Kailit azzal vádolják, hogy 2014 és 2020 között részesült asszisztensei hamisított költségtérítési kérelmeiből – derült ki a Politico birtokába került dokumentumokból. A vizsgálat során egy másik képviselő, a görög Maria Spyraki neve is felbukkant.
A vizsgálat három lehetséges csalás miatt vizsgálja Kailit:
- a Politico által látott, az Európai Ügyészség (EPPO) Roberta Metsola parlamenti elnöknek írt levele szerint félrevezethette a Parlamentet asszisztensei tartózkodási helyével és munkatevékenységével kapcsolatban,
- részesedhetett az általa szervezett hamis munkalátogatások költségtérítéséből,
- valamint kenőpénzeket is elfogadhatott a fizetésük egy részéből.
Egy másik görög uniós törvényhozó, Maria Spyraki is része volt ugyanennek a vizsgálatnak. A nyomozók azzal vádolják, hogy félrevezette az intézményt asszisztensei tevékenységével kapcsolatban, és arra utasította őket, hogy hamis munkalátogatások költségeit nyújtsák be. A dokumentumok azonban nem állítják, hogy Spyraki kenőpénzt vett volna fel a fizetésekből vagy hamis költségtérítésekből.
A nyomozók szerint Kaili összesen körülbelül 100 000 euróval tartozik az Európai Parlamentnek
– mondta egy, az ügyet jól ismerő személy. A lap szerint most, hogy a Qatargate ügy összes gyanúsítottja kikerült a fogdából, és február óta nem történt újabb letartóztatás, a figyelem erre a csalási ügyre terelődik. A Parlament jogi bizottságának képviselői kedden tárgyalnak először zárt ajtók mögött Kaili ügyéről.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS