Pesti Srácok

Ez demokrácia? Hol van a jogállamiság? Macron bizalmas embere tiltotta el az elnökválasztástól Marine Le Pent

Ez demokrácia? Hol van a jogállamiság? Macron bizalmas embere tiltotta el az elnökválasztástól Marine Le Pent

Szabadság, egyenlőség, testvériség. Gyönyörű jelszavak, csak éppen üresek, és persze az álszent liberálisoknál eleve csak azoknak szólnak, akik haverok, de nekik se sokáig, hiszen láttuk a franciáknál, hogy mire képes a jakobinus diktatúra, ahol egymást trancsírozták a szabad eszme boldog úttörői. Természetesen a rendkívül büszke franciák közben mindig demokráciából próbálnak kioktatni többek között bennünket, magyarokat, miközben olyan elképesztő történéseket láthatunk, mint legutóbb, amikor kiderült, hogy Macron embere vezeti vezeti azt a testületet, amely döntött Marine Le Pen sorsáról. Ez tehát a követendő példa? Ez a francia jogállamiság!

Három nappal ezelőtt a francia bíróság úgy döntött: már elsőfokú ítélet alapján is el lehet tiltani Marine Le Pent az indulástól, azt azonban elfelejtették ország-világ elé tárni, hogy a testület élén Emmanuel Macron egyik legszorosabb szövetségese áll. Demokráciában így szokás ezt, bár a régi "szép" hagyományok alapján ez inkább azt a szégyellnivaló jakobinus diktatúrát juttatja eszünkbe, amely minden volt, csak nem szabad, nem egyenlő és persze a testvériséget is nélkülözte.

Ismert, hogy az Alkotmánytanács három nappal ezelőtt úgy határozott, hogy a Nemzeti Tömörülés elnökét már egy elsőfokú bírósági ítélet után is el lehet tiltani az elnökválasztáson való indulástól – nem szükséges tehát megvárni a jogerős, azaz a végleges döntést. Ha hozzátesszük ehhez a rendkívül durva eseményhez, hogy az Alkotmánytanács jelenlegi elnöke nem más, mint Richard Ferrand, Emmanuel Macron egyik legfontosabb politikai szövetségese, akkor már nézhetünk is körbe, hogy mikor kezd el ordítani Jourová asszony, esetleg a híres Sargentini, vagy Daniel Freun, akik mindig éberen figyelnek a demokráciadeficitekre. Vagy nem?

Ferrandról érdemes tudni, hogy 2024. március 8-án foglalta el posztját, miután maga Macron nevezte ki. Korábban a Macron-féle LREM párt főtitkára (2016–2017), majd frakcióvezetője és a francia nemzetgyűlés elnöke volt (2018–2022). A párt legfelső döntéshozó szervének tagjaként egészen 2022-ig részt vett a LREM irányításában, párttagságát pedig mindössze négy hónappal ezelőtt szüntette meg.

Ferrand korábbi nyilatkozatai is sokat segítenek eligazodni a politikai elfogultságát illetően: egy 2023-as Le Figaro-interjúban Ferrand nyíltan amellett érvelt, hogy módosítani kellene a francia alkotmányt, hogy Macron harmadszor is indulhasson az elnöki posztért.

Politikai elemzők szerint Ferrand Macron egyik legfontosabb informális tanácsadója, akinek most már az Alkotmánytanács élén is kulcsszerepe van a francia politikai életben. A nyílt elfogultságot tapintani lehet, még arra sem figyeltek Emmanuel Macronék, hogy leplezzék a politikai leszámolást, diktatórikus eszközökkel, gondolkodás nélkül csaptak le arra a Le Penre, akitől láthatóan rettegnek. Várjuk a nyugat-európai jogvédők és liberálisok kiállását és a tömegtüntetéseket!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.