Pesti Srácok

Európa-bajnok a magyar férfi kardcsapat!

Európa-bajnok a magyar férfi kardcsapat!

Imponáló magabiztossággal, remek győzelmeket aratva Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat a törökországi vívó kontinensbajnokságon. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összetételű csapat a magyar férfi kardvívás nyolcadik csapataranyérmét nyerte meg.

Az Antalyában zajló vívó kontinenstornán ma a férfi kardvívók csapatversenyét rendezték, amelyet már csak azért is nagy érdeklődéssel vártunk, mert a kard egyéni verseny nem az előzetes várakozásaink szerint alakult. Sem a legnagyobb favoritnak tekinthető, háromszoros egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron, sem pedig a többi versenyzőnk nem jutott el az éremasszókig, így abban reménykedtünk, hogy a csapatversenyben majd sikerül javítania legjobbjainknak.

Reményünket növelte, hogy 2018-ban Újvidéken ugyanebben a felállásban – Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás – felért a csúcsra a kardcsapat, így bizakodhattunk, hogy sikerül újabb aranyérmet nyerni. Igaz, azt is tudtuk, hogy ez nem lesz könnyű, hiszen mindkét ágon igen erős csapatok küzdöttek a legfényesebb medáliáért.

Lengyelország és Franciaország is meghajolt a mieink előtt

PestiSracok facebook image

A negyeddöntőben Lengyelország ellen léptek a pástra a mieink, és végig nagyszerű vívással, 45:32-re győzni is tudtak. Decsi Tamás nem vívott a lengyelek ellen, a másik három versenyzőnk azonban semmit nem bízott a véletlenre. Hamar elhúztak a mieink és előnyüket meg is tartották. Miután a másik negyeddöntőt a franciák igen szorosan, de megnyerték Románia ellen, így következhetett a döntőnek is beillő elődöntő a gallok ellen.

A kezdeményezést a franciák ragadták magukhoz, és sokáig vezettek ellenünk, már 17:20 is volt a tusarány oda, amikor érkezett Gémesi Csanád és szenzációs, 8:2-es asszóval megfordította az állást. Innentől kezdve valamennyi hátralévő asszót a mieink nyertek, így végül 45:35-re leiskoláztuk Franciaországot és bejutottunk a fináléba. A másik ágról – némi meglepetésre, de nem érdemtelenül – Ukrajna jutott el a döntőig, miután a spanyolokat, a németeket és a házigazda török csapatot is legyőzték, igaz, utóbbi két párharcot mindössze három tussal nyerték meg.

Nyolcadszor ért csúcsra a magyar kardcsapat

A döntő lett számunkra a legszorosabb a mai párharcok közül, mert az elején az ukránok vezetni tudtak és később is jól tartották magukat, azonban szerencsére kidomborodott a nagyobb tudás és fokozatosan felőrölte ellenfelét csapatunk. A mérkőzés felétől kezdve inkább már mi vezettünk, és az utolsó asszóra Szilágyi Áron három tusnyi előnnyel érkezhetett (40:37). Nem is hibázott legnagyobb klasszisunk, magabiztosan megnyerte a mindent eldöntő asszót, így végül 45:39-re legyőztük Ukrajnát, amellyel ismét Magyarország lett az Európa-bajnok! Hazánk ezzel nyolcadik alkalommal hódította el az Eb-csapatverseny aranyérmét férfi kardvívásban.

Szép volt fiúk!

Vezető kép: A Magyar Vívószövetség Facebook-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.