Pesti Srácok

Ismét a jobbik arcát mutatta a Fradi, sikerült is előnyt szereznie az első felvonáson! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–FC Viktoria Plzen 1–0 (1–0)

null

A Ferencváros változatos, jó iramú, izgalmas mérkőzésen legyőzte a cseh Viktoria Plzen együttesét a labdarúgó Európa Liga mai játéknapján. A párharc első felvonásán aratott győzelem után egy hét múlva, Csehországban kell megőrizni ezt az egygólos előnyt, amely azonban nem lesz könnyű, ugyanis a Fradi nem számíthat majd a ma sárga lapot begyűjtő és ezzel eltiltás alá kerülő gólfelelősére, Varga Barnabásra.

Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a Ferencváros a tizenhetedik helyen végzett az Európa Liga főtáblájának alapszakaszában. Ezzel hatalmas sikert elkönyvelve bejutott a rájátszásba, ahol a sorsolás jóvoltából a cseh Viktoria Plzen együttesét kapta ellenfélül. A mieinknél jelentős változások történtek az elmúlt időszakban, hiszen egy játékoscsere eredményeként távozott az egyik legkreatívabb támadójátékos, Kady Borges, miközben sérülés miatt hosszabb ideig nélkülözni kénytelen a Fradi állandó kapusát, Dibusz Dénest is, akinek pótlására a napokban szerződtették Gróf Dávidot, s miután az eredetileg a kezdőbe jelölt kapus, Varga Ádám megsérült a bemelegítéskor, így Gróf azonnal be is mutatkozott a mai találkozón. Helyet kapott a kispadon a korábbi BL-győztes fedezet, Naby Keita is, aki tehát akár debütálhatott is a magyar bajnok színeiben. Annak igazolására pedig, hogy Robbie Keane vezetőedző mindenképpen előnnyel szeretne utazni a jövő heti visszavágóra, az szolgált, hogy hosszú idő után ismét egyszerre volt ott a zöld-fehérek kezdőjében Saldanha és Varga Barnabás. Érdekesség volt még, hogy Eldar Civic ezúttal inkább támadóként jutott szóhoz a bal oldalon.

A plzeni csapatról tudni érdemes, hogy a magyarnál erősebbre taksált cseh bajnokságban évről-évre az élbolyban végez, erős alakulat, amely masszív védekezése mellett elsősorban két, ragyogó képességű támadója, Adu és Vydra gólérzékenységére épít. A soraiban mindössze négy légióssal felálló cseheknél a fiatal középpályás Souare betegség miatti hiánya volt talán a legérzékenyebb veszteség, egyébként gyakorlatilag a legerősebb kezdőjét küldhette csatába Miroslav Koubek vezetőedző, aki már a harmadik korszakát tölti a plzeni csapat kispadján.

Összeállítások

PestiSracok facebook image

Ferencváros: Gróf D. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo – Abu Fani, Julio Romao – Zachariassen, Saldanha, Civic – Varga B. Viktoria Plzen: Jedlicka – Dweh, Markovics, Jemelka – Havel, Cerv, Kalvach, Sulc, Cadu – Adu, Vydra.

Első félidő

Jól és aktívan kezdett a Fradi, a negyedik percben már gólt szerezhetett volna egy szöglet után, de Julio Romao fejese kevéssel a bal kapufa mellé ment. A 8. percben Abu Fani szabadrúgása után Saldanha fejelt veszélyesen kapura, de Jedlicka szögletre tenyerelte a labdát. Az első percek megilletődöttsége után a csehek is kezdeményeztek, hosszú indításokkal próbálták zavarba hozni a mieink védelmét, de ez nem sikerült. A 16. percben Civic húzta meg a bal szélen, beadása után csak üggyel-bajjal tudták menteni a cseh védők.

Ibrahim Cissé és Prince Kwabena Adu párharca a meccs egyik visszatérő eseménye volt.<br />Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Ibrahim Cissé és Prince Kwabena Adu párharca a meccs egyik visszatérő eseménye volt.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A 19. percben a letámadó Fradi labdát szerzett a cseh térfél közepén, Saldanha szólóban vezethette a labdát Jedlicka kapujára, ám sokat várt a lövéssel, és cseh védők beérték, blokkolták próbálkozását. A félidő derekához közeledve elmondhattuk, hogy a Fradi fölényben játszik, sokkal közelebb állt a vezetéshez, mint a Plzen. A 21. percben Abu Fani és Varga Barnabás remek kényszerítője után előbbi lőtt éles szögből, de Jedlicka védeni tudott. A 23. percben vezetést szerzett a Fradi. Julio Romao jobb oldali beadása után még tisztáztak a védők, de Gartenmann visszatette azt középre, Varga tovább csúsztatta, Abu Fani pedig úgy lőtt a hálóba, hogy ballábas lövése gellert kapott egy védő lábán (1–0). A látottak alapján teljesen megérdemelt volt a Fradi előnye. A 27. percben próbálkozott először a Plzen, Vydra lövése fölé szállt. A 31. percben Abu Fani ült le a gyepre a felezővonal közelében, de szerencsére tudta folytatni a játékot. A 34. percben Cerv lövését blokkolta fejjel Julio Romao. A 38. percben mutatta be első bravúrját a Fradi kapujában Gróf Dávid, amikor egy jobb oldali cseh szöglet után Dweh fejesét védte remekül. Két perccel később Cadu három Fradi-védő között tört be a hazai büntetőterületen belülre, éles beadásáról azonban szerencsére lekésett a középen berobbanó Havel. Feljöttek a csehek, a mieink gólja után némileg fölénybe kerültek. A 45. percben Abu Fani szöglete után Raul Gustavo csúsztatása jelentett veszélyt a cseh kapura. Ez volt az első játékrész utolsó, érdemi jelenete, újabb gólhelyzet már nem alakult ki egyik oldalon sem.

Budapest, 2025. február 13.
Varga Barnabás, a Ferencváros (j) és Sampson Dweh, a Viktoria Plzen játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC-Viktoria Plzen első mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. február 13-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Második félidő

Egy hazai után egy cseh lehetőséget hozott a folytatás első öt perce, majd az 55. percben nagy helyzetet úsztunk meg. Gyors plzeni kontra végén a beadás ugyan pontatlan volt, ám a menteni igyekvő Raul Gustavo lábáról kis híján a kapunkba pattant a labda. A következő percben megvolt a meccs első cseréje, Havelt Memic váltotta. Az 58. percben cserélt először Robbie Keane, a ma kevésbé jó teljesítményt nyújtó Zachariassen helyére Ben Romdan állt be. A 65. percben újabb hazai csere következett, Saldanhát Traoré váltotta. A 66. percben Cerv húszméteres, léc alá tartó lövését Gróf bravúrral szögletre ütötte. A szöglet előtt cseréltek a csehek, Vydra helyett Durosinmi állt be. A nigériai támadóval csatár helyére csatárt állított be a csehek mestere, jelezve, hogy nem adták fel az egyenlítés lehetőségét.

Ibrahim Cissé (b) és Raul Gustavo (k), a Ferencváros és Prince Kwabena Adu (lent), a Viktoria Plzen játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC-Viktoria Plzen első mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. február 13-án.<br />Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ibrahim Cissé (b) és Raul Gustavo (k), a Ferencváros és Prince Kwabena Adu (lent), a Viktoria Plzen játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC-Viktoria Plzen első mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. február 13-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A 76. percben újabb kettőt cserélt Miroslav Koubek, Panos, Doski állt be a Plzen csapatába. A következő percben ismét szögletet rúghattak a csehek, immáron a nyolcadikat, amellyel utolérték a Fradit a sarokrúgások számában, pedig a mieink ebben a mutatóban már 5–0-ra is vezettek. A 80. percben Keane újabb cseréjével Rommens lépett pályára, a gólszerző Abu Fani helyett.

A mérkőzés hajrája jelentős gólhelyzetet nem hozott, ami nekünk kedvezett, hiszen a Fradi vezetett. Üröm volt azonban az örömben, hogy Varga Barnabás egy véleményes belépő után sárga lapot kapott a grúz játékvezetőtől, amellyel kizárta magát a visszavágón való pályára lépésből. Mindez komoly érvágást jelenthet majd a visszavágón a Fradi támadójátékának. Most azonban még örüljünk annak, hogy ismét a jobbik arcát mutatta a Ferencváros a nemzetközi kupaporondon, ami - hasonlóan az AZ Alkmaar elleni El-meccshez - ezúttal is győzelmet eredményezett. Ez persze még csak az út fele, a visszavágót egy hét múlva rendezik Plzenben.

Vezető kép: Abu Fani gólöröme a Ferencváros-Viktoria Plzen Európa Liga-mérkőzésen. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.