárságot), egyik lánya, Tamás Anikó, valamint Dolník Erzsébet egykori szlovák parlamenti képviselő azóta elhunyt,
így hárman viszik tovább az ügyet: Gubík László, Fehér István és Kassai Gyula.
Végtelen bürokrácia
Az Európai Bizottság (EB) befogadta Lomnici 2012-ben benyújtott petícióját, ám azt az Európai Parlament egyik bizottsági előkészítő ülésén, az oda helyettesként betrükközött szlovák képviselő javaslatára – szabálytalanul – levették a napirendről. Ebből per lett az Európai Unió Bíróságán (EUB), amelybe utóbb becsatlakozott a magyar kormány is, és amelyet Lomnici megnyert, ezért 2015-ben lényegében megismételte a petícióját, amely azóta is az EB asztalán van. A petíció tárgya, hogy Szlovákia a saját alkotmányát is megszegve, ráadásul a jogorvoslat lehetősége nélkül fosztott meg embereket, akaratuk ellenére, az állampolgárságuktól.
Más hasonló bírósági ügyek ítéleteiből kiindulva – arra jutott az Európai Bizottság, hogy Szlovákiának biztosítania kell a jogorvoslat lehetőségét, tehát az állampolgárságtól megfosztás bírósági perelhetőségét.
Az EB akkor felszólította Szlovákiát, hogy közölje a törvénymódosítás módját, és a háttérben éveken át zajlott a levelezés, a felszínen érdemi történés nélkül. Az állampolgárság megadását és elvételét hangsúlyosan tagállami hatáskörként kezeli az EU, ám itt figyelemre méltó, hogy Szlovákia a saját alkotmányát nem volt képes betartani, ugyanakkor meg sem változtatta, hogy hozzáigazítsa az új törvényi tényálláshoz. Az alkotmánybíróság sem volt képes határozni az állampolgársági törvény megítélésében. A szlovák alkotmány 5. cikkelye az alábbiakat állítja:
(1) A Szlovák Köztársaság állampolgárságának megszerzéséről és elveszítéséről törvény rendelkezik.(2) Senki nem fosztható meg akarata ellenére a Szlovák Köztársaság állampolgárságától.
Az állampolgársági törvény tehát az alkotmány 5. cikkelyének első bekezdése értelmében megsérti a második bekezdést. Taps!
Alkotmányt, azt akar Szlovákia, mert látja, hogy az igazi országoknak szokott lenni olyanjuk, de hogy mire való, azt még nem sikerült megértenie.
Szlovákia az igazság kapujában
Most ismét megmozdult az ügy, az Európai Bizottság ugyanis arról értesítette az EP összes képviselőjét, hogy aktív párbeszédet folytat Szlovákiával az ügyben, és ismételten megkérdezte hivatalos formában a tagállamot, hogy módosítja-e az állampolgársági törvényét, összhangba hozandó az uniós joggal. Az EB mindenekelőtt azt várja el, hogy Szlovákia biztosítsa a jogorvoslat lehetőségét az állampolgárságuktól megfosztottak részére, vagyis perelhessék be az államot szlovákiai bíróságon. Ez azonban még nem minden. Előzményként az EUB hasonló hollandiai és dániai ügyekben is olyan ítéleteket hozott, amelyek hatással vannak a szlovák állampolgársági törvény jogi megítélésére.
Ezek nyomán az állampolgárság megtartását, illetve visszamenőleges hatályú visszaállítását (mintha el se vették volna) vetette föl az Európai Bizottság Szlovákiának mint az uniós joggal és az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatával összhangban lévő megoldást.
Szlovákiának tehát most már az EU bíróságától és „kormányától” is papírja van arról, hogy ezt elszúrta. Kérdés, hogy mit lép erre a fiatal ország, amely szó szerint létkérdésként tekint a magyarellenességre, ezért ilyen ügyekben bekattan, elveszti a józan ítélőképességét.
Itt lenne az alkalom a belátásra és a 14 éve tartó jogsértés megszüntetésére, ám a szlovák állam lelkiségéből kiindulva mellébeszélésre és további végtelen időhúzásra számíthatunk. Ha nem hajlandó a törvénymódosításra, akkor kimerítő levelezés, majd alighanem kötelezettségszegési eljárás várható. Az eljárás ellen perelhet Szlovákia az EUB-n, noha sok értelme nincs, hiszen onnan származnak a precedensértékű ítéletek, de hónapokat ezzel is nyerhet. Az EUB ítéletei elől viszont már nem lehet kitérni, azokat a Brüsszellel számos csatát megvívott Magyarország is mindig végrehajtotta. Ha Szlovákia még ezután is ragaszkodna az önellentmondásos, magyargyűlölő törvényéhez, ahhoz már bizonyára pénzbírságokat kéne vállalnia.
A szlovák nemzettudat sokkal átláthatóbb a szlovák jogállamnál
Ha a folyamat bármely szakaszában mégis hajlandó lenne az állampolgársági törvény módosítására és a jogorvoslat biztosítására, az 14 évnyi makacskodás után komoly presztízsveszteség lenne számára, de egyelőre nem több. Az államszervezetet zsigerileg áthatja a magyarellenesség, így a bíróságoktól sem várható érzelemmentes objektivitás. Emlékezetes, hogy a szlovák alkotmánybíróság sem volt képes döntést hozni az állampolgársági törvény alkotmányellenes mivoltáról 2014-ben, a testületnek ugyanis csak a fele mondta ki ezt, a másik fele nem merte megtenni.
Hiába a legmagasabb rendű jogi fórum, itt már nem szakmai objektivitásról van szó, hanem érzelmekről és nemzeti létféltésről, amely alól az alkotmánybírók jelentős része sem volt képes kivonni magát.
Ilyen előzmények után borítékolható, hogy a jogfosztottak előbb elvesztenék a pert a járásbíróságon, majd a kerületin, végül a legfelsőbb bíróságon is. Ezután mehetnének a strasbourgi emberi jogi bíróságra. Így fog Szlovákia még éveket ráhúzni a történetre. 2022-ben is úgy bohóckodtak az állampolgársági törvénnyel, sőt szigorították is a magyarokra célzottan, hogy akkor már évek óta körvonalazódott:
ez hosszútávon vesztes ügy számukra.
A törvényt annak idején elfogadtató Fico-kormány esküdt ellenségeinek többségéből álló parlament ebben a kérdésben ugyanúgy átváltozott turbószlovákká, és a szupernyugatos, liberális elnökasszony, Zuzana Čaputová is aláírta, tehát az egész apparátusuk összefog, politikai ellenfelek zárnak össze bámulatos összhangban, ha a magyarok elleni szent keresztesháborújukról van szó. Végtelenül egyszerű protestnép a szlovák, amely egyelőre csak a magyar ellenségképben volt képes megtalálni a léte értelmét.
Felül tud emelkedni önmagán egy tőről metszett rendőrállam?
Szlovákia, másik lehetőségként most beismerheti a jogsértést, visszaadhatja az elvett állampolgárságokat, és ezzel megnyílna a kártérítés jogi lehetősége is. Nemcsak az állampolgárság tényéről van ugyanis szó, hanem a legkülönfélébb szemétkedésekről.
Hatósági zaklatások, rendőri beidézések és túlkapások, horribilis pénzbírságok – sunnyogás és megfélemlítés sajátos, ám hatékony elegye ez. Csehszlovákia az 1918-as létrejötte óta rendőrállamként fenyegette a kisebbségeit, és ezt a hozzáállást Szlovákia is megörökölte (lásd: Malina Hedvig-ügy, dunaszerdahelyi szurkolóverés).
Fehér István gyerekeknek tartott éppen órát, amikor felfegyverzett kommandósok rontottak be a tanterembe, hogy elvegyék a személyi igazolványát. Az állampolgárság mellé – teljesen indokolhatatlan módon – törölték az érintettek lakcímét és egész életükben fizetett egészségpénztári tagságukat is. A szívbeteg Tamás Anikó ellátását felsőbb utasításra megtagadták, majd az utógondozása is megakadt – mindez bizonyára közrejátszott a gyors halálában. Kártérítés ügyében is bőven lenne tehát miről beszélni.
Szlovákia ezt elszúrta, és előbb-utóbb kénytelen lesz belátni. Ahogy azt is ideje lenne belátnia, hogy a társadalomromboló woke-ideológiával és az általa terjesztett genderlobbival, migrációs propagandával meg a háborús pszichózissal szemben megint Magyarországgal találta magát egy oldalon. Amint ez megtörtént, hirtelen gyorsabban kezdtek őrölni az EU lomha malomkerekei a magyarok és a szlovákok közé éket verő ügyben…
Az ügyet kezdettől képviselő id. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, jelenlegi alkotmánybíró nem kívánt nyilatkozni, csak annyit jegyzett meg, hogy sajnálatosan a hat megbízójából már hárman eltávoztak, és nem érhették meg az igazságuk elismerését. Ennyit tehát elértek a szlovákok, az igazság viszont végül nem melléjük fog állni, ez már látszik.
