Pesti Srácok

Magyar tréner a Megyeri úton – Szélesi Zoltán lett az Újpest vezetőedzője

Magyar tréner a Megyeri úton – Szélesi Zoltán lett az Újpest vezetőedzője

Igaznak bizonyultak az elmúlt napokban már megszellőztetett hírek, miszerint a klub korábbi játékosa, Szélesi Zoltán veszi át az Újpest FC szakmai munkájának irányítását. A hivatalos bejelentés ma megtörtént, így a téli alapozást és felkészülést már Szélesi irányításával végzik majd el a lila-fehérek.

Nem vesztegetik az idejüket az Újpest FC labdarúgó-csapatának vezetői. Amint arról portálunkon is beszámoltunk, nemrégiben kinevezték sportigazgatónak Dárdai Pált, aki közel három évtized után hagyta ott a Hertha BSC csapatát új munkájáért. Borítékolható volt, hogy új szakmai stáb is érkezik majd a Megyeri útra, hiszen a korábbi vezetőedző, Damir Krznar menesztése után Bodor Boldizsárt csak megbízott vezetőedzőnek nevezték ki.

Már Dárdai Pál kinevezésekor híre ment annak, hogy az első számú esélyese a vezetőedzői posztnak Szélesi Zoltán, ám a bejelentésre egészen máig várni kellett. Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt a klub a saját honlapján hivatalosan is közzétette, hogy Szélesi Zoltánnal folytatják a munkát a Megyeri úton. Az Újpest újdonsült vezetőedzője székfoglalójában a következőket mondta el a klub honlapjának:

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az Újpest vezetőedzője lehetek, hiszen mindenki tudja: itt lett belőlem első osztályú játékos, és innen indult minden, az összes olyan esemény, ami miatt ma az vagyok, aki. Köszönöm a bizalmat Ratatics Péter elnök úrnak, Benczédi Balázs ügyvezető igazgatónak és Dárdai Pálnak, az Újpest FC sportigazgatójának, mindent el fogok követni azért, hogy megháláljam ezt a számukra. Ugyanitt szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek mindazt, amit kaptam, hogy számtalan utánpótlás-válogatottat vezethettem, megbízott szövetségi kapitányként a nemzeti tizenegy kispadján ülhettem, és azt, hogy mindenben a segítségemre voltak. Most azonban új fejezet kezdődik! Hiszek a munkában, hiszek a saját képességeimben és abban, hogy megfelelő felkészülés után egy sikeres tavaszi hadjárat következik Újpesten.

 

Az egykori lila-fehér támadó, Egressy Gábor Dárdai Pál tanácsadója lesz a jövőben. Fotó: ujpestfc.hu

A frissen kinevezett vezetőedzőt szakmai kvalitásai és újpesti kötődése okán egyaránt méltatta Dárdai Pál sportigazgató is:

Örülünk, hogy Zolit sikerült megszerezni, megnyerni az Újpest számára, hiszen, ha valaki, ő tudja, mit jelent ez a klub. Játékosként kevesen futottak be ilyen karriert, mint ő, és edzőként is minden korábbi állomáshelyén bizonyította, hogy a rendelkezésére álló játékosokból, lehetőségekből a lehető legtöbbet tudja kihozni. Komoly tapasztalattal rendelkezik, és olyan friss, versenyképes tudással, ami az egész Újpest számára segítséget jelent.

Az első csapat stábjához csatlakozott még Egressy Gábor, aki szintén sikeres éveket töltött Újpesten és aki tanácsadóként fogja segíteni Dárdai Pál sportigazgató munkáját. Rajta kívül a Megyeri útra szerződött Admir Hamzagic, aki a korábbi több mint 14 évet a Hertha BSC kötelékében töltötte. Ő pályaedzőként fogja segíteni Szélesi Zoltán munkáját. A korábbi öt mérkőzésen a csapatot felkészítő stábból Nikola Mitrovics a továbbiakban is pályaedző lesz. Nem marad munka nélkül az őszi idény végén dirigáló Bodor Boldizsár és Víg Péter sem. Előbbi a lilák második csapatának vezetőedzőjeként, utóbbi pedig az utánpótlás-csapatok felelőseként folytatja tevékenységét a Megyeri úton.

Az új pályaedző, Admir Hamzagic (középen) Berlinből érkezett Újpestre. Fotó: ujpestfc.hu 

Az új szakember, Szélesi Zoltán maga is jelentősen kötődik az Újpest csapatához, hiszen korábban játékosként száznegyvenhat alkalommal viselte a lila-fehér szerelést. A 44 éves szakember huszonnyolcszor ölthette magára a címeres mezt. A lilák mellett játszott Cottbusban, Strasbourgban, valamint Hollandiában és Görögországban is. Idehaza a Debrecen és a Puskás Akadémia együtteseiben is szerepelt. Visszavonulása után rögtön edzőként kezdett dolgozni. Tagja volt Bernd Storck stábjának a felnőtt válogatottnál, amit megbízott edzőként maga is irányított két meccsen. Később a Puskás Akadémia második csapatánál, illetve korosztályos válogatottak szövetségi edzőjeként dolgozott. Újpestre most az U21-es válogatott kispadjáról érkezett.

Szélesi Zoltán hivatalosan január 3-án áll majd munkába és csapatával négy nappal később edzőtáborba utazik, hogy minél sikeresebben felkészüljenek a tavaszi idényre.

Vezető kép: az Újpest FC hivatalos oldala (ujpestfc.hu)

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.