Pesti Srácok

Igazságos döntetlen a Nagyerdőben - Labdarúgó NB I: Debreceni VSC–ETO FC Győr 1–1 (0–1)

Igazságos döntetlen a Nagyerdőben - Labdarúgó NB I: Debreceni VSC–ETO FC Győr 1–1 (0–1)

Az aranyérem és a bronzérem szempontjából is fontos rangadót játszottak a Nagyerdei Stadionban, ahol a harmadik helyért harcoló Debrecen fogadta az aranyvárományos Győrt. Hatalmas taktikai csatát hozó mérkőzésen hiába szerzett vezetést a Győr, a Loki egyenlíteni tudott, így megosztozott a pontokon a két csapat. Ezzel semmi sem dőlt el az első- és a harmadik helyezés sorsát illetően, de mind a Győr, mind pedig a Loki némi lépéselőnyben van riválisaihoz képest.

Régen volt már ennyire izgalmas a labdarúgó NB I bajnokságának véghajrája, mint idén, hiszen hatalmas harcot vív az aranyéremért egymással a címvédő Ferencváros és a Győr. Éppen ezért az utolsó három fordulóban minden pontnak hatalmas jelentősége lehet. Ugyanígy nagy küzdelem zajlik a bronzérem megszerzéséért is, amelyben pedig elsőszámú érdekelt a remek idényt futó Debrecen. Ilyen előzmények után el lehetett mondani, hogy igazi rangadóra került sor a Nagyerdei Stadionban, ahol a Győr lépett pályára a Debrecen vendégeként. Vajda, Da Costa, Batik és házi gólkirály, Bárány is hiányzott a hazaiaktól, igaz, a fiatalokban – Kocsisban, Szűcsben és az új felfedezett, Ciblában – joggal bízhatott Sergio Navarro, míg a vendégeknél nem volt hiányzó az alapcsapatból, ám esetükben az okozott kérdőjelet, hogy az elmúlt héten lejátszott két Ferencváros elleni rangadó - amely közül a második ráadásul egy büntetőpárbajjal elvesztett Magyar Kupa-elődöntőt jelentett – vajon mennyit vett ki a zöld-fehérekből.

A Loki kezdője a Győr ellen. Fotó: a Debreceni VSC hivatalos Facebook-oldala

Első félidő

Az eredendően rendszerint a bal szélen szereplő Schön Szabolcs ezúttal tükörszélsőt játszva a jobb oldalon kapott feladatot Borbély Balázstól, a bal oldalon a kezdőbe visszakerült Bumba játszott. A fehér mezes hazaiak kezdeményeztek többet az első negyedórában, ezekben a percekben döntően a védekezésre tudott csak összpontosítani a Győr. Először Gavrics került helyzetbe a vendégektől, de lőni nem tudott. Bumba viszont már tudott lőni a 20. percben, Kusnyír önfeláldozóan blokkolt. A félidő feléhez érkezve a Debrecenből Lang Ádám, valamint az ügyes előre törésekkel próbálkozó Cibla Flórián volt kiemelhető, a vendégeknél Csinger Márk magabiztos védőmunkáját vehettük észre. Szűcs Tamás és Vitális Milán párharca a középpálya közepén üde színfoltja volt a mérkőzésnek, amelyen hatalmas taktikai csatát, de kevés gólveszélyt láthattunk. Látszott, hogy mindkét csapat ragyogóan felkészült a másikból és elsősorban a biztonságra törekedett. A 32. percben Guerrero iramodott meg a bal szélen, visszatett labdáját Kocsis mellé lőtte. Szép akció volt. A 35. percben Gavrics kapott sárga lapot, miután elkaszálta Kocsist. Gavrics ezzel kizárta magát a jövő heti DVTK elleni meccsről, mert életbe lép az öt sárga lapos eltiltása. Kiválása érzékeny veszteség lehet majd a Rába-partiaknak. A 38. percben Kocsis Dominik kínálta meg Petrast, de a kapus nyerte kettejük külön meccsét. A 39. percben vezetést szerzett a Győr. Schön kapott indítást a jobb oldalon Tóthtól, középre tett labdáját Vitális előbb lekezelte, majd egy félfordulattal gyönyörűen játszotta tisztára magát, és jobbal kilőtte a jobb felső sarkot (0–1). Demjén nem védhette a győri csapatkapitány közeli lövését. A 44. percben Mejías kapott sárgát, miután felvágta Gavricsot. A félidő egy győri szöglettel zárult, de abból már nem született gól, győri vezetésnél következett a szünet.

Vitális Milán joggal örült csodálatos gólja után. Fotó: az ETO FC Győr hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

Csere nélkül folytatták a csapatok, Sergio Navarro, a hazaiak trénere sem látott okot a változtatásra annak ellenére sem, hogy a vendégek vezettek. A fordulás utáni első helyzet a Győr előtt adódott, de Guerrero nagyot mentett Schön beadása után. A hazaiaknál nagyon hiányzott Bárány Donát, az előre tolt Szuhodovszki Soma – akinek nem is a center az eredeti posztja – súlytalan volt a remekül záró győri védelem által őrizve, de az is az igazság része, hogy túl sok használható labdát sem kapott a társaktól. Az 59. percben Dzsudzsák rúghatott szabadot a jobb oldalról, a védők szögletre tisztáztak, a sarokrúgás után Mejías fejelhetett négy méterről, de nem talált kaput. Egy perccel később Schön lábában maradt benne a második győri gól, egy szép támadás végén. Mintha maga sem hitte volna, hogy eljuthat hozzá a labda, nem tudott lőni. A 63. percben cserélt a Győr, Schönt Vladoiu váltotta. A 67. percben Stefulj remek beadását Benbouali fejelte kapura, Demjén bravúrral védett. A szöglet után Krpics is betalálhatott volna, de fölé vágta a labdát. A 72. percben kettős cserét hajtott végre a Loki, Dzsudzsák és Kocsis jött le, Manzanara és Komáromi álltak be. Komáromi alighogy beállt, szinte rögtön gólpasszt adott, de visszagurított labdáját Szűcs a blokkba lőtte. A következő percben azonban így is egyenlített a Debrecen. Kusnyír jobb oldali beadását Cibla hat méterről úgy fejelte a kapuba, hogy a labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé (1–1). Petras nem jött ki a beadásra, a vonalon viszont nem tudta kitenyerelni a fiatal játékos remek fejesét. A 78. percben Vladoiu „sárgult be”, miután hátulról elkaszálta Szűcsöt. A 82. percben előbb Gordics kapott sárgát a hazaiaknál, amellyel ő is kizárta magát a jövő heti Loki-bajnokiról, majd pedig kettőt cserélt Borbély Balázs, Bumba helyett Bánáti, Tóth helyett pedig Miangue folytatta a vendégeknél. A rendes játékidő utolsó percében mindkét tréner cserélt még, frissítve csapatán, de az eredmény már nem változott.

Mind a Debrecen, mind pedig a Győr roppant fontos pontot szerzett, hiszen ezzel a Győr továbbra is pontelőnnyel áll a tabella élén a Ferencváros előtt, a Loki pedig újabb lépést tett azért, hogy a Paks és a Zalaegerszeg előtt odaérjen a dobogó harmadik fokára.

Vezető kép: a Debreceni VSC hivatalos Facebook-oldala

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.