Pesti Srácok

A második félidei játék hozta meg a győzelmet a címvédőnek - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Diósgyőri VTK 3–1 (0–1)

A második félidei játék hozta meg a győzelmet a címvédőnek - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Diósgyőri VTK 3–1 (0–1)

Az első félidő ötlettelen ferencvárosi játékát kihasználva a szünetben még vezetett a kiesés elől menekülő Diósgyőr az Üllői úton, ám a második játékrészre - elsősorban a csereember, Acolatse játékának köszönhetően - jelentősen feljavult a hazaiak támadójátéka, így végül begyűjtötték a nagyon fontos három bajnoki pontot.

Abban a tudatban léphetett pályára a Ferencváros a Diósgyőr elleni bajnokin, hogy a nagy rivális Győr jókora verést mért a Puskás Akadémiára Felcsúton, s így ismét némi lépéselőnybe került a bajnoki aranyéremért folytatott harcban. A hat pontos hátrány persze csalóka, hiszen a pesti zöld-fehérek mai meccsén túl ott van még a Puskás Akadémia elleni elhalasztott meccs is, vagyis a vesztett pontok tekintetében egyenlő az állás, ám a Rába-partiak felcsúti sikere után egyértelmű győzelmi kényszerbe került a címvédő. Mindez nem sok jót ígért a kiesés ellen küszködő Diósgyőr számára, amely pocsék formában van, hiszen a piros-fehérek zsinórban három demoralizáló vereség után jöttek vendégszerepelni az Üllői útra.

Robbie Keane nem sok meglepőt húzott csapata kezdőcsapatának összeállításában, a múlt heti duplája után Corbu Máriusz ezúttal is a kezdőben kapott lehetőséget, elöl pedig Yusuf és Kovacevic feladata volt a gólszerzés. A vendégeknél viszont akadt meglepetés, kikerült a csapatból Karlo Sentic. A horvát kapus a bajnokság nagy részében kimagasló formában védett, ám az utóbbi meccseken ő is betlizett. Ennek okán Nebojsa Vignjevics vezetőedző ezúttal Megyeri Gábort állította csapata kapujába, és bevetetett egy fiatal tehetséget, a 19 éves Macsó Mátét, aki a középpálya bal oldalán kapott lehetőséget.

A címvédő DVTK elleni kezdője. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Összeállítások

Ferencváros: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Corbu, Kanikovszki, Abu Fani, Nagy B. – Kovacevic, Yusuf. Vezetőedző: Robbie Keane. Diósgyőr: Megyeri – Szatmári, Tamás, Kastrati, Bokros – Bényei, Holdampf, Vallejo, Macsó – Pető, Colley. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.

Első félidő

Némi meglepetésre a vendégek kerültek fölénybe a kezdő sípszó után, ők veszélyeztettek először, mert a 3. percben a fiatal Macsó erősen középre lőtt labdája éppen csak, hogy hosszú lett Colleynak, egy perccel később pedig már tudott is lőni Colley, de ez nem okozott gondot Dibusznak. A 6. percben jött az első hazai lehetőség, Abu Fani lőtt fölé egy sarokrúgást követően. A 18. percben Yusuf kapott egy rúgást a lábára, ami után nem is tudta folytatni a játékot, így meglehetősen hamar kényszerű cserét kellett meglépnie a hazaiaknak. Természetesen posztra történt a csere, Robbie Keane Josephet állította be Yusuf helyére, így ez a csapat szerkezetében semminemű változást nem eredményezett. A 23. percben megszerezte a vezetést a DVTK. Az ifjú Macsó remekül viharzott el a bal oldalon, eredendően lapos beadása felpattant a menteni igyekvő Osváth lábán, és éppen így lett jó a hosszún érkező Petőnek, aki közelről a hálóba bólintott (0–1). Nagyon szép gól volt, és igazán örömteli is, hiszen két fiatal magyar játékos villanása eredményezte. Nem volt mese, a Ferencvárostól több kellett, mert hiányzott a kreativitás és az ötlet a zöld-fehérek játékából, ami a szervezetten és fegyelmezetten védekező DVTK ellen érdemi helyzet kialakítására se volt elegendő. A 30. percben Holdampf került lövőhelyzetbe, de ahogyan a mérkőzés elején Colley, most ő sem tudott igazán jó lövést küldeni Dibusz kapujára. Két perccel később a gólszerző Pető kapott sárga lapot, miután rátartott Kanikovszki lábára. Karakó játékvezető az első sárgát osztotta ki. A 33. percben kis híján egyenlített az FTC, amikor Abu Fani beadását Raemaekers kevéssel az üres kapu fölé fejelt. Nem elírás az üres kapu, Megyeri ugyanis homályra jött ki, a fejest esélye sem volt megakadályozni, kapuja viszont üres maradt, a vendégek szerencséjére Raemaekers fejese célt tévesztett. A 39. percben ismét Macsó volt a főszereplő, nevéhez méltó módon „macsósan” bolondította meg a Ferencváros védelmének jobb oldalát, egészen az öt és felesig cselezte magát, beadását azonban az utolsó pillanatban kivágták Colley elől. Az első félidő alapján el kell mondani, hogy ragyogó döntés volt Nebojsa Vignjevics részéről bizalmat szavazni Macsó Máténak, aki bátran, lendületesen és remekül futballozott. Az első játékrészben annak ellenére sem történt már érdemi esemény, hogy Karakó három percet hosszabbított, a DVTK vezetése ugyanakkor kellően meglepő volt ahhoz, hogy érdeklődve várjuk a folytatást.

A mérkőzés üde színfoltja volt diósgyőri részről a bátran és lendületesen játszó újonc, Macsó Máté. Fotó: a DVTK hivatalos Facebook-oldala

 

Második félidő

A szünetben kettőt is cserélt Robbie Keane, Gruber, valamint az ex-diósgyőri Acolaste érkezett, Abu Fani és Nagy Barnabás nem jött már ki a folytatásra. Az 50. percben érdekes góllal egyenlített a Ferencváros. Acolatse ívelt be a bal szélről, s a rendkívül mély beadása behullott a kapu bal felső sarkába (1–1). Megyeri kapus alaposan elnézte a szálló labda ívét, vélhetően nem gondolta, hogy az veszélyes lehet, mert megállt, a játékszer viszont a kapuba került. Elton Acolatse roppant sportszerűen nem ünnepelt egykori csapata ellen. Ha nem is kidolgozott akció végén, de gyorsan belőtte az egyenlítő gólt a hazai csapat. Mivel a döntetlen egyik csapatnak sem volt jó – a Ferencvárosnak az aranyéremért, a DVTK-nak a kiesés elleni ádáz harc miatt kellett mindenképpen a győzelem –, bízhattunk abban, hogy felpörög és eseménydúsabbá válik majd a játék. A 60. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Kanikovszki szöktette szépen a balösszekötő helyén kilépő Acolatsét, akinek lövését bravúrral kitenyerelte Megyeri, ám a kipattanóra Joseph érkezett, és közelről a léc alá bombázott (2–1). Robbie Keane jól nyúlt bele csapatába, mert Acolatse beállása kifejezetten jót tett a ferencvárosi támadójátéknak, és a második gólt is csereember, az első félidő közepén beszálló Joseph szerezte. A játék egyre inkább áttevődött a vendégtérfélre. A 62. percben Acolaste húsz méterről elvégzett szabadrúgása szállt el kevéssel a kapu fölött. A 67. percben egy diósgyőri kontra végén Bokros került helyzetbe, ám ballal, kissé kisodródott helyzetből a bal kapufa mellé lőtt. Egy perccel később hatalmas hazai helyzet maradt ki, Gruber-Acolatse, majd ismét Gruber volt a labda útja, ám Megyeri bravúrja után másodjára sem tudta bevenni a diósgyőri kaput Gruber. A 73. percben Kovacevic helyett Zachariassen folytatta. Két perccel később tovább növelte előnyét a címvédő. Gruber végzett el szabadrúgást a bal oldalról, az alapvonal közeléből, és a belül nem túl jól őrzött Gómez különösebb nehézség nélkül fejelhetett a kapuba (3–1). A szabadrúgás előtt Kastrati sárga lapot is kapott. A gólt követően meghúzta első cseréit a Diósgyőr is, Szakos és Ambrose érkezett Kastrati és Colley helyett. Újabb két perc elteltével ismét kényszerű cserét kellett eszközölnie a hazaiaknak, a lesérülő Acolatse nem tudta folytatni, O’Dowda szállt be a helyére. Változtatott a Diósgyőr is, Saponjics érkezett Macsó helyére. A 86. percben Tamás kapott sárgát lerántásért, majd a rendes játékidő utolsó percében Holdampf átadása után a csereember, Saponjics veszélyeztetett.

A hátralévő percek már egyetlen sárga lappal - Vallejo kapta - leperegtek, újabb gól nem született. A Ferencváros második félidőre feljavuló játéka elég volt ahhoz, hogy behúzza a kötelezőnek nevezhető győzelmet és kedden, a Puskás Akadémia elleni elmaradt mérkőzés megnyerésével utolérheti pontszámban a jelenleg még éllovas Győrt. A Diósgyőr mai vereségével megint egy lépéssel közelebb került a kieséshez, jövő hét végén hazai pályán a Debrecen ellen játszanak majd. Az sem érkezik sokkal könnyebbnek a mai párharcnál...

Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.