A baloldal kritika nélkül elfogadta Brüsszel klímastratégiáját, amellyel az embereket, családokat sarcolná az unió a környezetszennyezésért felelős óriás cégek helyett. Az ebből következő fenyegető energiaszegénység és a várhatóan egekbe szökő üzemanyagárak voltak Volner János hétfő délelőtti sajtótájékoztatásának fókuszában. A Volner Párt alapítója szerint az uniós klímastratégia az emberekkel fizettetné meg az energetikai átállás költségét, amelyet hazánk esetében 50 ezer milliárd forintban határozott meg, amennyiben az az uniós elképzelésekkel összhangban valósulna meg. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva ugyanakkor a politikus elmondta, ezen összeg alig tizedéért lehetne további blokkokkal bővíteni a paksi atomerőművet, amely kulcskérdés lehet a jövőben a rezsicsökkentés vívmányainak védelmében. Szintén portálunk kérdésére a politikus arról is szót ejtett, hogy hibának tartja a Fudan Egyetem elüldözésére tett kísérleteket, hiszen az intézményben a reáloktatás a világ élmezőnyéhez tartozik, ezáltal pedig szellemi motorja lehet a modern és fenntartható ipari fejlesztéseknek.
A baloldali elemzők szerint 180 forintos emelkedést hozhat, a valóságban azonban a mostani ár kétszeresére is drágulhat az üzemanyag az uniós klímastratégia következményeképpen – hangzott el Volner János hétfő délelőtti tájékoztatóján. A Volner Párt alapítója kijelentette, ez az áremelkedés más szektorokba is átgyűrűzhet, hiszen a szállítási költségeket is jelentősen növelné az ilyen léptékű drágulás. A politikus szerint
egy átlagos család átlagos termékkosarát figyelembe véve, nagyjából havi 150 ezer forinttal kevesebb maradna a családok zsebében.
Mint kifejtette, az ilyen léptékű energiaár növekedés energiaszegénységet okozna Magyarországon és
semmissé tenné a rezsicsökkentés eredményeit.
Volner jelezte, a baloldali pártok, élen a Karácsony Gergely-féle Párbeszéddel, kritika nélkül támogatják az elképzelést, amelyet a pártelnök nettó árulásnak minősített és az uniós stratégia megvétózására szólított fel.
Paks II nem elég?
Miközben a fosszilis energiahordozókat üldözi a baloldal, az alternatív megoldások közül csak az uniós klímastratégiába foglalt, “zöld” átállást támogatják. Mint ismert, a kormány számításai szerint a 2050-ig karbonsemlegessé válás 50 ezer milliárd forintba fog kerülni, és ennek egy részét az EU-s forrásoktól remélik. Volner szerint ugyanakkor az EU ezen összegnek csupán kevesebb mint 10 százalékát biztosítaná, a fennmaradó összeg azonban így is hatalmas terhet róna hazánkra.
A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva azonban a politikus kifejtette, az uniós stratégiával szemben inkább támogatja a paksi erőmű fejlesztéseit hozzátéve, a jelenlegi bővítésen felül további kapacitás növelést kellene eszközölni. Ismertette, ezzel nagyságrendileg 4000 milliárd forintból elérhető lenne a karbonsemleges energiaellátás, ami az uniós elképzelésekben felvázolt költségeknek csupán töredéke.
Karácsony hibázott a Fudan-ügyben
A Volner Párt elnöke kérdésünkre válaszolva kitért az innovációs harc egy másik mozzanatára is, a Fudan Egyetem helyzetére két fronton is hibázik a baloldali összefogás, ha elüldözi az intézményt. A politikus szerint ugyanis egyfelől ha nem a fővárosban, akkor máshol kerülhet megépítésre az egyetem, így pedig más városba áramlik az értékes szellemi és anyagi tőke. Másfelől rámutatott, a Fudan nemzetközi viszonyításban is élen jár a technológiai újításokban, amely a fenntartható és modern fejlesztések kulcsa lehet a jövőben.
További érdekességek a tájékoztatóról és a témában 19 órától a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában!
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS