Pesti Srácok

Ezúttal is zöld-fehér győzelem született a bajnokság csúcsrangadóján - Újpest-Ferencváros 2-3 (1-1)

null

A hagyományokhoz méltó fergeteges hangulatban, remek első félidőt és küzdelmes második játékrészt produkált az Újpest és a Ferencváros a labdarúgó NB I rangadóján a Megyeri úton. Bár a lila-fehérek egészen a lefújásig becsülettel küzdöttek, és különösen az első félidőben olykor jobban is játszottak a bajnoki címvédőnél, Gojak és Lisztes remek helyzetfelismeréseivel mégis a zöld-fehérek gyűjtötték be a három bajnoki pontot.

Több tekintetben is különleges Újpest-Fradit rendeztek ma a Megyeri úti arénában. Egyrészt a csapatok idei első újpesti meccsén emlékezetes eredmény született (6-0 a vendég Ferencváros javára), így a hazaiakat a presztízsen túl a visszavágás vágya is fűthette. Emellett az Újpest túl van egy edzőváltáson, mert amíg a Fradi elleni horrorvereséget simán túlélte Milos Kruscsics, addig néhány hete útilaput kapott, így immár a komoly újpesti múlttal rendelkező Nebojsa Vignjevics irányít ismét. Az Újpest ugyanakkor az elmúlt fordulók eredményei alapján inkább már előrefelé tekintgethet, mintsem a kiesés réme fenyegetné őket, igaz, az élbolyhoz való felzárkózáshoz most éppen az ősi rivális testén keresztül vezetett volna az út.

Mindkét oldalon akadtak játékosok, akikre nem számíthattak a trénerek, így némileg kényszerpályán is mozgott a két csapat vezetőedzője, amikor kijelölte a mai szuperrangadó kezdőit. Szuperrangadóról beszélünk, mert bár a két csapat jelenlegi helyezése alapján ez a jelző nem okvetlenül lenne indokolt, ám a párharc múltja okán mégiscsak minden lila-zöld meccset nevezhetünk így.

A felállások

PestiSracok facebook image

Újpest: Nikolics – Kastrati, Hall, Anculasz, Antonov – Onovo, Boumal, Mörschel – Pauljevic, Csoboth – Gouré. Ferencváros: Dibusz – Pászka, Kovacsevics, Knoester, Csivics – Gojak, Baráth – Traoré, Tokmac, Marquinhos – Owusu

Első félidő

A Fradi kezdett kicsit kezdeményezőbben, de az Újpest hamar felvette a ritmust, így élvezetes, magyar szinten kifejezetten jó iramú, lüktető játék alakult ki. Több hazai lehetőség – melyek közül a legnagyobb talán Csoboth előtt adódott – és szöglet után a Ferencváros szerzett vezetést. A 25. percben Tokmac ugratta ki Marquinhost, aki jobbal, laposan a bal alsó sarkot vette célba, Nikolics gyors vetődéssel bravúrral hárított, a kipattanót azonban Gojak tizennégy méterről a bal felső sarokba ívelte (0-1). Nagyszerű helyzetfelismerés volt a bosnyák játékostól.

A ferencvárosi Amer Gojak (b) duplázni tudott az ősi rivális ellen.<br /> Fotó: MTI/Illyés Tibor
A ferencvárosi Amer Gojak (b) duplázni tudott az ősi rivális ellen.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az Újpestnek minden dicséret járt, mert nem fogta meg a némileg váratlanul kapott gól, továbbra is aktívak maradtak, igyekeztek megtenni mindent az egyenlítésért. A 34. percben Onovo előtt adódott tiszta lövőhelyzet, el is lőtte tizennyolcról, de gyatra próbálkozása több méterrel elkerülte a jobb alsó sarkot. Két perccel később Csoboth „sárgult be”, miután lekönyökölte Pászkát, majd Kovacsevics sérült meg, így a 38. percben máris cserélnie kellett Csercseszovnak, aki Samy Mmaeét állította be a védelem tengelyébe.

A 42. percben egyenlített az Újpest. A mai napon támadó szerepkörben pályára küldött Antonov iramodott meg sokadjára a bal oldalon, jól tálalt középre, ahol a kitűnő ütemben érkező Gouré kapásból egyből lőtt, és a labda kapu bal sarkába vágódott. Dibusz csak beleérni tudott, menteni nem (1-1). Bár Knoester helyezkedési hibája is kellett a gólhoz, ez semmit nem von le az újpestiek érdeméből. Annak ellenére, hogy Bogár játékvezető négy percet is hosszabbított, újabb gól már nem született az első félidőben, így egállal vonultak pihenőre a csapatok.

Gouré megelőzte Knoestert, így lőtt a Fradi kapujába. Fotó: az Újpest FC hivatalos Facebook-oldala
Gouré megelőzte Knoestert, így lőtt a Fradi kapujába. Fotó: az Újpest FC hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

A szünetben kettőt is cserélt Sztanyiszlav Csercseszov, Pászka és Tokmac számára ért véget a rangadó, helyükön Botka és Lisztes folytatta. Botka rögtön egy „csomaggal” köszöntötte Csobothot, kis híján első szabálytalansága után sárga lapot kapott… Rövid, kényszerű pihenő után – amikor a füst miatt nem voltak jók a látási viszonyok a pályán – megszerezte a vezetést a vendég Fradi. Traoré játszott középre, az elkéső újpesti védő mellett Gojak elé került a labda, aki a tizenhatos vonaláról gyönyörűen tekert a bal sarokba (1-2). A bosnyák játékos első góljához hasonlóan ezúttal is ragyogó rúgótechnikával váltotta gólra a helyzetet. Az 58. percben Marquinhos kapott kissé értelmetlen sárga lapot, amikor nem engedte, hogy az újpestiek elvégezzék a szabadrúgásukat.

Két perccel később ismét betalált a Fradi. Pauljeviccsel szemben nagyszerűen szerezte meg a labdát Traoré, aki Owusut hozta játékba, beadása pontatlan lett ugyan, ám a lecsorgó labdára Lisztes reagált a leggyorsabban, és habozás nélkül a bal sarokba lőtt (1-3). Ha Gojak esetében kiemeltük a nagyszerű helyzetfelismerést, akkor ez Lisztes esetében is igaz, mert a Fradi játékosa az egyetlen helyes megoldást választotta a helyzetnél, ami gólt is eredményezett.

Az újpesti Gouré és a ferencvárosi Csivics párharca a mérkőzés egyik üde színfoltja volt.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A harmadik gól érezhetően kedvét szegte az Újpestnek. Küzdöttek és mentek előre becsülettel, abban nem volt hiba, ám a kétgólos vezetés tudatában visszább húzódó zöld-fehérek védelme szilárdan állta a sarat. Nebojsa Vignjevics is változtatott, Mörschell helyett Simon Krisztián, Pauljevic helyett pedig Jakobi lépett pályára. A 78. percben Owusu iramodott meg egy kontrából, a büntetőterületen belülre érve rendkívül önzetlenül középre akart játszani az érkező Liszteshez, ám Kastrati önfeláldozó becsúszással menteni tudott. Ez volt Owusu utolsó mozzanata a találkozón, mert a következő percben Vécsei érkezett a helyére.

Az Újpest is cserélt még kettőt, Antonov és Csoboth jött le, Diaby és Ambrose érkezett helyettük, a játékvezető pedig kilenc percnyi hosszabbítást rendelt el. Az Újpest igyekezett élni az extra ráadással és sikerült is szépíteniük. A csereként beálló, huszadik Fradi elleni meccsét játszó Simon Krisztián szépített (2-3). Ismét nyílt lett tehát a találkozó, és még mindig hátra volt hat perc az előzetesen jelzett kilencből.

Mivel újabb gólt már egyik csapat sem szerzett, így az idei bajnokság harmadik lila-zöld párharcát is a Ferencváros nyerte. A veresége ellenére jól játszó Újpest a következő fordulóban ismét hazai pályán játszik majd, a Vasast fogadja, míg a zöld-fehérekhez a Kisvárda érkezik majd a Groupama Arénába.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.