Ezer fölé emelkedett a péntek éjszakai marokkói földrengés halálos áldozatainak száma – közölte a belügyminisztérium szombat délután.
A közlés szerint – amelyet a marokkói állami televízió ismertetett – 1037 halálos áldozatot tartanak számon jelenleg, és több mint 1200 sérültről tudnak. A rabati székhelyű geológiai központ megerősítette, hogy az országot 7-es erősségű rengés rázta meg, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban volt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi
Facebook hozzászólás
showtime
2023-09-09 at 18:12
Orientál te nem a keresztény emberek életét írtad le, hanem a saját keresztény mázba csomagolt ateista, hitetlen életedet.
Ráadásul még az iszlám világot sem ismered, mert akkor tudnád, hogy az iszlámban Mohamed csak egy próféta, nem pedig isten, így nem várnak tőle semmit. Ha egymás mellé tesszük a kereszténységet és az iszlámot, akkor Mohamed nem feleltethető meg Jézusnak. Jézus sokkal-sokkal több az Ószövetségben, mint Mohamed a Koránban.
Mások szenvedésénél pedig ne kezdj el ilyen képmutató teológiai következtetéseket levonni. Nem egy mecset dőlt össze, hanem ezrek haltak meg, köztük muszlimok, keresztények, zsidók és ateisták.
Orientál
2023-09-09 at 17:05
Ott tehát a muszlim országokban ahol szinte mindent ismétlem szinte MINDEN segítséget Mohamedjüktől várnak ott nem meglepő hogy a rengeteg épület összeomlott vagy megrongálódott mert az lakások nagy részük nem engedéllyel szabályosan szakemberek által épült. Ezt a francia élősködő parazita gyarmatosító múlt is előidézte Marokkóban. – Persze földönfutóvá vált marokkóiak egy része EU-ba jön élősködne. AHA A KERESZTÉNY EMBEREK ÉLETÜKET ÚGY ÉLIK HOGY SEGÍTS MAGADON AZ Isten IS MEGSEGÍT.