Európa, a bukott pókerjátékos
Két év alatt sem csökkent a háborús pszichózis Nyugat-Európában. Ahogy az első világégést megelőzően csak a szikrára vártak a puskaporos hordó kanócát szorongató nagyhatalmak, úgy most ismét a háborúban próbálja levezetni a liberális demokráciák egy része az odahaza felgyülemlett társadalmi feszültséget. Európa vezetői, mint a kezdő pókerjátékos, aki ha egyszer tartja a tétet, az all-inig is elmegy semmivel a kezében, félnek kiszállni abból a játszmából, ami már valójában a mi zsetonunkra megy – és persze az ukránok életére.
Ha valaki azt gondolta a Covid-járványból való kilábalás közepette, hogy belpolitikai haszonszerzés céljából és a válságkezelés hiányosságának elfedése végett majd a római hagyományok mentén legalább dicsőséges hadvezérként eladja magát odahaza, annak elfelejtettek szólni, hogy bilibe lóg a keze, az analogikus évszám pedig 475 környékén jár. Ha esetleg Nyugat-Európa vezetői közül bárkinek is komolyan megfordult a fejében az, hogy a járvány esetleges hibás kezelése miatt elhunytak súlyos politikai terhét felülírja, hogy az egész tetejébe még százezrével mészárolják az ukránok és oroszok egymást, az tévedett. A normális európai emberek éppen elég halált láttak az elmúlt 3–4 évben.
Az egyetlen, akinek valóban belpolitikai hasznot jelenthetett volna a háború, az az Egyesült Államok. A külügyminiszter volt olyan szíves és még el is árulta ezt. Ha esetleg ne lett volna egyértelmű.
Stéphane Séjourné újonnan kinevezett francia külügyminiszter múlt heti kinevezése utáni első külföldi útja során, szombaton, Kijevben kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is „Franciaország prioritása” marad a „szaporodó válságok” ellenére. Séjourné az Ukrajnával közös fegyvergyártás „új szakaszát” üdvözölte ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tartott sajtótájékoztatóján.
Franciaország a legérdekesebb képződmény az összes nyugati ország közül. Míg a britek és a németek korábbi világpolitikai súlyuk csökkenésével egyenesen arányos mértékben vonódtak be az amerikai érdekkörbe, a franciákról még nem dőlt el, hogy az 5–10 évente fellobbanó gaullista hév ébredt fel, vagy az Egyesült Államok világháború utáni Európa-politikájának beteljesülését látjuk. Esetleg ezen két irányvonal harcát.
Nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok valódi célja a tradicionális európai nagyhatalmak, a Franciaország és a Brit Birodalom megtörése volt. Az Eisenhower-doktrína, felülírva a Truman-doktrínát, azt határozta meg, hogy az Egyesült Államoknak a kommunizmus legyőzése előtt korábbi szövetségeseinek birodalmait kell leépítenie. Ezek ugyanis mind kulturálisan, mind gazdaságilag veszélyes ellenfelet jelentettek a szuperhatalmi státuszra törő Egyesült Államoknak. Ahogy egy funkcionális Európai Unió a mai napig komoly gazdasági fenyegetést jelentene. Ennek a funkcionalitásnak a megakadályozása pedig a különböző színes forradalmak kierőszakolásával, a fenyegetést jelentő európai hatalmak asszisztálásával mentek végbe.
Franciaországban még válaszul megszületett a gaullizmus, amely egyre erőtlenebbül veti fel a francia szuperhatalmiság igényét, megvalósítására azonban már társadalmi igény, belpolitikai akarat, vagy geopolitikai lehetőség sincs. A britek pedig egy lépéssel előrébb járnak az eljelentéktelenedés kikövezett útján, amit az is jelez, hogy bár nem uniós tagok, a közösség nyugati szárnyának háború pszichózisa rájuk is átragadt. Önként.
Séjourné utazása az Egyesült Királyság miniszterelnökének, Rishi Sunaknak pénteki látogatása után történt, amelynek során több évre szóló biztonsági egyezményt jelentett be Ukrajnával. A brit vezető 2,5 milliárd font (2,9 milliárd euró) katonai segélyt vállalt Ukrajnának 2024/2025-re, amikor Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A külön elemzés tárgyát képező Donald Tusk pedig várhatóan ezen a héten látogat Kijevbe. Nem lennénk meglepve, ha a gondosan építgetett lengyel hadsereg eszközei rövid úton valamelyik tanktemetőben végeznék.
Visszatérve Amerika szerepére, legalábbis érdekes, hogy az európai vezetők azután szaladtak Kijevbe, hogy az Egyesült Államok segítsége elakadt a kongresszusi költségvetés körüli viták és az idei amerikai elnökválasztás miatt. A doktrína mentén talán legkorábban megtört Németország kancellárja a hónap elején szokatlanul éles felszólítást intézett az EU többi országához, hogy szállítsanak több fegyvert Ukrajnának. Az eddig tervezett fegyverszállítások „túl kicsik” – mondta, majd ígéretet tett arra, hogy idén megduplázza Kijevnek nyújtott katonai segélyét, 8 milliárd euróra. A forráshiány és a sarcolás ellen küzdő gazdák meg menjenek haza, aztán egyék a génmódosított ukrán (amerikai) gabonát, ugyebár.
A Kieli Intézet szerint, amely az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket nyilvánosan összeszámolta, Németország volt tavaly a második legnagyobb adományozó az Egyesült Államok után, 17,1 milliárd euróval; ezt követi az Egyesült Királyság 6,6 milliárd euróval, valamint az északi és a keleti EU-országok. Franciaország ehhez képest csak 0,54 milliárd euróval, Olaszország 0,69 milliárd euróval, Spanyolország pedig 0,34 milliárd euróval járult hozzá a háború finanszírozásához.
Fotó: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin
