Értsük meg jobban a háborúpártiakat!

„Miért olyan nehéz kimondani, hogy Ukrajnának meg kell nyernie a háborút?!” – vicsorogta Szijjártó Péternek az a BBC-s rottweiler a HARDtalkban, a külügyminiszter pedig a szokásos gyógypedagógusi türelmével ismét elmagyarázta neki, mi Magyarország álláspontja, és miért az. Természetesen hasztalan, hiszen Steven Sackur vagy egy másik médiamegbízott legközelebb is fel fogja neki tenni ugyanezeket a kérdéseket, úgyhogy itt valami más megoldásra van szükség. Attól tartok, hogy a háborúval kapcsolatos álláspontok képviselői elbeszélnek egymás mellett, úgyhogy több empátiára van szükség. Tanúsítsunk hát több empátiát a háborúpárti oldal felé! Lépjünk hátrébb a mából, engedjük el a túlfűtött érzelmeket és tekintsünk olyan hűvös józansággal az ukrajnai háborúra, mint egy történelmi eseményre!

Magyarország és a békepártiak álláspontját alighanem mindenki ismeri, a háborúpártiak jobban is, mint szeretnék, de a teljesség kedvéért ismételjük át dióhéjban! Azonnali tűzszünetre van szükség, majd ennek megvalósulása után üljenek tárgyalóasztalhoz a felek – elsősorban a háború két főkolomposa, Oroszország és az Egyesült Államok –, és ahogy már eredetileg is kellett volna, a lövöldözést és tízezrek (ha nem százezrek) halálát elkerülve, békésen rendezzék a nézeteltéréseiket!

És akkor kezdjük is az empatikus hozzáállást az amerikai–ukrán háborúpárti oldal felé! A fenti békepárti javaslattal kapcsolatban az a leggyakrabban hallott érv, hogy jelenleg rengeteg terület, Ukrajna mintegy 20 százaléka áll orosz megszállás alatt, így a béketárgyalások bizonyára jelentős orosz területgyarapodást eredményeznének, ami elfogadhatatlan. Nos, a fegyverszüneti demarkációs vonal jó eséllyel ott lenne, ahol a frontvonal húzódik, ám – ahogy az már a magyar kormány részéről is elhangzott válaszul erre a felvetésre – a jövőbeli országhatárok helye a béketárgyalásokon múlik, és nincs kőbe vésve, hogy azok lekövetik majd a demarkációs vonalat. Természetesen naivitás lenne azt gondolni, hogy a béketárgyalásokon nem esik majd latba az oroszok által katonai erővel birtokba vett terület, de hát a tárgyalások már csak ilyenek:

mindkét fél hozza a maga érvkészletét, eredményeit, nyomásgyakorló eszköztárát és tárgyalási ügyességét, aztán a végén ebből kihoznak valami eredményt.

Ukrajna belekeveredett egy súlyos háborús konfliktusba, aminek rendszerint ára van – nemcsak a vesztes, de még a győztes számára is, és ezen az sem változtat, hogy melyik fél mennyire sáros a dolgok elfajulásában. Ha ennek az lesz az ára, hogy Ukrajna területeket veszít, akkor az lesz. A világ pedig forog majd tovább. Ezt nálunk jobban kevesen tudják, hiszen hiába ellenezte sokáig a magyar miniszterelnök 1914-ben a háborút, az 1920-as béketárgyaláson fő bűnösként büntettek meg minket, magyarokat a nagy háború kirobbantásáért: a területünk nem 20, hanem 67 százalékát vették el. A 67-ből 4,5 százaléknyi területen ráadásul éppen Ukrajna könyököl most. Ezt azért tehették meg velünk akkor, mert Magyarország szinte teljes egészében ellenséges (román, cseh, szerb és francia) megszállás alá került 1919 augusztusára – nagyrészt amúgy a saját hibáink, naivitásunk, elővigyázatlanságunk következtében.

Ha azonban az adott országot nem tudják teljesen megtörni egy háborúban, akkor nem lehet akármit lenyomni a torkán a béketárgyaláson.

Birodalmak között

Az amerikai–ukrán–EU oldal világossá tette már, hogy semmiféle engedményt nem tart elképzelhetőnek az oroszok felé, és minimumnak tekinti a háború kitörése, illetve a Krím elcsatolása előtti status quo visszaállítását. Valójában azonban Oroszország legyőzése, Putyin megbuktatása, sőt, Oroszország feldarabolása is évek óta az Amerikai Birodalom céljai közt szerepel.

Oroszország feldarabolása a kiszivárgott amerikai tervekben

Lehet persze az ilyesmin moralizálni, csak semmi értelme; fogadjuk el hát kész tényként, hogy ezek az amerikai birodalmi célok a háborúban!

Legyünk megértőek az USA-val is: abszolút érvényes dolog meghatározni valamilyen célt, és utána mindent megtenni érte. Én nem valami uniós népbiztos vagy Steven Sackur vagyok, hogy elvitassam egy-egy ország vagy nép jogát ahhoz, hogy mindent megtegyen a saját érdekében.

Az amerikai birodalmi és ukrán állami logika szempontjából teljesen helyénvaló célokkal állnak szemben az orosz birodalmi célok. Ukrajna állami szintű visszatagolása az orosz vonzáskörzetbe, vagy ha ez nem megy, akkor minél nagyobb orosz nyelvű terület kiszakítása Ukrajnából – ezt akarja a Kreml. Mindkét fél komoly katonai és propagandaerőket mozgósít a céljai érdekében, és sajnos nem úgy tűnik, hogy bármelyikük nyitott lenne a békére jelenleg.

A kettő közé szorult be a magyar, illetve békepárti álláspont, amely leszarja az amerikai és leszarja az orosz birodalmi ambíciókat, mert békét akar a szomszédjában, békét akar Európában, és nyugodt közeget az összes eddigi kereskedelmi partnerével való kapcsolat folytatásához.

Aki ezt az álláspontot putyinbérencezi meg hasonló bélyegekkel látja el, legyen az ukrán elnök, amerikai nagykövet, egy agresszív majom a BBC-nél vagy amerikai sajtóügynökként dolgozó impexfióka, az egyszerűen magyargyűlölő propagandát terjeszt.

Zelenszkij folyamatosan ellenséges hangon üzenget Magyarországnak, miközben elfogadja a magyar humanitárius segítséget, és orosz energiahordozókat vásárol Magyarországon keresztül. (kép forrása: hungarytoday.hu)

Persze bárkinek szíve joga gyűlölni minket magyarokat a felvilágosult, haladó Nyugaton vagy akár idehaza, csak ne számítson ezért szeretetre és megértésre tőlünk!

A szövetségeseinkről

Gyakran hallott érv az is, hogy mi tagjai vagyunk egy szövetségi rendszernek, ezért nem viselkedhetünk kívülállóként. Nos, lássuk! Mi az európai politikai, illetve az észak-atlanti katonai VÉDELMI szövetség részei vagyunk; már a nevükből is kiderül, hogy egyik se azonos az Amerikai Birodalommal.

Ezért ha az Amerikai Birodalomnak bárhol a világon hódíthatnékja vagy beavatkozhatnékja támad, mi persze vele tarthatunk, de teljes jogunkban áll távol maradni a konfliktusától. Ez még akkor is így van, ha az Amerikai Birodalom összes többi európai szövetségese túl gyáva ehhez rajtunk kívül. A jövőben ez a szégyen az övék lesz, nem a miénk.

Persze az sem példa nélküli a történelemben, hogy egy birodalom elunja az egyenrangú felek közti barátság mímelését, és kerek-perec parancsolgatni kezd a hűbéreseinek. Ezt bármelyik birodalom, így az USA is megteheti a nála sokkal gyengébb alávetettjeivel, például velünk is. Ez esetben viszont ne emlegessen szövetségesi meg baráti viszonyt, hiszen ez már egy teljesen más viszonyrendszer!

David Pressman még nem tudta egyértelművé tenni, hogy szövetségesként vagy helytartóként küldték ide. (fotó: US Embassy Budapest/Janka Szitas)

Meddig tart a mindvégig?

Foglaljuk hát össze, hogy mit tanultunk ma!

• Az Amerikai Birodalom a saját birodalmi érdekeiért dolgozik és háborúztatja az ukránokat.
• Az Orosz Birodalom a saját birodalmi érdekeiért háborúzik Ukrajnában.
• Nekünk akkor kötelességünk részt venni az amerikaiak, illetve európai szövetségeseink háborújában, ha valamelyik NATO-szövetségesünket (megjegyzés: Ukrajna nem az) katonai támadás éri.
• A békepárti Magyarország békét akar, azonban erre jelenleg egyik fél sem nyitott. Mind az oroszok, mind az amerikaiak eltökéltnek látszanak, hogy addig vérezzenek, illetve véreztessék az ukránokat, amíg el nem érik a céljaikat.
• Ha az adott országot nem tudják teljesen megtörni egy háborúban, akkor nem lehet akármit lenyomni a torkán a béketárgyaláson.

Itt kell kérdéssel fordulnunk az amerikaiakhoz és az oroszokhoz:

Meddig akartok háborúzni, ha esetleg nem sikerülnek a céljaitok? Még egy év? Még három? Öt év? Tíz év? Húsz év? Meddig?

Az első világháború előtt is kitűzték a felek a céljaikat, amelyekből semmi körülmények között nem voltak hajlandók engedni. Végül négy és fél év után megvalósultak az egyik fél céljai, sikerült rendesen szétverni az ellenséges oldalt… több, mint 10 millióan haltak bele és több, mint 20 millióan sebesültek meg.

Szóval, kedves amerikaiak, kedves oroszok. Értjük, hogy semmi esetre se vagytok hajlandók engedni semennyit a céljaitokból, és mindvégig kitartotok, amíg teljes mértékben el nem éritek őket. Csak hát előfordul, hogy ez nem sikerül, sőt, ez a leggyakoribb. A háború kirobbanása utáni pár hónap alatt beállt front érdemben azóta se mozdul, nyoma sincs döntő hadicselekménynek.

Mennyi idő, mennyi halott, mennyi szétlőtt város után lesztek képesek engedni? És ha esetleg majd sikerül belátni, hogy meg kell állapodni valami köztes megoldásban, akkor hova teszitek majd ezeket a Steven Sackur-szerű seggfejeket, akik majd’ kifordulnak a kényelmes karosszékükből, úgy ordítják, hogy „Még, még, még! Fegyvert, háborút!”?

Akkor is itt maradnak, mintha mi sem történt volna?