Az ifjú Gyárfás és Mansfeld Péter "vérügyésze" Los Angeles felett - a bojkottált olimpia sajtótörténete
Oktató-repülőgépen „térképezte fel” fel Los Angelest a fiatal Gyárfás Tamás 1981-ben, két magyar kísérte el, egyikük az úszószövetség akkori elnökhelyettese, Mansfeld Péterék vérügyésze, a pályafutását a rendőrségnél kezdő Mátsik György volt. A cikk szerint az olimpia épülő, felépült létesítményeit nézték meg, és ezt mégiscsak jobb a magasból. Gyárfás a Népsport utazó újságírójaként több cikket írt a végül bojkottált 1984-es olimpiáról, megszólaltatta a „világbékéről” papoló Samaranch NOB-elnököt és több, az amerikai vezetést hibáztató, a szovjet propagandát ismételő ismert sportpolitikust. A visszalépés után két dolgot kellett hangsúlyozni: egy, ez nem bojkott, kettő, mindez az amerikaiak hibája, komoly veszélyben lettek volna Nyugaton a szocialista sportolók. Klasszisaink számára újabb arculcsapást jelentett, hogy a sportvezetők és az újságírók, tudósítók kimentek Los Angelesbe. Köztük volt Gyárfás is. (Minden politika – a bojkottált olimpia története – 1. rész)
Az elmúlt hetek az olimpiáról szóltak, a rendezéssel, az aláírásgyűjtéssel és a visszalépéssel kapcsolatban kialakult vagy inkább tovább mélyült egy árok. Az egyik oldalról hazaárulózzák, a másik oldalról kormánybérencezik a túloldalt. Ezért is kezdett érdekelni: ha a demokráciában így elveszíti a fejét egy csomó ember, köztük néhány újságíró, akkor vajon miket írtak a Kádár-rezsimben a bojkottált 1984-es olimpiáról? Az nem meglepő, hogy az ügyről tengernyi cikket adott ki az Arcanum.hu pótolhatatlan adatbázisa. Arra viszont nem számítottam, hogy a találatok jelentős részénél Gyárfás Tamás volt a szerző. Ő volt az akkor (is) egyeduralkodó Nemzeti Sport (akkor Népsport) egyik olimpia-felelőse.
A nyolcvanas évek elején még reménykedtek a sportolók, hogy talán nem lesz válasza a Szovjetuniónak a „Nyugat” 1980-as bojkottjára. Moszkva számára komoly, megalázó gyomrost jelentett, hogy az amerikai elnök felhívásához negyvenkét ország csatlakozott, így csak csonka félolimpiát rendezhettek a megálmodott ünnepi vörös játékok helyett. A "reváns" lehetősége a levegőben lógott, de Moszkva sokáig nem jelentette be a döntést. A pályafutása elején járó Gyárfás Tamás 1981-ben megtisztelő feladatot kapott, sportújságíróként kimehetett az Egyesült Államokba, hogy megnézze a tervezett olimpia játékok helyszíneit. Felülről.
Gyárfás 1981-es cikkében (Los Angeles felülről) felidézi amerikai látogatását, amikor három honfitársával egy négyszemélyes repülőgépre ülve nézték meg az épülő vagy befejezett amerikai létesítményeket. „Kellett ez nekünk!... Los Angeles a magasból!... Nem volt jó gépkocsival körbejárni a következő nyári olimpiai játékok sportlétesítményeit?!” – így a Népsportban megjelent publicisztika felütése. Illusztris társaság gyűlt össze a légtérben: Gyárfás, a ma már kevéssé ismert Gyerő Zoltán játékvezető és „Dr. Mátsik György”, a Magyar Úszószövetség akkor elnökhelyettese.
Utóbbi személyét könnyű összekapcsolni azzal a vérügyésszel, aki az ötvenhatos forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás után halálbüntetést kért Mansfeld Péterre.
A Hír Tv 2012-ben fedezte fel „Dr. Mátsikot”, a jogász a rendszerváltás után is elegáns, budai kerületben élt (s talán még mindig él). Természetesen nem bánt meg semmit sem. Nem is Magyarországon élénk, ha nem úszta volna meg a kései felfedezést: a Központi Nyomozó Főügyészség még azon melegében elutasította a Mátsik elleni feljelentést - bűncselekmény hiányában. A Jobbik azóta is többször gyülekezőt hirdetett a háza előtt (amelynek házszáma megtalálható a világhálón) és egy szintén 1981-es cikkből megtudhatjuk, már akkoriban is ott élt a család. „A Naphegy utca lényeges tulajdonsága, hogy csendes. Erre szüksége is van a Mátsik család szinte valamennyi tagjának, hiszen az egész napos hajsza után bizonyára jólesik megpihenni a nyugodt budai otthonban.” A barátságos hangvételű riportból kiderül, hogy sportcsaládról van szó, Mátsik felesége a Budapesti Úszó Szövetség elnöke volt, de a cikk szerint házaspár mindkét tagja „társadalmi munkában” élt-halt az úszásért. „A szülők felelős beosztású emberek. Dr. Mátsik... felesége az V. kerületi rendőrkapitányságon dolgozik.”
Tegyük hozzá, hogy Mátsik Györgyné (a későbbi gyászhír szerint született "Kis Éva rendőralezredes") még 2013-ban is felbukkan az úszószövetség versenyein, egy évvel később hunyt el, amiről a Budapesti Úszó Szövetség honlapja is beszámolt: „Éva néni... 1946-tól 1953-ig válogatott mellúszó volt. Az aktív sportot 1953-ban fejezte be szülés miatt, utána az UTE-nél sport előadóként, mint rendőrtiszt dolgozott, és az úszó szakosztály vezetőségi tagja lett. 1968-tól a Budapesti Úszó Szövetség elnökségi tagja, 1976-tól az elnöke, 1988-tól 2000-ig a főtitkára lett”. Logikus, hogy 2012-ben megkapta a „MÚSZ kiemelkedő életpályákat elismerő Centenáriumi Érdemérmét". Férje, az 1951–1953-ban a Szovjetunióban tanuló Mátsik az ötvenes évek első felében szintén a rendőrségen dolgozott, 1957-ben szerzett jogi végzettséget, hogy részese legyen Mansfeld kivégzésének.
Említettem, hogy 1981-ben Mátsik az úszószövetség elnökhelyettes volt, de az elnök sem volt akárki. Sztanó Géza nyugalmazott vezérőrnagy (akit a hadsereg az elmúlt években, évtizedeken sok mindennel kitüntetett) is nyilván társadalmi munkában irányította a szövetséget, hiszen 1964-től 1989-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Néphadsereg Vegyivédelmi Főnöke volt. Több tanulmányt írt a témában (például: Az atomfegyverek és harctéri hatásaik), majd 1990-ben részt vett Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének létrehozásában, amelynek ma is tiszteletbeli elnöke. A családi kapocs itt is megvan, a civil szervezet Ellenörző Bizottságának Sztanó Zsuzsanna nyugállományú őrnagy az elnöke.
Sztanó vezérőrnagy egyébként 1981-től 1987-ig vezette a Magyar Úszószövetséget, amikor Mátsikkal és Ruza József főtitkárral együtt lemondott. (Milyen a sors: az új elnökkel, Dénes Ferenccel az ügy hátteréről éppen Gyárfás készített interjút. Aligha sejtette akkor, hogy később hasonló helyzetet fog átélni). Ruza távozása egyébként csak átmeneti volt, a rendszerváltás után Gyárfás jobbkezévé vált. Karrierje példátlanul hosszúra sikeredett a szövetségnél: a Népsport cikke 1974-ben titkárként, 1978-ban már főtitkárként említi. Főnökének végül 2011-ben kellett elengednie a kezét: „A vizsgálat során kiderült, hogy Gyárfás jobbkeze, Ruza József csak színleg látta el ingyen a főtitkári teendőket, bt.-jén keresztül 40 millió forintot vett fel a szövetségtől” – írta az Index arról a botrányról, amely leváltásához vezetett.
De most térjünk vissza 1981-be, amikor Gyárfás felszállt a gépre Mátsikékkal, hogy megnézzék a három évvel későbbi olimpia helyszíneit. A fiatal újságíró ezután is sokat foglalkozott az olimpia témakörével, ezt már csak azért is megtehette, mert jól beszélt angolul és sokat utazott külföldre.
Samaranch: mindent a világbékéért
Két évvel később, 1983-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, a spanyol Juan Antonio Samaranch-csal beszélgetett Budapesten („1984-ben olimpiai játékok szemtanúi leszünk!” – így a biztató cím). „A hatvankét esztendős barcelóniai sportember 1965 óta tagja a NOB-nak, 1974-től 1980-ig alelnökként tevékenykedett. 1977-ben kapta meg legmagasabb diplomáciai megbízatását, a Spanyol Királyság nagykövete lett Moszkvában. 1980-tól a NOB elnöke” – írta Gyárfás az interjú leadjében, bevezetőjében, aztán már első kérdésével belevágott a közepébe: „Ön hosszú ideig politikai pályán tevékenykedett. Nem lát olyan veszélyt, hogy a hidegháborús légkör kiéleződése meghiúsítja az olimpiát? Gondoljunk itt olyan lépésekre, mint a Pershing 2-es rakéták telepítése, a dél-koreai repülőgép ügye, az elmúlt napok karib-tengeri és libanoni eseményei...”.
Samaranch bizakodó volt és hitet tett (látni fogjuk, hogy nem először és nem utoljára) a „világbéke” mellett: „A világ politikailag két alapvető rendszerre épül. Szükséges, hogy a két fél megértse egymást, s együttműködjön...
Ahhoz, hogy a világversenyeket megrendezhessük, világbéke szükséges.”
Ismerős? „Egy a jelszó tartós béke. Állj közénk és harcolj érte” – énekelte Nagy Feró cinikusan, a kommunista propaganda bevált manipulatív szövegét kiforgatva. Nem mellékes, hogy Samaranchról néhány éve megírták különböző német lapok, hogy a szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke lehetett. Az értesülések szerint éppen moszkvai kiküldetése alatt szervezték be és talán a sportvilág csúcsára is a szovjetek segítségével érhetett fel. Ki tudja? Semmivel sem lenne szürreálisabb az úszókat irányító vezérőrnagynál.
Ugyanebben az évben – 1983-ban – Gyárfás jelentkezett egy másik csúcsinterjúval, ezt már Marat Gramovval, a „szovjet testnevelési és sportbizottság” (és az olimpiai bizottság) elnökével készítette. A szovjet sportpolitikus az interjú előtt Amerikában folytatott megbeszéléseket, ezután Svájcban találkozott Samaranch-csal, majd Budapestre látogatott, hogy Buda István MOB-elnökkel és államtitkárról tárgyaljon. A cikkből – az amerikai szervezők szapulásán túl – kiderült az igazán fontos hír: Moszkva 1984. június 2-áig meghozza a döntést, március elsejétől olimpiai attasét küldene Los Angelesbe.
Érdekes, hogy hazája Gramovot 1992-ben visszahívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból. Az eseményről a Nemzetisport azt írta: „Gramov kényszerű visszavonulása meglehetősen ritka esemény a NOB történetében, hiszen a NOB- tagok normális esetben 75 éves korukig tölthetik be posztjukat.”
Egyetlen MOB-tag szavazott nemmel
Bármennyit is tárgyalt Gramov és Samaranch, Moszkva 1984 májusában bejelentette a távolmaradást, a hónap közepén hű csatlósként a Magyar Népköztársaság és Magyar Olimpiai Bizottság is csatlakozott a Nagy testvérhez. Az egész keleti blokk „biztonsági okokra hivatkozott”, ezt üzente a gondosan felépített propaganda is (ezt a későbbi cikkekből is látni fogjuk). A döntéssel világklasszis sportolók százainak az életét tették tönkre, akik pályafutásuk csúcsán nem mérethették meg magukat. „Magyarországon a döntést ebben a kérdésben – az akkori sportvezetés lobbizása ellenében – Kádár János és az MSZMP Politikai Bizottsága hozta meg – írta Modor Ádám a Magyar Nemzetben. – A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1984. május 16-án, Buda István elnök vezetésével szavazott az olimpiai részvételről, és egyetlen ellenszavazattal (Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja mert szembeszegülni egyedül az állampárti elhatározással) végül egyetértett a politikai döntéssel. Schmitt Pál, aki akkor a MOB főtitkára és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt, nem vett részt a döntésben, Bulgáriában tartózkodott a szavazás idején”.
Tegyük hozzá,hogy később sem ő, sem más ismert sportvezető nem tiltakozott a döntés ellen. Leszámítva a bátran szavazó Jacsó Istvánt.
A sportolók itthon maradtak, de a sportvezetők és újságírók kimentek Los Angelesbe.
Folytatjuk.
Borítókép: Fortepan.hu
