Pesti Srácok

Megérdemelt gall siker Münchenben – Franciaország-Németország 1-0

Megérdemelt gall siker Münchenben – Franciaország-Németország 1-0

Bár a Magyarország-Portugália mérkőzés árnyékában nekünk, magyaroknak ez talán háttérbe szorult, de a „magyar-csoport” másik két csapata is pályára lépett ma. A Münchenben lejátszott rangadón a végig veszélyesebben játszó Franciaország megérdemelt, egygólos győzelmet aratott, így Portugália mellett immáron ők is három ponttal állnak az E csoportban.

A kiírás szerint ugyan Franciaország volt a házigazda, de a meccset Münchenben rendezték, így ezúttal a vendégek érezhették magukat otthon. Mindkét csapatban világklasszisok, BL-győztesek egész sora jutott szóhoz, így ragyogó meccsre volt kilátás.

Első félidő

Az első percek tapogatózó játéka után a franciák ragadták magukhoz a kezdeményezést. Mbappé különösen elemében volt, nagyszerű megmozdulásai voltak már ekkor is. A 20. percben a gallok megszerezték a vezetést: Kanté indítása után Hernandez játszott középre, és a menteni igyekvő Hummelsről pattant a hálóba a labda (1-0). Öngól.

PestiSracok facebook image

A németek ezután jobban teljesítettek, játékukban több ötlet volt, akadtak is lehetőségeik, de nem sikerült egyenlíteniük. A franciák talán tudatosan is engedték át a teret nekik, tekintettel arra, hogy Mbappé emberfeletti sebességében bízva kontrát is tudnak játszani. Akadt is néhány ígéretes megugrási kísérlet, ám komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a kék mezesek. Igaz, a németek se, akiknek játékát olykor füttyszóval "honorálta" a hazai közönség.

Thomas Müller (a kép előterében) ezúttal nem tudott a franciák kapujába találni. Fotó: MTI/EPA/Reuters/Kai Pfaffenbach
A német kapitány által reaktivált Thomas Müller (a kép előterében) ezúttal nem tudott a franciák kapujába találni. Fotó: MTI/EPA/Reuters/Kai Pfaffenbach

Második félidő

A második játékrész, jobb, de legalábbis lüktetőbb, izgalmasabb játékot hozott, mint az első. Mindkét kapu előtt gyakori volt a helyzet, így nekünk, semleges személőknek kifejezetten élvezetes volt a mérkőzés. Mbappé és Rabiot a franciák, Gnabry pedig a németek részéről veszélyeztetett. A franciák támadásai azonban nagyobb veszélyt hordoztak magukban, amit jól példáz, hogy volt egy kapufájuk és szereztek két érvénytelenített gólt is. Mindkettő gyönyörű volt, Mbappé parádés kapufás gólja és a Mbappé-Benzema kontra végén utóbbi, léc alá lőtt labdája. Ám mindkettőt leshelyzet előzte meg.

Így nézve akár sima is lehetett volna a rangadónak számító francia-német derbi, ám végül szoros lett a mérkőzés vége. Mindent egybevetve azonban a franciák győzelme megérdemelt és ha a gallok legnagyobb csillagai hasonlóan jó formát mutatnak, akkor valóban esélyesek lehetnek a végső sikerre is.

Németország esetében az a kérdés, hogy a sok-sok ragyogó játékos miért nem alkot a pályán jól működő gépezetet. Könnyen lehet, hogy ennek a titoknak a megfejtése már csak az Eb-vel záródó a Löw-korszak után lát majd napvilágot.

Ami biztos, hogy szombaton a franciák éppen ellenünk, a Puskás Arénában lépnek majd pályára, míg a németek Portugáliával mérkőznek majd.

Vezető kép: MTI/EPA/Lukas Barth Tuttas

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.