Pesti Srácok

Európai püspökök ítélik el az antiszemitizmust és a haláltáborokról szóló történelemhamisítást

null

Európa katolikus püspökei az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából közleményt adtak ki szombaton, Varsóban, amelyben elítélik az antiszemitizmust és az igazság manipulálását politikai célból.

Az évforduló hétfőn lesz. A lengyelországi megemlékezések fő vendégei a túlélők lesznek, és részt vesz rajtuk több, mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai. Az AP hírügynökség szerint a püspökök levelét különösen aktuálissá teszi, hogy a nacionalizmus terjedésével párhuzamosan a holokauszttagadás és a történelemhamisítás más formái is terjedőben vannak. A püspökök szerint még olyan is előfordul, hogy bizonyos kormányok az őszinte történelmi tényfeltárás helyett mitizálják nemzetüknek a második világháborúban tanúsított viselkedését. Az egyházi vezetők nem nevezték meg a történelmi manipuláció egyetlen vélt konkrét esetét sem. Ehelyett arra kérik az embereket, hogy imádkozzanak, és gyújtsanak gyertyát "mindazon nemzetek fiaiért és vallások híveiért, akiket meggyilkoltak a haláltáborokban".

– olvasható a közleményben. A püspökök a haláltáborokat a náci Németország okozta borzalom jelképének nevezik, és emlékeztetnek arra, hogy a három legutóbbi pápa – Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc – meglátogatta az egykori auschwitzi haláltábort. Emlékeztettek arra is, hogy a nácizmus mellett a kommunista diktatúrák is több millió ember életét követelték.

PestiSracok facebook image

– hívják fel a figyelmet a közleményben, amelyet az európai katolikus püspökök nevében az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) adott ki közösen.

Forrás: MTI