Új főszerkesztőt neveztek ki a 168 Óra élére, miután az eddigi vezető, Szombathy Pál “csendben elhagyta a 168 Óra kiadóját” – tudta meg a Media1.hu. Nemcsak az ő, hanem Trencséni Dávid hírigazgató távozásáról is ír a lap – bár az ő neve még szerepel az impresszumban –, a hattagú szakmai stáb főszerkesztőjeként azonban már Pásztor Csaba neve olvasható.
A Michaeli, Schwartz & Brit Media cégcsoporttól Szombathy Pál főszerkesztő és vélhetően vele együtt Trencséni Dávid hírigazgató is távozott (bár az ő neve még ott van az impresszumban) – írja a Telex a Média1 információira hivatkozva. A portál úgy értesült, hogy Trencséni március 31-i hatállyal távozott a cégtől, ahol olyan termékek tartoztak hozzá, mint a 168 Óra és a 168ora.hu – amíg nem szünetelt a print kiadása –, továbbá „a Neokohn, a jelenleg szintén szünetelő Pesti Hírlap és néhány más médium”. A lapnak Trencséni megerősítette a távozásával kapcsolatos információt; közleménye szerint „közös megegyezéssel zártuk le ezt az időszakot”.
Mint ismert, Szombathy Pált tavaly júliusban nevezték ki a 168 Óra főszerkesztőjének, miután elbocsátották a 168 Óra teljes belsős stábját, majd az átszervezések miatt felmondott az addigi főszerkesztő. Szombathy érkezését követően alig egy hónappal, tavaly augusztusban a kiadó megszüntette a papíralapú 168 Órát, mondván: a jelenlegi energia- és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását. A Media1.hu felidézi: Szombathy a tavaly júliusi kinevezésekor nekik adott interjúban elismerte, hogy valóban nehéz helyzetben van a 168 Óra, de „neki a karmájában vannak a nehéz helyzetek”. Azt is mondta: szeretett volna esélyt adni, hogy a 168 Óra megmeneküljön, „azonban mint megtudtuk, Szombathy néhány hónappal később mégis távozott” (az impresszumban már a volt helyettesének sincs nyoma).
Grenknight
2023-04-11 at 06:27
Yoggi, régi cimborám, hát mi a bánat is tudná igazolni, hogy az index fideszes? A kormánypárti cikkek? A jobbra húzó karcos vélemények?
Ezek egyikét se látom.
HluszwisijákGotthárd
2023-04-03 at 22:25
Én meg a hvg-étvárom
Dobák Lászlóné
2023-04-03 at 17:45
Így jár az akinek nem jutott a guruló dolláokból!
Orientál
2023-04-03 at 17:05
OKA HOGY A BALLIBERÁLIS ZÖLD GYURCSÁNYÉK MÁR SZINTE 13 ÉVE NEM TUDJÁK HAZÁNKAT SZÉTLOPNI , mert szerencsénkre nem férnek hozzá az állami kasszához.
Azorbán
2023-04-03 at 14:27
A pénztelenségének azorbán az oka?????? A kûlföldi tukajdonos nem hajlandó az ujabb bukást finanszírozni. ,
Ungarn über alles !
2023-04-03 at 13:58
hülye vagy YoYomaYom ! ha még most sem látod hogy ezeket is megette a zOrbán ! …mint a népszabaccságot !
Cuki
2023-04-03 at 13:56
Yoggi 2023-04-03 at 13:40
sírba is tennék vele Mester Ákost
Yoggi
2023-04-03 at 13:40
Kottára ugyanaz, mint az indexnél
Az index.hu ma már a fidesz médiaportfoliójának a része.
A 168 óra vajon megszűnik vagy szintén betagozódik?
na4
2023-04-03 at 12:02
Már nagyon várom a hírt: “megszünik a 168 óra…”
Torockó
2023-04-03 at 11:48
Még, még, még! Ennyi nem elég. Menjen Schwarz is és az összes médiuma…