Pesti Srácok

Extrém mennyiségű esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat

null

Extrém mennyiségű csapadékra, további intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombati, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint felhőszakadás veszélye miatt Vas megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Azt írták: szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, de a területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd már inkább kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de helyenként 80-100 millimétert meghaladó csapadék is lehet. Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de helyenként, felhőszakadás esetén ennél jóval több (akár 70 milliméter) is hullhat rövid idő alatt. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

Emellett a zivataros zóna egyre inkább Kelet-Dunántúlra és keletre összpontosul, hatására a Mezőföldön, az Alföldön, Észak-Alföldön, illetve északkeleten lehet intenzívebb zivatarokra számítani. A zivatarokhoz felhőszakadás (akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos (60-80 kilométer/órás) széllökések és jégeső is társulhat. Napközben és este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Az előrejelzés szerint szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 16 és 20 fok közé hűl le a levegő.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.