Pesti Srácok

Eszkalálódik a helyzet az egész Közel-Keleten – GEOrgPOLITIKA

Eszkalálódik a helyzet az egész Közel-Keleten – GEOrgPOLITIKA

Forrong az arab világ. Nem akarják elhinni Izrael hivatalos jelentését a gázai kórházzal kapcsolatban, hogy az Iszlám Dzsihád meghibásodott rakétája zuhant rá, és nem Izraelből kilőtt fegyver. Mind az amerikai, mind a francia katonai elhárítás megerősítette ezt, ám a kedélyek nem csitulnak. A GEOrgPOLITIKA ma csak helyzetjelentést tartalmaz, videót nem, mivel alig van errefelé internet itt, Libanonban.

Az arab államok médiái is szítják a kedélyeket, mivel 24/7-ben mutatják a Gázai övezetben történő pusztítást és az áldozatokról készült felvételeket. Megégett, csonkolt és halott gyermekek képeit sugározzák Kairótól Teheránig. A 4100 halálos áldozatból 1500 gyermek. Ezt már az amerikai kormány is belátta, és Joe Biden ismét mérsékletre intette Izraelt, hogy legyen tekintettel a civilekre.

Sok tízezren tüntetnek Kairóban a Tahrír téren, és ugyanezeket a képeket láthatjuk Jordánia fővárosában, Ammánban is. A feldühödött embereket alig bírja visszatartani a rohamrendőrség, hogy ne törjenek be az amerikai és izraeli nagykövetségekre. Mindkét helyen vízágyúkat és könnygázt kellett bevetni. Jemenben és Bagdadban is ezrek vannak folyamatosan az utcákon. A tüntetések a turizmusra sem lesznek jó hatással, mivel az erőszakos demonstrációk miatt a kormányok figyelmeztetést fognak kiadni az egész régióra. A terrortámadások a turisztikai központokban nem kizárhatóak.

Egyiptom és a Gázai övezet határán szintén feldühödött emberek követelték a határ megnyitását. Egy kamionkonvoj már napok óta ott vesztegel a humanitárius segéllyel, ám Izrael és Egyiptom egymásra mutogat, hogy a másik félen múlik a segélyek átjuttatása. Egyiptomi erők átvizsgálták a kamionokat, nehogy fegyvereket vagy lőszereket próbáljanak becsempészni a Hamásznak. Az izraeli légicsapások már kiterjedtek a Gázai övezet déli részére is. Az izraeli védelmi tárca egész Gázát műveleti területté nyilvánította.

PestiSracok facebook image

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter ma már azt kommunikálta, hogy egy hosszabb folyamat lesz a gázai helyzet megoldása. Három lépcsőfokról beszélt:

  1. a Hamász katonai infrastruktúrájának megsemmisítése;
  2. kisebb intenzitású bevetések;
  3. egy új biztonsági realitás kiépítése Izrael polgárai számára.

A miniszter nem ment bele a részletekbe.

A Hamász Katar közbenjárására szabadon engedett két túszt, egy nőt és tinédzser lányát, akik izraeli–amerikai kettős állampolgárok.

Libanonban eközben egyre jobban nő a félelem a háború átterjedéséről. Már egy nyugati ország sem javasolja a beutazást Libanonba. A brit kormány is sürgette a még ott tartózkodó állampolgárait, hogy hagyják el az országot, amíg még van polgári légiforgalom. A német Lufthansa és több amerikai légitársaság felfüggesztette Tel Aviv-i és bejrúti járatait. Dél-Libanonban a Hezbollah ismét több rakétát lőtt ki izraeli állásokra. Válaszul az izraeli hadsereg mobiltornyokat és radarállomásokat rombolt le.

Annalena Baerbock német zöldpárti külügyminiszter Libanonban tárgyalt Abdallah Buhabib megbízott külügyminiszterrel, a megbízott kormányfővel, Nadzsíb Míkátival és a hadsereg főparancsnokával, Joseph Aounnal. Baerbock azt kérte, hogy a libanoni kormány hasson rá a Hezbollahra, hogy maradjon ki a konfliktusból. Berlin is attól tart, hogy a jól felszerelt és a Hamásznál sokkal jobban kiképzett Hezbollah új frontot nyit Libanon felől.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.