Pesti Srácok

Ez sem Gyurcsány napja volt a parlamentben – Kövér és Dömötör is kiosztotta, és még Orbán Viktor is letette az esküjét (Videóval!)

Ez sem Gyurcsány napja volt a parlamentben – Kövér és Dömötör is kiosztotta, és még Orbán Viktor is letette az esküjét (Videóval!)

Nehéz napja lehetett az ellenzéki Mókus Örsnek a parlamentben, szeretett vezérüket ugyanis nem kicsit osztották ki a kormánypárti politikusok, miután a Demokratikus Koalíció elnöke napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy törvénytelennek tartja a megalakuló kormányt. Gyurcsány szerint a törvényesség „nem a jogszerűség látszata, hanem a törvényben rögzített népakaratnak való megfelelés”. Nem is hagyta szó nélkül az elhangzottakat Kövér László sem, a Házelnök közölte Gyurcsánnyal: ez volt az első és utolsó olyan felszólalása az Országgyűlésben, amikor Magyarország törvényesen megválasztott kormányát törvénytelennek meri nevezni – legalábbis akkor, ha ő vezeti az ülést. Dömötör Csaba pedig úgy fogalmazott: nem lepődnek meg, hogy egy posztkommunista erő nem fogadja el egy demokratikus választás eredményét. A durcis oviscsoportra hajazó ellenzéki tömörülés egyébként még az alapvető tiszteletre sem képes, a parlamenti képviselőktől elvárható viselkedési normára fittyet hányva kivonultak az ülésteremből, így nem vettek részt a miniszterelnök eskütételén.

„Ez a kormány megtörte a népakaratot, amikor megszállta és szétzilálta a köztársaságot. A nép nem adott felhatalmazást arra, hogy a kormány alkotmányellenesen az államhatalom kizárólagos megszerzésére törekedjen, márpedig önök ezt teszik” – kezdte a Demokratikus Koalíció vezetője parlamenti felszólalását, majd arról beszélt, hogy „igaz, hogy megnyerte a Fidesz a választást, de a választás nem fejezi ki mindig a népakaratot”. Gyurcsány szerint csak akkor van ez így, ha a választás szabad és tisztességes, ha „a versengő gondolatok és eszmék egyenlő feltételekkel jutnak el a választókkal, akik szabad és nyílt vitában választhatnak a programok közül”, de Magyarországon nem ez a helyzet. Érvelése szerint ugyanis

A DK elnöke arról is beszélt, „a Fidesz és kormánya háborút visel hazánk ellen”. Ennek különlegessége, hogy nem valamiért, hanem önmagáért van. „A háború okozta fenyegetettség megfosztja a nemzetet a racionális mérlegelés, döntésképességétől”, mert a kreált ellenség elleni gyűlöletet akkor is egységet teremt, amikor szabadon, önállóan kellene gondolkodni és cselekedni.

PestiSracok facebook image

– mondta Gyurcsány.

Kövér László kiakadt, Gyurcsány nem nevezheti többet törvénytelennek a kormányt

Az elhangzottakra még a kormányzati válasz előtt Kövér László külön reagált. A Házelnök hangsúlyozta: az, hogy nem szakította félbe, nem azt jelenti, hogy tűrné majd a jövőben, amit Gyurcsány mondott.

– mondta Kövér, hozzátéve:

A Házelnök úgy folytatta:

– hangsúlyozta Kövér László.

Dömötör Csaba szerint a posztkommunisták csak akkor képesek elfogadni egy választás eredményét, ha azon ők győznek. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Dömötör Csaba: nem meglepő, hogy egy posztkommunista erő nem fogadja el egy demokratikus választás eredményét

Dömötör Csaba sem hagyta szó nélkül Gyurcsány mondatait. A parlamenti államtitkár közölte: nem lepődnek meg, hogy egy posztkommunista erő nem fogadja el egy demokratikus választás eredményét.

Az államtitkár szerint a baloldal teljesen lemondott a megújulás lehetőségéről, mindenki aláírt Gyurcsány Ferencnek, feladták az önállóságukat. Az önfeladás következménye, hogy a DK a baloldal vezető ereje. Gyurcsány Ferenc a választás után meghirdette, hogy „merjenek gyurcsányok lenni”, ennek következménye, hogy az összes baloldali párt alárendelt tagozati szerepbe kényszerült. Dömötör Csaba hozzátette: úgy látja, semmi újat nem tudtak felmutatni a 2010 előtti politikához képest, megszorításokban gondolkodtak.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.