Ez történik, ha nem szabunk határt az őrületnek: a liberálisok egyszer már megfogalmazták a születés utáni abortusz lehetőségét

A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az egészséges újszülött megölését is indokoltnak tartják, ha miatta „veszélybe kerülne a család jóléte”, vagy például az anyát elhagyja a társa, s így a gyermekvállalás „elviselhetetlen terhet jelentene a nő egészsége szempontjából” – szúrt ki egy korábbi, 2013-as tanulmányt Magyar Jelen.

A brit Journal of Medical Ethics oldalán a mai napig elérhető tanulmányban Alberto Giubilini filozófus és Dr. Francesca Minerva bioetikus által írt dolgozatban arra próbálnak rávilágítani, hogy miért nem gyilkosság egy magzatot rögtön azután megölni, miután megszületett. 

A két elmebeteg szerző írását azzal kezdi, hogy a magzat súlyos rendellenességeit és a nő testi és/vagy pszichológiai egészségét fenyegető kockázatokat gyakran említik az abortusz érvényes okaként. Néha a két ok összefügg, például amikor egy nő azt állítja, hogy egy fogyatékos gyermek kockázatot jelent a mentális egészségére. Szerintük ugyanakkor a gyermekvállalás önmagában is elviselhetetlen terhet jelenthet a nő vagy a már meglévő gyermekei pszichés egészsége szempontjából, függetlenül a magzat állapotától. Ez megtörténhet egy olyan nő esetében, aki elveszíti párját, miután megtudja, hogy terhes, és ezért úgy érzi, nem lesz képes egyedül gondoskodni a lehetséges gyermekről.

A szerzők, mielőtt rátérnének az egészséges újszülöttek meggyilkolására, arról elmélkednek, hogy a terhesség során nem ismert, vagy csak költséges vizsgálatokkal kideríthető, a szülés után felfedezett súlyos betegségek esetében is indokolttá lehetne tenni az abortuszt, vagy ahogyan ők hívják a “csecsemő-eutanáziát”. Giubilini és Minerva szerint a Down-szindróma esetében is sokszor előfordul, hogy annak felfedezését magzati korban elmulasztották, írásukban ezzel kapcsolatban úgy fogalmaznak:

ha ezek a gyerekek megszületnek, a szülőknek nincs más választásuk, mint megtartani a gyermeket, ami néha pontosan az, amit nem tettek volna, ha a betegséget a születés előtt diagnosztizálják”.

Szerintük tehát a súlyos betegen született gyermekek idő előtti meggyilkolását érdemes lenne legálissá tenni, vagy legalább megfontolni azt. Ez a kérdés – bármennyire is maximálisan elítélendő – még vitaindító is lehetne, azonban a tanulmányból ezek után végleg eltűnik minden, ami emberi, és jön a teljes elmebetegség és gonoszság. A szerzők ugyanis a súlyosan fogyatékosan született gyermekekből kiindulva a “szülők mentális egészségére és anyagi helyzetére” való tekintettel engedélyt adnának a teljesen egészséges magzatok születés utáni abortuszára is. 

“A csecsemő még nem ember, mert nincs jövőképe és céljai”

Az abortuszról sokat lehet vitázni és szerintem kell is, ugyanúgy, ahogyan én azt gondolom, hogy a szigorú határokat betartva igenis vannak helyzetek, amikor az élet vagy az élethelyzet ezt a borzalmas döntést indokolttá teszi. Arról azonban úgy gondolom, hogy alapfokú intelligenciával rendelkező ember nem áll le vitatkozni, hogy egy csecsemő embernek számít-e. Mert ez nem kérdés. 

Úgy tűnik azonban, hogy az ausztrál egyetemeken ezt máshogy látják. A tanulmány szerzői szerint ugyanis, ha egy csecsemőről a születése után derül ki a család számára, hogy “terhet jelent”, akkor indokolttá válik a gyermek meggyilkolása. A szerzők szerint ugyanis a csecsemők csak “potenciális személyek”, ugyanis születésükkor, és egészen addig, amíg nem lesznek “tudatában önmaguknak”, addig nem tekinthetőek embereknek, tehát a velük szemben elkövetett gyilkosság sem számíthat bűncselekménynek. 

A különböző erkölcsi státusok inkább csak attól függnek, hogy a nő milyen értéket vet rájuk. Egy ilyen vetület azonban pontosan az, ami nem következik be, amikor egy újszülött teherré válik családja számára.(…) Bár a magzatok és az újszülöttek nem személyek, de potenciális személyek, mert saját biológiai mechanizmusaiknak köszönhetően kifejleszthetik azokat a tulajdonságokat, amelyek „személyekké” teszik őket az „élethez való erkölcsi jog alanyai” értelmében: az a pont, ahol képesek lesznek célokat kitűzni és értékelni saját életüket

– olvasható az írásban.

Magyarra lefordítva ez tehát annyit jelent, hogy egy gyermeket, ha megbán az anyja, akkor akár nagyjából 3 éves koráig bármikor megölheti szabadon, hiszen a filozófus és a bioetikus végzettséggel rendelkező szerzők szerint addig nem “tényleges személy” valaki, amíg nem “értékelik saját életüket”.

Pontosan így fogalmaznak: 

Ha egy potenciális személy, mint a magzat és az újszülött, nem válik tényleges személlyé, mint te és mi, akkor nincs sem tényleges, sem jövőbeli személy, akit sérelem érhet, ami azt jelenti, hogy nincs kár. Tehát, ha megkérdezi valamelyikünket, hogy nem érte-e bántódásunk, ha a szüleink úgy döntöttek volna, hogy megölnek minket, amikor még magzatok vagy újszülöttek voltunk, a válaszunk „nem”, mert ártottak volna valakinek, aki nem létezik (a „minket”). akinek felteszed a kérdést), ami azt jelenti, hogy senki. És ha senkinek nem esett bántódása, akkor nem történt kár.

Íme a két szaktekintély: Alberto Giublini és Francesca Minerva. Fotó: PS

Egy hit, erkölcs, határok és Isten nélküli világ 

A 2013-as tanulmány szerzői hosszan taglalva arra akarnak kilyukadni, hogy ha egy szülő rájön, hogy a megélhetését, pénzügyi helyzetét vagy mentális egészségét veszélyezteti egy már megszületett csecsemő, akkor az, mint egy felette álló személy, dönthet a neki kiszolgáltatott személy életéről, s bármikor véget vethet neki.

Az emberek tényleges boldogulását veszélyeztetheti az új, – energiát, pénzt és törődést igénylő – gyermek (még ha egészséges is), főként, ha a család hátrányos helyzetű. Néha ez a helyzet abortusszal megelőzhető, de vannak esetek, amikor a megelőzés már nem lehetséges. Ezekben az esetekben, mivel a ‹‹nem személyeknek›› nincs erkölcsi joguk az élethez, nincs ok a szülés utáni abortusz betiltására. Még mindig lehetnek erkölcsi kötelességeink a jövő nemzedékeivel szemben, annak ellenére, hogy ezek a jövőbeli emberek még nem léteznek. De mivel természetesnek tartjuk, hogy ilyen emberek léteznek (bárkik is legyenek), a jövő tényleges személyeiként kell kezelnünk őket. Ez az érvelés azonban nem érvényes erre a konkrét újszülöttre vagy csecsemőre, mert nem jogosan vegyük magától értetődőnek, hogy a jövőben személyként fog létezni. Az, hogy létezni fog-e, pontosan a mi döntésünkön múlik

– írják a szerzők.

Ennek a több mint 10 éves tanulmánynak az előkerülése már csak annak tükrében is hátborzongató, hogy vannak helyek, ahol utolsó napos terhesen is dönthet az “édesanya” a terhesség megszakítása mellett. Leírni is fájdalmas, de ez a Nyugaton alkalmazott a “kései abortusz”, melynek folyamata, hogy mérget fecskendeznek a születő, már kifejlett gyermek szívébe, majd művileg beindítják a szülést. Nem, nem vetélést, hiszen a gyermek ebben a stádiumban már kifejlett szervekkel rendelkezik, tulajdonképpen már nem is igazán koraszülött lenne, ha nem ölik meg, hiszen nyolc és fél hónapos.

Egy olyan világban tehát, ahol Nyugatról tennék divatossá a vallásellenességet, a sátánizmus, a következmények nélküli abortuszt, egy ilyen tanulmány puszta létezése is iszonyatos fenyegetést jelent. Egy hittel és erkölcsökkel, jóérzéssel és szeretettel átszőtt világban fel sem merülne egy emberben, hogy ne tekintsünk emberként egy magzatra, amelynek a szíve már dobog, és ne kezeljünk emberként egy olyan pár hónapos gyermeket, akinek szemében a tisztaság tükröződik. A csecsemők ellen elkövetett sérelmek igenis bűncselekmények, az ilyen tanulmányok pedig csak a sátán művei lehetnek.

(MJ, Journal of Medical Ethics / Kiemelt kép: MTI/EPA/Featurechina/Jüan Cseng)