Nem a kormány, hanem az Európai Bizottság mondja: Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre Magyarország 2010 óta – hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Mint kiemelte, az Európai Bizottság tanulmánya szerint a be nem fizetett áfa aránya 22,3 százalékról 4,4 százalékra csökkent Magyarországon 2010 óta.
Ez a negyedik legnagyobb mértékű javulás az uniós tagállamok között. A magyar áfarés jóval kedvezőbb a 10,8 százalékos régiós és a 7,4 százalékos uniós átlagnál is
– hangsúlyozta a miniszter.
Ez azt jelenti, hogy eredményes a kormány adópolitikai alapvetése, amely szerint az adókat nem növelni, hanem beszedni kell. A gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a visszaélések száma: többen fizetnek kevesebb adót, amelynek legnagyobb nyertesei a tisztességesen működő vállalkozások
– hangsúlyozta Varga Mihály.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS