Pesti Srácok

Gyenge támadójátékkal, vereséggel folytatták a lányok - Női kézilabda Európa-bajnokság: Horvátország-Magyarország 21–18 (10-7)

null

A Svájc elleni győztes rajt után ma Horvátország várt a magyar női kézilabda-válogatottra a Ljubljanában zajló Európa-bajnokságon. Csapatunk sajnos különösen támadásban nyújtott nagyon gyenge teljesítményt, így háromgólos vereséggel zártuk a mai párharcot. A végeredmény: Horvátország-Magyarország 21-18.

Svájc ellen két arcát is megmutatta csapatunk. A mérkőzés első félidejében, valamint a második játékrész elején nem ment, aztán a meccs végére feljavult játékunk és ez elégnek is bizonyult ahhoz, hogy a csoport leggyengébb csapatának tartott helvétek ellen meglegyen a győzelem. Ennek ellenére már a meccs után kiemelték a játékosok és maga Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is, hogy Horvátország ellen sokkal többre lesz majd szükség.

Első félidő

Sajnos ebből nem sok látszott a mai, horvátok elleni mérkőzés első időszakában. Rögtön egy roppant hosszú, tizenkét perces gólcsenddel kezdtünk, ami rendkívül sok ezen a szinten. Pedig az a tény, hogy ez alatt a tizenkét perc alatt a horvátok is „csak” ötször voltak eredményesek, mutatta: a gyászos kezdés ellenére is lehetne keresnivalónk délnyugati szomszédunk ellen.

PestiSracok facebook image

A félidő második felében játékunk sajnos továbbra sem javult fel érdemben, sőt, újabb gól nélküli perceket produkáltunk, ám legalább hátul viszonylag rendben voltunk, így nemhogy nem nőtt a horvát előny, de a félidőre felzárkóztunk háromra. A 10-7-es horvát előny a játék nem túl hízelgő képe ellenére sem tűnt behozhatatlannak.

Vámos Petra (b) és a horvát Katarina Jezsics a női kézilabda Európa-bajnokság Horvátország-Magyarország mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában 2022. november 6-án.<br /> Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Vámos Petra (b) és a horvát Katarina Jezsics a női kézilabda Európa-bajnokság Horvátország-Magyarország mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában 2022. november 6-án.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Második félidő

Hasonlóan jobb folytatásban reménykedtünk a szünet után, mint ahogyan a svájciak ellen, ami fordítást és végül győzelmet eredményezett. Sajnos azonban már az első támadásnál eladtuk a labdát egy könnyű helyzetben, ami azt mutatta, hogy továbbra is idegesek a lányok. Ez az idegesség hátul is rosszul hatott a koncentrációra, mert hat perc alatt három gólt kaptunk, s mivel csak egy válaszunk volt erre, így a harmincnyolcadik percben már ötgólos horvát előnyt jegyezhettünk fel.

Rendkívül fontos volt Töpfner Alexandra szélről megszerzett második gólja, miként egy perccel később Korsós újabb találata is (14-10 a horvátoknak). A bosszantó leginkább az volt, hogy Horvátország sem játszott jól, egyetlen kimagasló teljesítményüket a kapusuk, Tea Pijevics mutatta fel, aki ötven százalékos hatékonysággal hárította a mieink lövéseit. Ennek ellenére az utolsó tíz perc küszöbén továbbra is ötgólos volt a horvát előny (16-11), miközben sem Golovin időkérése, sem pedig az emberelőnyünk nem segített...

A küzdeni akarással nem volt baj, de sajnos mindez ma nem párosult eredményességgel. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A küzdeni akarással nem volt baj, de sajnos mindez ma nem párosult eredményességgel. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Már nem volt hátra tíz perc, amikor Kuczora értékesített hétméteresét követően Szemerei ziccert hárított, majd Győri-Lukács Viktória gyönyörű gólt szerzett szélsőből (13-17). Bizakodni kezdtünk, hátha a hajrában csoda történik, de hamar lelohasztották a reményeinket a horvátok: két gyors góllal ismét hattal vezettek. Klujber sokadik kihagyott helyzete után hétmétereshez jutottunk, Kácsor gólra váltotta azt, de még így is ötgólos maradt a hátrány (14-19). Az idő pedig vészesen fogyott, nem volt hátra hat perc sem.

Ám a hátralévő percekben sajnos be kellett látni, hogy ez nap nem a miénk itt, Ljubljanában. Ajtó-ablak helyzetekben sem sikerült bevenni Pijevics hálóját, így nem maradt esélyünk arra, hogy legalább döntetlenre visszahozzuk az eredményt. Pedig a Svájc elleni győzelem után nekünk az is nagyon értékes eredmény lett volna. Ha azonban hiányoznak az átlövésből, betörésből és beállóból szerzett gólok, nem lehet csodában reménykedni.

Vereség lett a vége, csak némileg kozmetikázni sikerült (a végeredmény 21-18 a horvátoknak), és mindent elmondott a mérkőzésről, hogy még az időn túli hétméteresünket sem tudtuk belőni... Utolsó csoportmeccsünk a végső győzelemre is esélyes norvégok ellen két nap múlva nem sok jóval kecsegtet sajnos...

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.