Pesti Srácok

Remek védekezésével legyőzte a bajnokot a kiváló formába lendülő Fehérvár! – Labdarúgó NB I: Ferencváros–Fehérvár FC 0–1 (0–0)

null

A tabellán elfoglalt helyezések alapján némi meglepetésre, de a látottak alapján megérdemelten nyerte meg a Fehérvár FC a Ferencváros elleni rangadót a labdarúgó NB I mai játéknapján. A vendégek kiválóan védekeztek, és ki tudták használni az egyik kínálkozó lehetőségüket, így három ponttal távozhattak az Üllői útról.

Jóllehet a Fehérvár visszaesése miatt talán már nem akkora rangadó a Fradi és a Fehérvár ütközete, mint a mögöttünk hagyott évtized korábbi éveiben, azért az idén magára találó piros-kékek Üllői úti vendégjátéka jó mérkőzést ígért a labdarúgó NB I mai játéknapján. A Ferencváros a csütörtöki, Genk elleni EKL-párharc után némileg fáradtabban várta a mai párharcot, mint a vendégek, ám az izomláztól sajgó végtagok miatti hátrányt ellensúlyozhatta, hogy Dejan Sztankovicsnak még a sérülések ellenére is lényegesen nagyobb merítési lehetősége van a játékosállomány tekintetében.

Összeállítások

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Abena, Cissé, Ramírez – Makreckis, Esiti – Traoré, Ben Romdan, Marquinhos – Pesics. Fehérvár FC: Tóth – Serafimov, Bese, Csongvai, Gergényi – Christensen, Flores – Kastrati, Katona, Schön – Kodro.

PestiSracok facebook image

Első félidő

Nem mondható, hogy eseménytelen percekkel, tapogatózó játékkal indult a találkozó, mert az első tíz percben két hazai és két vendég próbálkozást is feljegyezhettünk, ám egyik kísérlet sem talált utat a kapuba. Amennyire jól indult a találkozó, annyira alábbhagyott a csapatok lendülete a következő időszakra. Ebben persze szerepet játszhatott az is, hogy mindkét gárda remekül megszervezte a védekezését és a fegyelmezett hátsó alakzatok jól állták a sarat mindkét oldalon. A 35. percben Ben Romdan sárga lapot érő szabálytalansága borzolta némileg a kedélyeket, majd a félidő hajráját keményen megnyomta a Fradi, futószalagon jöttek a helyzetek, de sem Marquinhos, sem Pesics nem tudott gólt szerezni.

A félidei pihenőre gól nélküli állásnál vonulhattak a csapatok. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
A félidei pihenőre gól nélküli állásnál vonulhattak a csapatok. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

Dejan Sztankovics kettőt is változtatott a szünetben: Esiti helyére Sigér, Ben Romdan helyére pedig Lisztes állt be. A csere annyi változást eredményezett a hazaiaknál, hogy Marquinhos átment a pálya jobb oldalára, az ő helyét foglalta el Lisztes. Mindössze öt percet kellett várni az első gólra, a kilépő Pesics kapott remek labdát és vágta azt a bal felső sarokba. Mégsem vezetett a Fradi, mert a videózás után kiderült: a szerb ék lesről indult. Az 53. percben Schön lövése kerülte el csak kevéssel a hazai kaput. Két perccel később Kalmár lépett pályára Katona helyett, meghúzta tehát első cseréjét a vendégek mestere, Bartosz Grzelak is.

A 63. percben újabb cserét eszközölt a Fehérvár, Szabó Levente érkezett Kastrati helyére. Ez a csere igencsak jól sült el, ugyanis a 66. percben megszerezte a vezetést a Fehérvár. Kalmár szabadrúgásból középre ívelt, a tizenhatos vonalánál álló, éppen csak pályára lépett Szabó belestukkolt a labdába, amely végül a kapu jobb oldalába hullott (0–1). Dibusz repült érte, de nem érhette el a hajszálpontos fejest.

Dejan Sztankovicsnak ezúttal nem sok oka volt az örömre, a Fehérvár legyőzte a Fradit a bajnoki rangadón. Fotó: az FTC hivatalos Facebook-oldala
Dejan Sztankovicsnak ezúttal nem sok oka volt az örömre, a Fehérvár legyőzte a Fradit a bajnoki rangadón. Fotó: az FTC hivatalos Facebook-oldala

Dejan Sztankovics nem sokat várt a változtatással a vendéggól után: Abena helyére pályára küldte Owusut a 70. percben, így tovább nőtt a hazai támadószekció létszáma a pályán. A 72. percben Gergényi önfeláldozó bevetődéssel blokkolta le Traoré ígéretes lövését. A 77. percben Civic állt be Traoré helyére, akinek nagyon nem ment ma, igaz, nem ő volt az egyedüli zöld-fehér játékos, aki gyengébben teljesített... Ez újabb változtatást hozott, hiszen Ramírez feljebb lépett, Civic foglalta el a baloldali védőposztot. A vendégeknél Karamoko és Pinto lépett pályára – Christensen és Kodro hagyta el a játékteret –, a hajrára tehát mindkét csapatba több friss ember is beszállt.

A mérkőzés záró szakaszában nyomott, gürcölt a Fradi, akarathiány nem volt, de a Fehérvár kiválóan megszervezett védekezésén nem sikerült lyukat találni. Ha pedig a védők eszén túl is jártak a hazai támadók, Tóth magabiztos volt a kapuban. Mindez a nyolc percnyi ráadás ellenére is meglepő vendéggyőzelmet eredményezett, amellyel Bartosz Grzelak csapata zsinórban harmadik győzelmét aratta és fellépett a közvetlen élmezőny alá a tabellán. A Ferencváros sorrendben második bajnoki vereségével lecsúszhat az első helyről, amennyiben a forduló zárómérkőzésén a Paks legyőzi a Debrecent.

Vezető kép: a Fehérvár FC hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.