Pesti Srácok

Ezüstérmes lett megfiatalított válogatottunk, amely nagy jövő előtt áll! - Férfi póló Eb-döntő: Magyarország-Horvátország 9-10

null

Bár ma is kiválóan védekezett és eredményesen is támadott a magyar férfi vízilabda-válogatott, végül 10-9-re kikapott a döntőben a házigazda Horvátország ellen, így ezüstérmet szerzett a spliti Európa-bajnokságon. A kontinenstornán mutatott játék alapján azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a megfiatalított magyar válogatott ismét visszatért a közvetlen világelitbe és rendkívül szép jövő előtt áll!

Százszázalékos teljesítménnyel jutott el az Eb-döntőig a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután nem csupán az összes csoportmeccsét, de a negyeddöntőt és az elődöntőt is megnyerte. A döntőben a házigazda Horvátország várt a mieinkre, ugyanis a délnyugati szomszédunk, a tegnap esti második elődöntőben legyőzte Olaszországot.

A döntőt a bronzmérkőzés után rendezték meg, amelyen Spanyolország 7-6-ra nyert az olaszok ellen, így az ibériaiak nyakába kerül majd a bronzmedália. Bennünket azonban érthető módon a finálé foglalkoztatott, amelyben nagy örömünkre a mi válogatottunk volt az egyik résztvevő, köszönhetően annak, hogy a Varga Zsolt által alaposan megfiatalított és átalakított nemzeti csapat az egész kontinenstornán olyan erényeket csillogtat, amelyeket már régóta nem láttunk fiainktól.

Az első negyedben felváltva születtek a gólok, a horvátok vezetésére két góllal reagáltunk, majd a horvátok jöttek kétszer, végül a miénk volt az utolsó szó (3-3). Hátul jól védekeztünk, a spanyolok ellen látott blokkparádé itt is kezdetét vette, miközben elől is eredményesek tudtunk lenni.

PestiSracok facebook image
Sikert és Eb-ezüstöt hozott a kiváló csapategység és a remek küzdőszellem. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Sikert és Eb-ezüstöt hozott a kiváló csapategység és a remek küzdőszellem. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A második játékrészben elképesztően magas színvonalú küzdelem folyt a medencében, és mindkét csapat védekezése világszínvonalú volt, mert a nyolc perc alatt mindössze egyetlen gól született, fájdalom, ezt a horvátok szerezték, Harkov révén. A félidőben tehát egy góllal vezetett a hazai válogatott (3-4).

A harmadik játékrész horvát találattal indult, így először a meccsen kettővel mentek a kilencezer hazai szurkoló fergeteges biztatásától is hajtott kék sapkás horvátok (3-5). Nem adtuk azonban fel, Német Toni zseniális centergóljával visszajöttünk mínusz egyre (4-5). A gólok ezután továbbra is felváltva születtek, de ahogy a horvátok nem tudtak több góllal elhúzni, úgy sajnos mi is csak egyenlíteni tudtunk, a vezetést újból nem sikerült átvenni.

Az utolsó játékrészt egygólos hátrányból kezdtük (7-8), és a játék jellege a második negyedet idézte: szikrázó csata, parázs küzdelem és kevés gól. Jansik húzásból hamar egyenlített (8-8), azonban a vezetést ezután sem sikerült átvenni, pedig több lehetőségünk is volt rá, miközben a horvátok sajnos két ötméteresüket egyaránt belőtték, nálunk kimaradt egy büntető. Így – annak ellenére, hogy akadt egy-két vitatható bírói ítélet, amelyeknél inkább a mi kárunkra tévedtek a sípmesterek – nemcsak őket okolhattuk, hogy az utolsó percre kétgólos lett ismét a horvát előny (8-10).

Minden mindegy alapon támadást indítottunk, Angyal ki is harcolt egy ötméterest, amit Jansik bevágott, így harminckét másodperccel a vége előtt egy gólra visszajöttünk (9-10). Kijöttünk szorosra védekezni, amikor ismét a bírók borzolták a kedélyeket: időt kértek a horvátok, majd sípszó után kiállítottak tőlünk egy játékost. Szerencsére a horvát fórból nem lett végül semmi, hiszen a videózás után kiderült, hogy már állt a játék, amikor a kiállítást befújták.

Az időkérés után a horvátok sajnos – amint az várható volt – lenyelték a labdát, végigjátszották a támadóidőt, és történelmük során második alkalommal felültek Európa trónjára. Válogatottunk ezüstérmének értéke azonban ezúttal nemcsak abszolút értékben tekintve nagy, hanem a relatív értékét tekintve is, hiszen a hazai vb-n látottakhoz képest hatalmas előrelépés következett be a mieink teljesítményében!

A finálé után Varga Zsolt szövetségi kapitány elmondta, hogy csapattá érett a válogatott, amelyre nagyon büszke. Az nyert most, aki kevesebbet hibázott, illetve egy kicsit érződött a hazai pálya előnye is, ám ennek ellenére jó úton indult el, amelynek ez az Eb-ezüst még csak az első állomása.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor