A kardvívás Paganinije
Legenda született szombaton Tokióban. A csodálatos és felejthetetlen győzelmek egész sorával büszkélkedő egyetemes magyar sport ismét gazdagabb lett egy újabb egyedülálló eredménnyel. Szilágyi Áron újabb olimpiai bajnoki címe jóval több, mint a tokiói olimpia első magyar aranyérme. Egy különleges sportember rendkívüli teljesítménye, amelyet eleddig még soha, senki nem volt képes véghez vinni, és ami túl is mutat a sportteljesítményen!
A 2018-ban elhunyt négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző kapta azt a megtisztelő „címet”, hogy „a párbajtőr Paganinije”. Ez a „becenév” igencsak találó volt, hiszen kifejezte, hogy tehetsége révén olyan könnyed eleganciával, olyan látványos és szép vívással éri el a sikereit, amely csak a legnagyobbak sajátja.
Aki látta a Szilágyi Áron olimpiai bajnoki címéhez vezető asszókat - nemcsak itt, Tokióban, de Londonban és Rióban is -, alighanem egyetért azzal, hogy ő meg a kardvívás Paganinije. Könnyedség, rendkívüli elegancia, szemet gyönyörködtető stílus jellemzi az ő vívását is, mégpedig úgy, hogy – miközben persze a páston harcolva fizikailag és mentálisan is maximálisat nyújt – kívülről egyszerűen úgy tűnik: mindennemű erőlködés és izzadtságszag nélkül nyeri egymás után az olimpiai aranyérmeket.
Szilágyi Áron ugyanakkor jóval több, mint egy háromszoros olimpiai bajnok sportember. Személye az egyetemes magyar sport egyik jelenkori képviselője, sőt, zászlóvivője. Megtestesíti ugyanis a született tehetséget, a kitartást, a küzdeni tudást, az elszántságot, az akaraterőt, a rátermettséget és korántsem utolsó sorban a győzni tudás képességét. Vizsgálva újabb, immáron sporttörténelmi sikerét, közelebb kerülünk annak a csodálatos titoknak a megfejtéséhez, hogy miként képes ez a kicsiny, a világ össznépességéhez alacsony lélekszámú nemzet a legjobb sportolókat adni a világnak, és miként képes egy alig tízmilliós kis ország a legeredményesebbek közé tartozni az újkori olimpiák lassacskán 130 éves történelme során.
Szilágyi Áront ráadásul nem csupán a három aranyérme, a sporttörténelmi eredményessége, hanem a sportemberi és emberi kvalitásai alapján is példaképként lehet állítani. Elég csak felidézni a mai vívását. Mindenki felé tisztelettudó, a sportemberek és az egyetemes sport értékeit hordozó személyisége különösen kiviláglott akkor, amikor egy páston állt a versenybírókkal kiabáló, majd az asszó végén még egy kézfogásra is képtelen grúz ellenfelével az elődöntőben, aki ezáltal még azt sem tudta elérni, hogy legalább rokonszenves vesztesként vonuljon be az emlékezetbe.
Ha már Kulcsár Győző neve felmerült: kevés hozzá fogható sportemberrel volt szerencsém interjút készíteni. Bár négyszeres olimpiai bajnok (plusz háromszoros világbajnok) és a nemzet sportolója volt, mégis végtelen szerénység, közvetlenség jellemezte, akinek személyisége semmiféle allűrt nem hordozott. Bármikor fel lehetett hívni, szívesen válaszolt, sőt, ha úgy adódott, segített is. Szász Emese telefonszámát például Rióból adta meg, közvetlenül az olimpiai aranyérem megszerzése után.
Ugyanez a magánemberi elegancia, és jó értelemben vett visszafogottság jellemzi Szilágyit is, aki így ebben is példaképe lehet a fiataloknak, az útkeresőknek, azoknak, akik talmi értékek, hamis csillogások, és a percemberkék serege helyett valódi értékek alapján keresnek mintát maguknak. Még alig nyerte meg harmadik aranyérmét, máris sietett leszögezni, hogy nem képzeli magát legendának, nem érzi magát különlegesnek.
Pedig sporttörténelmi cselekedetet vitt véghez, ráadásul egy olyan sportágban, amelynek hazai hagyományairól, rendkívüli múltjáról mindent elmond a tény: a vívás mindmáig a legeredményesebb olimpiai sportágunk. Fel sem lehet sorolni azokat a csodálatos sportembereket, akik ebben a sportágban magyarként a világhírnévig jutottak. Fuchs Jenőtől kezdve Gerevich Aladáron, Gerevich Pálon, Kárpáti Rudolfon, Kulcsár Győzőn, Kamuti Jenőn, Schmitt Pálon, Nébald Györgyön és Szabó Bencén át, egészen Imre Gézáig, és akkor most kizárólag a férfi szakág néhány korábbi csillagának nevét soroltuk fel, korántsem a teljesség igényével. Ilyen kaliberű sportemberek elé került a kardvívás Paganinije, azaz Szilágyi Áron azzal, amit ma véghez vitt a tokiói olimpia pástján.
Ebből a szempontból mindegy, hogy ő mit gondol magáról. Nekünk, sportszeretőknek ő már eddig is legenda volt, de sporttörténelmi győzelme után még inkább az.
Valódi példakép, akit gyermekeink elé állíthatunk, s akire sportrajongóként és egyszerű magyar emberként egyaránt nagyon büszkék lehetünk! Márpedig egy olyan világban, mint amilyen manapság körbevesz bennünket, mindez még a három aranyéremnél is fontosabb.
