Pesti Srácok

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Miközben a világ Ukrajnára figyel, Észak-Korea újra erősködni kezdett. A japán kormány tájékoztatása szerint az ország újabb, idén már a kilencedik rakétakísérletét hajtotta végre, minden valószínűség szerint ballisztikus rakétával.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint a rakétát a Phenjan mellett található szunani nemzetközi repülőtér környékéről lőtték ki, és mintegy 560 kilométer magasan repült 270 kilométer távolságra, majd a Japán- (Keleti-)tengerben csapódott be. A történtek nyomán összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot, Szöul pedig felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel minden olyan művelettel, amely tovább élezné a globális feszültségeket. Kisi Nobuo japán védelmi miniszter kiemelte, hogy Phenjan az ukrajnai háború és a Pekingben kezdődött paralimpiai játékok közepette hajtotta végre az újabb rakétakísérletet.

– szögezte le a tárcavezető, és aggodalmát fejezte ki a "rendkívül gyors ütemben történő" rakétafejlesztések miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, de csak idén ez már a kilencedik hasonló kilövés volt. ENSZ-szakértők február elején arról számoltak be, hogy Észak-Korea a BT határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.